hirdetés

 VISSZA

Klinikai Onkológia - 2018;5(1)


Lokálisan előrehaladott rectumtumor kezelése


Ana Fröbe, Antonio Juretić, Jasmina Marić Brozić, Željko Soldić, Mario Zovak
| |
 
Az elmúlt néhány évtized alatt a rectumtumor lokális kontrollja a műtéti technikák fejlődése és az adjuváns vagy neoadjuváns kemoradioterápia alkalmazása következtében jelentősen javult. A lokális rectumtumor műtéti reszekciója során végzett teljes mesorectalis excisio (TME), ami a circumferentialis perirectalis szövetborítás teljes eltávolítását jelenti, csökkenti mind az érintett műtéti tumorban szenvedő betegeknél, a T3- és T4-stádiumú daganatokat, valamint a nyirokcsomó-pozitív betegséget is beleértve, az adjuváns és a még inkább preferált neoadjuváns kemoradioterápia mind a betegségmentes túlélés, mind a lokális kontroll a javulás képességét mutatta. A neoadjuváns kemoradioterápián áteső betegek egy része komplett patológiai remissziót (pCR) ér el a kemoradioterápia hatására, és az onkológia kimenetel különösen kedvező ebben a csoportban. Azonban a lokális kontroll javulásával szemben a betegek teljes túlélési arányának javulása lenne szükséges, és a kezelés eredményét korlátozó fő tényező a metachron távoli metasztázisok megjelenése. A probléma megoldásának legfontosabb módszere a szisztémás kezelés eszkalációja a neoadjuváns környezetben, például a neoadjuváns kemoradioterápia előtt vagy után egy indukciós vagy konszolidációs kemoterápiával történő kiegészítés (úgynevezett totális neoadjuváns kezelés módszere - total neoadjuvant treatment, TNT). A cikk célja, hogy röviden összefoglalja a sugárkezelés és a radiokemoterápia rectumtumor kezelésében betöltött szerepét, és a lokálisan előrehaladott rectumtumor esetén a jelenlegi terápiás standardokra fókuszáljon.

Kulcsszavak

adjuváns kemoradioterápia, rectumtumor, neoadjuváns kemoradioterápia, sugárkezelés

Kapcsolódó anyagok

Lokálisan előrehaladott rectumtumor kezelése

Sugárkezelés és immunterápia kombinációja

Sürgősségi sugárkezelés az onkológiában

Az agykamrák tüneteket okozó subependymomái. Húsz, egymás utáni eset áttekintése

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

Hepatocellularis carcinoma korszerű kezelése

A hepatocellularis carcinoma (HCC) korszerű kezeléséről a Klinikai Onkológia folyóiratban már lehetett olvasni 2014-es évi (1) és idei különkiadásban (2), mely a konkrét irányelvek alapján számolt be a HCC epidemiológiájáról, BCLC stádiumbeosztásról és a stádiumoknak megfelelő kezelésről. Ez alkalommal elsősorban a HCC szisztémás - első és másodvonalú - kezeléséről számolnánk be saját eredményeink, valamint klinikai vizsgálati eredmények alapján is. Saját eredményeink alatt értjük a Szent László Kórház onkológiai ambulanciáján 2010-2016. között kezelt 203 HCC-beteg kezelését, melyet egy 2016-os MKOT-konferencián már előadtunk. Idén 9 betegnél indítottunk regorafenib másodvonalú kezelést egyedi méltányossági kérés jóváhagyását követően.

Tovább


Korai klinikai vizsgálatok szerepe az onkológiában

A különböző gyógyszercsoportok korai gyógyszervizsgálatának alapelvei megegyeznek, noha eltérő farmakológiai tulajdonságaik miatt a vizsgálatok felépítése, a biztonságos kezdő dózisok nagysága, a farmakológiai és terápiás végpontok megválasztása jelentős eltéréseket mutat. A gyógyszerbevezetéshez kapcsolódó vizsgálatokat funkcionálisan tanulási és megerősítési szakaszokra szokás bontani. Az első szakasz célja a szer feltételezett célmolekulájának és humán hatásmechanizmusának igazolása, a vegyület humán hatásainak leírása emberben, továbbá a szer által befolyásolt biomarkerek humán jelentőségének tanulmányozása. Az első szakasz magában foglalja a gyógyszerszabályozási leírásokban nevesített mikrodózis (fázis 0), valamint fázis I-II. vizsgálatokat. E szakasz végpontjának tekinthető a nem-klinikai vizsgálatok alapján kidolgozott elképzelés bizonyítása, melyet a nemzetközileg elfogadott kifejezéssel Proof of Concept-nek nevezünk (POC). A POC alapján kell eldönteni, hogy a gyógyszer-jelölt rendelkezik-e azokkal a tulajdonságokkal, melyek alapján érdemes humán fázis III., nagy betegszámot igénylő összehasonlító vizsgálatokkal bizonyítani a gyógyszer kedvező terápiás tulajdonságait. Ezt a folyamatot a gyógyszerkutatás megerősítési szakaszának nevezik. A modern, nagy érzékenységű műszerek alkalmazása nyitotta meg a lehetőséget, hogy a mikrodózisok használatával a vegyületek farmakokinetikai és farmakodinámiás jellegzetességeit, valamint a biomarkerek humán jelentőségét emberben tanulmányozzuk rendkívül alacsony, veszélytelen gyógyszerdózisok adagolása mellett. Ilyen módon lehetőség nyílt a transzlációs medicina koncepciója alapján, már az első humán gyógyszeralkalmazás mellett jelentős következtetéseket levonni az állatokban és emberben vizsgált biomarkerek alkalmazhatóságára vonatkozóan a klinikai gyakorlatban. A további fázis I. és II. vizsgálatok is döntően a transzlációs medicina elveire támaszkodnak. Az alkalmazandó dózisok kiszámítása, a tervezett farmakológiai és terápiás végpontok kijelölése, a biomarkerek alkalmazása jelentős mértékben a mikrodózissal nyert eredményekre épül.

Tovább


A szervtranszplantáció és a malignus daganatok

Mind a szervátültetés, mind az onkológia a közelmúltban olyan fejlődésen ment és megy jelenleg is keresztül, ami a transzplantáció korábban már megválaszolt, onkológiával kapcsolatos kérdéseit új megvilágításba helyezte, és szükségessé tette a válaszok revízióját. Így például, a „donor pool” bővítésének szándékával napjainkban valós kérdéssé vált, hogy mely esetekben végezhetünk szervátültetést daganatos anamnézisű donorból, úgy, hogy a tumor grafttal történő átvitelének és a recipiensben való manifesztációjának minimális legyen a kockázata. A másik, egyre gyakoribb kérdés, hogy szabad-e, és ha igen, hány év tumormentes túlélés után lehet olyan beteget transzplantálni, akinek rosszindulatú daganat szerepel a kórtörténetében. A modern immunszuppresszív kezelés eredményeként a szervtranszplantált betegek mind hosszabb ideig élnek. Az immunszupprimált állapot idejével arányosan növekszik azonban a rosszindulatú daganatok kialakulásának a kockázata, arányuk hosszú távon elérheti a 20-30%-ot is. A poszttranszplantációs „de novo” tumorok jelentőségét jelzi, hogy a transzplantált betegek vezető haláloki tényezőjévé váltak. A rosszindulatú daganatok tehát több szempontból is komoly problémát jelentenek. Megoldásuk alapfeltétele az onkológusok és a transzplantáció terén jártas szakemberek együttműködése, a megújult ismereteken alapuló közös gondolkodás és az egyénre szabott döntéshozatal.

Tovább