hirdetés

 VISSZA

LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2011;21(05)


Orvosi mobilitás Magyarországon, sebész és szülész-nőgyógyász szakorvosok példája alapján


Orvosi mobilitás Magyarországon, sebész és szülész-nőgyógyász szakorvosok példája alapján
Balázs Péter
| |
 
A 2006-ban kezdődött kormányzati ciklus egészségpolitikája a fekvőbeteg-intézményi hálózatban az utóbbi két évtized legjelentősebb szakmai és területi átszervezését hajtotta végre. Ennek kapcsán az egészségügyi kormányzat az orvosi munkaerő belföldi reallokációját is számításba vette. Támogatására az Egészségügyi Minisztérium és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2007 júliusában közösen pályázati programot hirdetett, amelynek keretében az ellátórendszer átalakítása miatt állásukat vesztett orvosok és egészségügyi szakdolgozók kérhettek támogatást lakóhelyük megváltoztatásához. A „Mobilitás Program” nyilvánvaló sikertelensége egyértelműen jelezte az orvosok belföldi mobilitásának gyakorlatilag teljes hiányát. Jelen tanulmány az orvosi alap- és működési nyilvántartás 2009. decemberi adatait elemezve, két alapvető manuális szakma, a sebészet és a szülészet-nőgyógyászat Magyarországon és külföldön született művelőinek tanulmányi és szakmai mobilitási tendenciáit vizsgálja az aktuális működési engedélyek alapján. A sebészek (N=1469) között 13,5%, a szülész-nőgyógyászok (N=1377) között 10,6% a külföldön születettek aránya. Az eredmények a belföldön dolgozó szakorvosok erős helyi kötődését jelzik, ami nem zárja ki a migráció országot elhagyó formáját. Másrészről, a keresztmetszeti adatok arra utalnak, hogy az ellátórendszer működésképtelen lenne a külföldről bevándoroltak jelenléte nélkül.

Kulcsszavak

szakorvosok születési és munkahelye, tanulmányi mobilitás, a mobilitás területi mintázata, a bevándorlás jelentősége

Kapcsolódó anyagok

Orvosi mobilitás Magyarországon, sebész és szülész-nőgyógyász szakorvosok példája alapján

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

A derékfájás diagnosztikájának és kezelésének modern elvei

A szerző a derékfájás modern diagnosztikáját és kezelését tárgyaló nemzetközi irányvonalak alapján ismerteti ezek ajánlásait. Diagnosztikai szempontból lényeges a specifikus és aspecifikus vagy nem specifikus derékfájás differenciálása. Specifikus derékfájás körébe sorolandók mindazon kórképek, amelyek hátterében jól meghatározható kórokra, patológiai folyamatra, bakteriális vagy reumás gyulladásra, primer vagy metasztatikus tumorra, cauda equina vagy gerincvelői kompresszióra, paresisre, metabolikus csontbetegségre, csigolyatörésre stb. van gyanú.

Tovább


Herpes simplex-1 vírus okozta akut hepatitis

A herpeses hepatitis ritka és súlyos, főleg gyermekekben, transzplantáltakban gyakran letális. A gyors diagnosztikai segítség meghatározza a kezelést és megalapozza a beteg gyógyulását.

Tovább


Az adherencia fogalma és jelentősége osteoporosisban

Napjainkban a gyógyszeres kezelések gazdaságossági szempontjai kapcsán a figyelem előterébe kerültek a betegek gyógyszerszedési szokásai. Ezeknek egyik fontos mutatója az adherencia, amely négy különböző, a terápiás hűséget érintő fogalom egysége: elfogadás (acceptance), egyetértés (concordance), kitartás (persistance) és engedelmesség (compliance).

Tovább


Kommentár

Az utóbbi évek epidemiológiai és alapkutatási eredményei a diabetes mellitus és a tumor közötti összefüggésre irányították a figyelmet. Biztos, hogy ezt jelentősen módosítja a cukorbetegek esetében fennálló egyéb kockázati tényezők jelenléte is, mint például az obesitas, a dohányzás, az életkor stb. Ennek ellenére az öszszefüggés létezőnek tűnik.

Tovább


Orvosi mobilitás Magyarországon, sebész és szülész-nőgyógyász szakorvosok példája alapján