TARTALOM

LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2011;21(06-07)

Orvosilag
Orvosilag
| |

Egy hallgató előadást tart a magatartástudományok egyik összetevőjének, az orvosi antropológiának a szemináriumán a fájdalom és a szenvedés témaköréből. Éppen egy vizsgálatot ismertet, amely súlyos betegek kezeléséről szól. Azt akarja hangsúlyozni, hogy milyen fontos a lelki, személyes támogatás az ilyen betegek esetében is.

Bánfalvi Attila

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

Az infektológia változása az elmúlt két évtizedben
Az infektológia változása az elmúlt két évtizedben
| |

A fertőző betegségek és a különböző fertőzések napjainkban mind a fejlődő, mind az iparilag fejlett országokban tömeges megbetegedéseket okoznak, és a halálozás is jelentős. Annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedekben egyre több ismerettel rendelkezünk a mikrobákról, a kórképek hatásos kezeléséről és a megelőzés lehetőségeiről, világszerte évente több mint 13 millióan halnak meg fertőzéses megbetegedésekben.

Szalka András

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

A vascularis életkor meghatározásának szerepe és jelentősége a cardiovascularis prevenció kockázati rétegezésében
A vascularis életkor meghatározásának szerepe és jelentősége a cardiovascularis prevenció kockázati rétegezésében
| |

Az artériák struktúrája és funkciója az élet folyamán változik. Az érlumen dilatációja, az intima-media megvastagodása, a stiffness emelkedése, a centrális artériák tágulékonyságának a csökkenése és az endotheldiszfunkció a legfontosabb változás.

Vértes András

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

A diabeteses retinopathia új kezelési lehetősége 
- A PPAR-α-agonista fenofibrát hatása
A diabeteses retinopathia új kezelési lehetősége
- A PPAR-α-agonista fenofibrát hatása
| |

A diabeteses retinopathia (DR) a látásgyengülés vezető oka világszerte. A diabeteses betegek közel felénél már megfigyelhető, és súlyossága fokozódik a diabetes előrehaladtával. Kialakulásában szerepet játszik a glükotoxicitás, a lipotoxicitás és a hypertonia.

Császár Albert

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

A 2-es típusú diabetesben szenvedők antidiabetikus terápiája 
- Az akarbóz alkalmazásának helye
A 2-es típusú diabetesben szenvedők antidiabetikus terápiája
- Az akarbóz alkalmazásának helye
| |

Az alfa-glükozidáz-gátló akarbóz adása mellett a szénhidrátok elhúzódó felszívódása következtében a vércukorgörbe ingadozásai ellapulnak, a napi vércukorprofil sokkal egyenletesebbé válik. A vércukorszint- csökkentő hatás elsősorban a postprandialis vércukor csökkentésében nyilvánul meg.

Kempler Péter

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

Váladékcsorgás a garatba
Váladékcsorgás a garatba
| |

A fül-orr-gégészeti szakrendelésen megjelenő betegek részéről az egyik legnehezebben értelmezhető és a gyakorló orvos számára sok fejtörést okozó panasz a garatba történő váladékcsorgás (GV).

Gerlinger Imre

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

A radikális prostatectomia szerepe a lokálisan előrehaladott prosztatarák kezelésében
A radikális prostatectomia szerepe a lokálisan előrehaladott prosztatarák kezelésében
| |

A radikális prostatectomia (RP) a kuratív stádiumú prosztatarák műtéti kezelése, lényege a prosztata ondóhólyagokkal és regionális nyirokcsomókkal együtt történő eltávolítása. A műtét leggyakrabban alkalmazott formája a nyílt feltárással végzett radikális retropubicus prostatectomia (RRP).

Majoros Attila, Nyirády Péter, Riesz Péter, Romics Imre

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

Orális allergia szindróma gyermekkorban
Orális allergia szindróma gyermekkorban
| |

Az orális allergia szindróma előfordulása növekvő tendenciát mutat a pollenallergiák egyre gyakoribbá válásával, ezért várható, hogy gyermekekben is gyakrabban találkozunk ezzel a kórképpel. Az orális allergia szindróma felnőttkori előfordulása a nyírfapollen- allergiások között becsült adatok szerint 20-70% közötti.

Csima Eszter, Cserháti Endre, Mezei Györgyi

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

Thrombocytaaggregáció-gátlás alsó végtagi érszűkületben szenvedő betegek esetében 
- Valóban jól kezeljük őket?
Thrombocytaaggregáció-gátlás alsó végtagi érszűkületben szenvedő betegek esetében
- Valóban jól kezeljük őket?
| |

A perifériás érbetegségek előfordulási gyakorisága és a halálozásban játszott jelentős szerepe miatt megfelelő kezelésük is nagyobb figyelmet érdemel. A Semmelweis Egyetem Érsebészeti Klinikáján 45, érműtétre került beteget vizsgáltunk.

Járányi Zsuzsanna

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

Elkötelezett orvosok, érzelmi kapcsolódás a jobb orvos-beteg kapcsolatért
Elkötelezett orvosok, érzelmi kapcsolódás a jobb orvos-beteg kapcsolatért
| |

A XX. század második felében, a holisztikus orvostudomány megjelenésével párhuzamosan az egészségügyi dolgozóktól elvárt viselkedési minták köre is megváltozott. Ma már számtalan szakirodalmi hivatkozás hangsúlyozza az orvos és a beteg között fennálló személyes kapcsolat gyógyulás folyamatára és a beteg általános jóllétére gyakorolt pozitív hatását.

Lazányi Kornélia, Szluha Kornélia

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

Különböző inzulinszekretagóg szerek cardiovascularis kockázatának és halálozásának az összehasonlítása a metforminéval
Különböző inzulinszekretagóg szerek cardiovascularis kockázatának és halálozásának az összehasonlítása a metforminéval
| |

Jóllehet, korábban több megfigyelésben felvetették a szulfanilurea (SU) típusú vegyületek keringési kockázatot fokozó szerepét, e készítmények ma is a 2-es típusú diabetes (T2DM) vércukorcsökkentő kezelésének integráns részét képezik.

Winkler Gábor

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

Finanszírozási keringő egy képzelt beteg körül
Finanszírozási keringő egy képzelt beteg körül
| |

Mi a fontosabb: a beteg érdeke, a kialakuló járvány megelőzése vagy a fenntartható finanszírozás? Ki dönt valójában a beteg sorsáról? A kezelőorvos? A gazdasági igazgató? Vagy netán - áttételesen - a finanszírozó?

Lipták Judit, Tarcza Orsolya

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

A betegágy melletti döntéselemzés kiskátéja 
- Diagnosztikus függvények
A betegágy melletti döntéselemzés kiskátéja
- Diagnosztikus függvények
| |

Ez a sorozat arra vállalkozik, hogy a szókratészi dialógusok formájában megismertesse az olvasókkal az orvosi döntéselmélet kvantitatív modelljét, megmutassa, hogy hogyan lehet a klinikai vizsgálatokból származó eredményeket felhasználni a betegágy melletti döntéshozatalban. A sorozat a klinikai kutatási eredmények felhasználóinak készült.

Extra tartalom: Appendicitis Lintula diagnosztikus függvény

Vokó Zoltán

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

A modern művészet élvonalában: a Nyolcak
A modern művészet élvonalában: a Nyolcak
| |

A XX. század eleji nemzetközi képzőművészeti irányzatokhoz szervesen illeszkedő Nyolcak művészcsoport alkotásait mutatja be a Szépművészeti Múzeum.

Nemesi Zsuzsanna

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

A cukor mint gyógyszer az arab középkorban
A cukor mint gyógyszer az arab középkorban
| |

A cukrok (mono-, di- és poliszacharidok) alapvető élelmiszereink. Évezredek óta elterjedt a nádcukor, Európában cukor kivonása céljából a XIX. század közepén ültettek először cukorrépát, őseink mézet vagy kölest, juharszirupot is használtak édesítésre.

dr. Becher Péter, dr. Patai Árpád, dr. Májer Katalin

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

Instant kultúra követeli a gyógyszert 
- Interjú Buda Bélával
Instant kultúra követeli a gyógyszert
- Interjú Buda Bélával
| |

Dr. Buda Béla pszichiáter nemrégiben megjelent könyve, Az elme gyógyítása a szakma és a laikus közönség által régóta várt összegzése a pszichiátria égető problémáinak.

Nagy Zsuzsanna

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

Az információs forradalom orvosi szemmel
Az információs forradalom orvosi szemmel
| |

Az 1990-es évek eleje óta az információtechnológia fejlődésének köszönhetően óriási változást élünk át, amelyet akár információs forradalomnak is hívhatunk, mivel méretében szinte az ipari forradalomhoz hasonlítható.

Dr. Horváth Tamás

Összefoglaló  |  Teljes cikk (PDF)

 

A LAP

LAM (Lege Artis Medicinæ)

LAM (Lege Artis Medicinæ)

Impresszum
A folyóirat az orvoslás minden szakágát és annak határterületeit valamint művészeti vonatkozásait felölelő, általános profilú, lektorált kiadvány.

Kiadó
LifeTime Media Kft. (Anno Literatura Medica Kiadó)
1021 Budapest Hűvösvölgyi út 75/A
Felelős kiadó: Cserni Tímea

Főszerkesztő:
Prof.Dr.Kiss István
Dr. Kapócs Gábor

ISSN 0866-4811 (Nyomtatott)
ISSN 2063-4161 (Online)

Tartalomjegyzék: