Hírvilág

Több pénz jut a házi gyermekorvosoknak

2012. MÁRCIUS 29.

Szöveg nagyítása:

-
+

Áprilistól több pénzt kaphatnak a házi gyermekorvosok. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent az a jogszabály, amellyel kibővítik a házi gyermekorvosok teljesítményfinanszírozásának alapjául szolgáló mutatószámok, vagyis indikátorok körét. A háziorvosok indikátoralapú teljesítményértékeléséről és az orvosok gyógyszerrendelése értékelésének egyes szabályairól szóló rendelet módosításáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter által jegyzett rendelet szerint a házi gyermekorvosok teljesítményértékelésénél a jövőben számítana, hogy a praxis betegforgalma hogyan alakul az ügyeleti, illetve a rendelési időben. Eszerint minél több azon betegek száma, akik az ügyelet helyett rendelési időben keresik fel saját orvosukat, annál nagyobb lesz a teljesítményfinanszírozás. Többletbevételt jelenthet például a hat éven aluli gyermekek szűrővizsgálata is. Ha a körzetben magas a csak szoptatással táplált, félévesnél fiatalabb csecsemők aránya, az újabb bevételt jelent a házi gyermekorvosoknak. Az indikátorokon alapuló teljesítményértékelés célja, hogy a háziorvosi szolgálatok szakmai munkáját mérjék. Az egységes indikátorrendszert 2009 első felében vezették be a háziorvosi és házi gyermekorvosi szolgálatok által végzett ellátás ösztönzésére. Az azóta eltelt időszak tapasztalataira és a nemzetközi tendenciákra alapozva, a háziorvosok teljesítményének hatékonyabb értékelésére az egészségügyi államtitkárság tavaly áprilisban vezetett be új mutatószámokat. Az államtitkárság akkor azt közölte: a módosítással havi 100 millió forintról 250 millióra emelkedett a háziorvosok teljesítményalapú finanszírozásának kerete. Így egy adott praxis - teljesítményének függvényében - jelenleg átlagosan havi ötvenezer forint többletbevételhez is juthat. Az egészségügyi ágazatban dolgozók anyagi helyzetének rendezését célzó, hónapokon át tartó tárgyalássorozaton ismert volt, hogy a mostani béremelésből kimaradnak az alapellátásban dolgozók. Több szakmai szervezet, köztük a házi gyermekorvosok érdekképviselete is tiltakozott emiatt. Az egészségügyi államtitkárság több alkalommal is hangoztatta, hogy az elmúlt években az egészségügyi ágazatvezetés a háziorvosok helyzetének és anyagi körülményeinek javítása érdekében több jelentős intézkedést tett. Az utóbbi időszakban összesen mintegy tízmilliárd forint többletforrást biztosítottak az alapellátást végző praxisoknak. Selmeczi Kamill, a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke hétfőn az azt mondta: pénteken döntik el, milyen nyomásgyakorlási eszközöket vetnek be annak érdekében, hogy a kormányzat az alapellátásban dolgozók anyagi helyzetét is rendezze. MTI 2012. március 29., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma