hirdetés

 VISSZA

LAM (Lege Artis Medicinæ) - 2006;16(3)


A testépítés gyakoriságának és az evészavarok egyes háttértényezőinek preventív vizsgálata fiatal férfiakon


A testépítés gyakoriságának és az evészavarok egyes háttértényezőinek preventív vizsgálata fiatal férfiakon
Lukács Liza, Túry Ferenc, Argalász Attila, Murányi István
| | |
 
BEVEZETÉS - A nők között a karcsúságideál által uralt területen nagy az evészavarok kockázata. A női karcsúságideállal szemben a férfiak testideálja az atlétaideálon alapszik. Vizsgálatunk fókuszában annak tanulmányozása állt, hogy az atlétaideál hangsúlyozott szerepe a férfiakra jellemző egyes foglalkozásokban kockázati tényezőként jelenik-e meg a testi elégedetlenség, illetve a fokozott testedzés tekintetében. Ez előrevetítheti az izomdiszmorfia megjelenését egyes populációkban. MÓDSZER - Katonai és általános egyetemi felsőoktatásban részt vevő férfiak testi és evési attitűdjeit, valamint testedzési szokásait vizsgáltuk 1232 egyetemi hallgató körében, kérdőíves módszerrel. Az általános demográfiai adatokon túl, a testépítéssel kapcsolatos kérdések mellett a vizsgálatban részt vevők kitöltötték az Evészavar- kérdőívet. EREDMÉNYEK - Az általános egyetemi hallgatók átlagos testtömegindexe a katonai mintával való összehasonlításban szignifikánsan magasabb (23,9-23,5 kg/m2). A katonai felsőoktatásban részt vevők között a testépítéssel foglalkozók száma meglepően magas (64,5%). Az Evészavarkérdőív több alskálájában szignifikáns eltérést találtunk a mintákon belüli és a minták közötti többszörösen kombinált csoportbontásban. KÖVETKEZTETÉSEK - A pszichológiai profil szerint a katonai felsőoktatásban tanulók inkább védőfaktorokkal rendelkeznek az evészavarok hátterében álló pszichopatológiai háttértényezők tekintetében.

Kulcsszavak

fiatal férfiak, evési és testi attitűdök, testépítés, Evészavar-kérdőív, izomdiszmorfia

Kapcsolódó anyagok

Az új keletű evészavarok néhány pszichológiai és rendszerszemléleti vonatkozása

A testépítés gyakoriságának és az evészavarok egyes háttértényezőinek preventív vizsgálata fiatal férfiakon

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

Szavakon innen és túl

Évezrednyi tapasztalat szerint az orvos tekintete és szava gyógyít. Ezért lett etikai előírás a megnyugtató, empátiás magatartás. A gyakorlatban azonban nem könnyű a beteg lelkével is, testi állapotával is foglalkozni, így egyszerűbb úgy tekinteni a lélekre, mintha az a testtől függetlenül létezne. Bizonyára azért alakulhatott ki ilyesfajta szemlélet, mert a lélektan hosszú időn keresztül képtelen volt test és lélek működését egységben látni.

Tovább


A tumort okozó humán papillomavírus elleni oltásról

Az utóbbi néhány évtizedben rohamosan bővültek a humán papillomavírussal kapcsolatos ismeretek. A kutatásokat felgyorsította az a felismerés, hogy a kórokozó - számos más betegség mellett - igen jelentős szerepet játszik az egyik legelterjedtebb malignus kórkép, a cervixcarcinoma létrejöttében is.

Tovább


Egyről a kettőre - A cardiovascularis betegségek megelőzése A II. Magyar Terápiás Konszenzuskonferencia ajánlásáról

November 3. Győző napja. November 3. a Tudomány Napja. Talán véletlen egybeesés, mindenesetre jelképes értékű, hogy ezen a napon tartották 2003-ban, majd 2005-ben is azt a terápiás konszenzuskonferenciát, amelyet a cardiovascularis betegségek megelőzése és preventív kezelése, ha úgy tetszik, „legyőzése” érdekében szerveztek.

Tovább


Egy kis matek...

Ez is csak egy egyszerű párosító játék lesz, nem valami bonyolult dolog: rengeteg olyan szaknyelvi szavunk, kifejezésünk van, amely egy könnyed kapcsolással összehozható valamely egyszerű matematikai fogalommal. (Például a „musculus trapesius”- ról mindenkinek felidéződhetnek a legszebb emlékei a geometriatanulmányok felejthetetlen „trapézáról”...)

Tovább