Hírvilág

A rezidensszövetség kitart felmondóleveles akciója mellett!

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) szerint az egészségügyért felelős államtitkár felborította az egy éve fennálló megegyezést arról, hogy az érintettekkel való tanácskozás nélkül nem hoz döntést az ügyükben. "Ez nem oldja meg a problémát, ezért a szövetség továbbra is kitart felmondóleveles akciója mellett" - mondta Papp Magor, az MRSZ elnöke. A rezidensszövetség vezetősége pénteken honlapján "kiemelt hírben" reagált a kormány döntésére, amelyet Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Páva Hanna helyettes államtitkár jelentett be délelőtt egy budapesti sajtótájékoztatón. Eszerint havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy attól kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt. Az MRSZ vezetőségének közleményében az olvasható: az egészségügyi államtitkárság szerdán hívta meg őket egy két nappal később esedékes egyeztetésre, amelynek témáját nem közölték, továbbá írásos anyagot sem mellékeltek. Mint a helyszínen kiderült, egyeztetés helyett egy megszületett döntésről szóló szóbeli tájékoztatást kaptak, tizenöt perccel a kihirdetése előtt, ezzel kész tények elé állítva a szervezetet - írták, a rezidensek. Szerintük ezzel a lépéssel Szócska Miklós megszegte azon ígéretét, amely szerint az őket érintő kérdésekben nélkülük nem születik döntés. Leszögezték, hogy az eddig meghatározott irányvonalat és elvárásaikat továbbra is fenntartják. "Ezek a minimumfeltételek nem képezik alku tárgyát" - fogalmaztak. Ezzel együtt továbbra is kitartanak az egész egészségügy minden generációját érintő kezdeményezés mellett, a cél az ellátórendszert megmentése. Az MRSZ vezetősége hangsúlyozta: minden, a tárca által indított tárgyalási kezdeményezést örömmel fogadnak, de csak akkor, ha annak témáját és célját időben megjelölik, és arról írásos anyagot is adnak. A közleményben arra is kitértek, hogy mivel a szervezet a hivatalos álláspontját minden alkalommal az országos vezetőséggel folytatott egyeztetésen alakítja ki, a pénteki eseményekről csak később nyilatkoznak. Hozzátették továbbá, hogy a koncepcióról az ígért írásos anyag megérkezése után országos egyeztetést folytatnak, álláspontjukat ezt követően nyilvánosságra hozzák. Papp Magor május végén jelentette be: a rezidensek az év végéig tömegesen helyezik letétbe felmondásukat, és ha nem tudnak megegyezni a kormányzattal, a felmondólevelek január elsejével aktiválódnak. Azóta Papp Magor is letétbe helyezte felmondólevelét. Elvárásuk többek között, hogy az orvosok átlagos alapbére érje el a nemzetgazdasági átlagfizetés háromszorosát. Akciójukat a szakmában többen is támogatták. Szócska Miklós június végén hivatalában fogadta a szakma képviselőit, hogy a rezidensképzésben szükséges változtatásokról tárgyaljanak. Akkor azt mondta, a rezidensek jövőjéről szóló egyeztetéseket háromfordulósra tervezték. Első alkalommal a képzés tartalmi elemeiről tanácskoztak, a következő találkozón pedig a szakmai lehetőségekről konzultálnak, a harmadik egyeztetés témája a rezidensek jövedelmének kérdése lesz. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.