hirdetés

 VISSZA

Csak a fenntartással foglalkoznak


Csak a fenntartással foglalkoznak

| |
 

A korábbinál egyszerűbb struktúrában, az intézményfenntartásra fókuszálva működik a jövőben az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK). Az előző ciklusban kialakított nyolc egészségügyi ellátási térség – egyelőre – megmarad, ám a központban úgy ítélték meg, irányítási szempontból megfelelőbb, ha nem nyolc, hanem hat térségi igazgatóság (TIG) felügyeli az állami kórházakat. Így Budapest, amely eddig három régióhoz tartozott, ismét egyesül – legalábbis ami a tulajdonosi feladatokat illeti, hiszen az ellátásszervezés az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kompetenciája. Mindez egy keddi sajtóbeszélgetésen derült ki, ahol arról is szó esett, nagyobb döntési jogkört kapnak a TIG vezetők.

A működési rend az intézmények pénzügyi, vagyoni, humánerőforrás gazdálkodásához és a közbeszerzésekhez kapcsolódó teendőket öleli fel, a szolgáltatási struktúra meghatározása nem tartozik ide, azonban, hogy az egyes intézményekben milyen feladatokat végeznek, az igen számolt be a központ Intézményi Koordinációs Főosztályának vezetője, dr. Jeviczki Melinda, aki elmondta, a konszolidációt követően a kórházak menedzsmenttevékenységét és gazdasági mutatót vizsgálják, lássák, hogyan alakulnak ezek az adósságrendezés után.

Az intézményekben használt szerződések szabványosítására egységes szerződésteret hoznak létre, az adatszolgáltatás egykapus ügykörrendszeren keresztül történik majd. Kialakítanak egy Piacteret is, ahol a kórházak egymás között kínálhatják-kereshetik eszközeiket, de külső szervezetek között is megnyitják a felületet, mint a Magyar Vöröskereszt, vagy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Enyhül a korábbi erős centralizáció, a térségek vezetői saját hatáskörben hozhatnak döntéseket, de a menedzsmenteknek is van önálló jogköreik, például a közreműködői szerződésekkel kapcsolatosan.


Közbeszerzés, projektmenedzsment


Az ÁEEK költségvetéséből és az uniós forrásokból finanszírozott beszerzések, a gyógyszerekre, orvostechnikai eszközökre és fertőtlenítőszerekre vonatkozó központosított beszerzések lebonyolításáért a Közbeszerzési és Üzemeltetési Igazgatóság felel a jövőben, amelynek megbízott igazgatója Izsák Anita elmondta, itt bonyolódnak majd az üzemeltetéshez és működéshez kapcsolódó eljárások is, mint például a takarítás, az őrzés-védelem, az irodaszerek, informatikai eszközök és szolgáltatások beszerzése. Kiemelt projektjük az ÁEEK központosított közbeszerzési portáljának létrehozása a TÁMOP 6.2.5/B forrásaiból.

A folyamatban lévő eljárásokról szólva elmondta, két országos gyógyszertenderben hirdettek eredményt az elmúlt két hétben, az orvostechnikai eszközbeszerzést illetően két eljárás folyamatban van, míg több újabb előkészítés alatt áll Hozzátette azt is, hogy az összevont földgáz és villamos energia beszerzésekkel 14 százalékos megtakarítást sikerült elérni.

A 351milliárd forint összértékű kórházi projektből közel 40 milliárd forintnyi kiemelt uniós és nemzetközi pályázat fölött diszponál az ÁEEK, ezek a kiemelt és projektek a Központi Projektirányítási Főosztályhoz kerülnek. Az új egység vezetője, Divinyi Zsombor elmondta, ezeknek a projekteknek végrehajtása az ő feladatuk, míg a többi estében csak koordinálnak. A 2014-20-as uniós ciklusban várhatóan több kiemelt program is indul, amelyek a hatékonyság növelését szolgálják majd.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2015-06-10


Kulcsszavak

ÁEEK, közbeszerzés, decentralizáció

Kapcsolódó anyagok

A tudás házhoz jön, avagy itt az ILKA Portál és az e-learning!

Túl sok pénzt kértek a kórházak

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

Debreceni ösztöndíj a fiatalok életpályájának támogatása

Huszonkilenc szakember részesült abban a 3 évre szóló ösztöndíjban, melyet a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) az idén alapított a fiatal munkatársak pályájának támogatására.

Tovább


Alföldi István: gyökeresen változtatja meg a világot a mesterséges intelligencia

Gyökeresen változtatja meg a világot a mesterséges intelligencia. Ezekre a változásokra fel kell készülni, és ebben kiemelkedő szerepe van az oktatásnak...

Tovább


Folytatódik az egészségvédelmi szűrőprogram

Kiss István professzort kérdeztük a 2011-ben is folytatódó egészségvédelmi szűrőprogramról. Sajnos a magyar népesség megbetegedési és halálozási viszonyai az elmúlt évtizedben nem mutattak számottevő javulást, sőt bizonyos betegségtípusok előfordulási gyakorisága folyamatosan növekszik...

Tovább


Ösztrogén a bőr fiatalítására? Csak ahol nem süti a nap

A „bőrfiatalító” helyi kezelésmódok új jelöltje az ösztrogén, amely növeli a prokollagén termelődését és a ráncok feltöltődését. Viszont úgy látszik, a napsütötte bőrnek ez nem segít…

Tovább


Csak a fenntartással foglalkoznak