Hírvilág

Bach h-moll miséje ismét hallható

2015. JANUÁR 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Mendelssohn oratorikus egyházi műveit, Bach h-moll miséjét és Haydn Az évszakok című oratóriumát kínálja tavaszi bérletében az Orfeo Zenekar és az idén 25. születésnapját ünneplő Purcell Kórus.. Vashegyi György karmester hiánypótlónak és sikeresnek nevezte a vasárnap este véget ért Régizene Fesztivált, amely reményei szerint a műfajt kedvelők évente megrendezett fórumává nőheti ki magát. Az együttesek közös "B" oratóriumbérletének első, február 24-i koncertjén Mendelssohn életének különböző szakaszaiban komponált oratorikus műveit mutatják be a Művészetek Palotájában, korabeli hangszereken Magyarországon elsőként, és több darab esetében hazai bemutatóként is. "A művek sora a komponista által 16 éves korában szerzett, Bach h-moll miséjének és Mozart Requiemjének hatását tükröző d-moll Kyriétől a 37 évesen, tehát a halála előtti évben komponált Lauda Sionig terjed, amely a koncert legnagyobb szabású remekműve - Verdi Requiemjének vagy Brahms Német requiemjének abszolút egyenrangú társa -, Aquinói Szent Tamás oltáriszentségről szóló himnuszának megzenésítése. A darabokat eredeti nyelven, latinul és németül énekeljük, magyar kiírással; a Lauda Sion esetében például Babits gyönyörű, de hiányos fordítását a Sík Sándor-féle változat soraival egészítettük ki" - magyarázta Vashegyi György. Április 26-án ünnepi hangversennyel ünneplik a 25 éve, 1990-ben alapított Purcell Kórust, első koncertjük helyszínén, a Zeneakadémián. A műsoron Bach h-moll miséje szerepel, az a nagyszabású darab, amelyet már a 10. évfordulón is játszottak, és amelyet már igen régen adtak elő Budapesten - mondta a karmester. Hozzátette, hogy 2016-ban az Orfeo Zenekar negyedszázados jubileumát ünneplik, és az a megtiszteltetés érte őket, hogy a kettős évfordulót a Művészetek Palotájában "a 2015/16-os évad együtteseként" tehetik emlékezetessé. A tavaszi bérletsorozat Haydn Az évszakok című oratóriumával ér véget május 11-én, újfent a Művészetek Palotájában. "Az évszakok picit háttérbe szokott szorulni A teremtés mellett, noha véleményem szerint jelentősebb mű. Az egész német romantika mindenestül Haydn köpönyegéből bújt elő, és egészen konkrétan Az évszakokból, nem A teremtésből. Haydn egyébiránt soha nem volt az értékeinek megfelelően megbecsülve, ami Haydn-fronton ma a világban történik, az még mindig csak körülbelül 25 százaléka annak, ami lehetőségként benne rejlik. Magyarországnak külön kötelessége lenne, hogy ezt az ügyet a zászlajára tűzze, hiszen a bécsi klasszika jelentős részben Magyarországon született. Fertőd-Eszterháza a bécsi klasszika stílusának a kialakulásában megkockáztatom, hogy Béccsel egyenrangú jelentőséggel bír" - fejtette ki Vashegyi György. Az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus tavaszi hangversenyein olyan szólisták lépnek színpadra visszatérően, mint Baráth Emőke szoprán, Megyesi Zoltán tenor és Blazsó Domonkos basszus. Mindhárom koncert karmestere Vashegyi György lesz. A dirigens kitért arra is, hogy nagy sikerrel zárult le vasárnap este a Művészetek Palotája által idén először megrendezett Régizene Fesztivál. "Súlyos hiányt orvosol ez a fesztivál, utoljára körülbelül tíz éve volt hasonló Budapesten, de ilyen léptékű rendezvény talán még soha. Nagyon jó választásnak tartom, hogy Bach és Mendelssohn középpontba állításával szélesre tárták a régizene kapuit, ezzel talán sikerült meghaladni azt a lemaradást, ami a hazai közvélekedést eddig jellemezte: eszerint körülbelül Bach haláláig van értelme régizenei megközelítésről beszélni, a későbbi művek már lényegében játszhatók úgy, mint a maiak. Ez az álláspont 1980 körül jellemezte a nemzetközi diskurzust. A mai konszenzus szerint a régizene 'tegnapig' tart, azaz minden kor sajátos megközelítést igényel. Ezt az álláspontot kellene itthon is egyre jobban meghonosítani". Úgy vélte, szintén nagyszerű döntés volt Philippe Herreweghe belga karmester és együttese, a Collegium Vocale Gent Kórus és Zenekar meghívása, az együttes csodálatos hangversenyekkel ajándékozta meg a közönséget. Vashegyi György reményét fejezte ki, hogy a Régizene Fesztivál mostantól évente folytatódhat, újabb és újabb zenekarokat hívhatnak meg, de folytatódhat az együttműködés Philippe Herreweghével is. Elárulta: jövő márciusban egy méltatlanul elfeledett francia barokk darabnak, Jean-Joseph de Mondonville Isbé című operájának bemutatását és lemezfelvételét tervezik. Forrás: MTI 2015. január 26., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Klinikum

A dohányzás szerepe a rheumatoid arthritis patogenezisében - A Figyelő 2016;1

KISS Emese

A rheumatoid arthritis (RA) az ízületek destrukciójához vezető krónikus autoimmun betegség. Kialakulásában genetikai és környezeti faktorok együttesen vesznek részt. A genetikai meghatározottság körülbelül 50%-áért bizonyos HLA-DRB1 szekvenciák, az úgynevezett shared epitópok (SE) felelősek.