Hírvilág

Erdélyi gyerekeket gyógyítanak a Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai

2013. ÁPRILIS 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az orvosok a romániai Hargita megye kórházaiban, iskoláiban, óvodáiban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógyítják a gyerekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel és szakmai továbbképzéssel is segítik - közölte az NGYSZ. A körúthoz nőgyógyászati szűrőkamion és fogászati busz is csatlakozik, a mobil rendelőkben dolgozó orvosok szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak. A fogorvosok tavaly csaknem 4300, Magyarországon és a határon túl élő gyermek fogait vizsgálták meg. A közlemény tájékoztatása szerint tavaly tapasztaltak először fejlődést és látható eredményt, amely a több éve tartó - évente kétszeri - szűrésnek és kezelésnek is köszönhető. Az önkéntesek 2012-ben több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek, illetve az NGYSZ által felújított csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központot a szervezet magyarországi gyermekneurológusa is folyamatosan támogatja a munkájával. Az orvoscsoport látogatásával egy időben idén is megrendezik a hagyományos erdélyi gyermek és ifjúsági focikupát Csíkszentdomokoson, amelyet az Aranycsapat tagja, a Gyermekmentő Szolgálat Sportbizottságának elnöke, Buzánszky Jenő vezet. A korábbi évekhez hasonlóan a győztes csapatokat a szolgálat vendégül látja a Fővárosi Önkormányzattal közösen szervezett idei budapesti Városligeti Gyermeknapon, május 25-26-án. MTI 2013. április 22., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Gondolat

Egy halálra ítélt szakma végváraiban – Interjú dr. Prinz Gyulával

Mióta kineveztek tagozatvezetőnek, felhívtam valamennyi hazai fertőző osztályt, hogy megismerjem a valós helyzetet. Kétségbeejtő a fertőző osztályokon dolgozó orvosok létszáma, korösszetétele, és számos helyen aggasztó, hogy milyen nagy távolságra kell küldeni a mikrobiológiai mintákat. Valamennyi kórházban szükség van a klinikai mikrobiológiai és az infektológiai szolgálatra. A fejlett világban a világon mindenütt így van, ez nem tisztán pénz kérdése, hanem szemléleté is – mondta dr. Prinz Gyula a szakmai kollégium infektológia tagozatvezetője.

Ökológia

Mennyi az elég?

Az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ székházában került sor arra az interaktív konferenciára, melynek témája Gyulai Iván „Fenntartható fejlődés” tanulmányának három fejezete volt. Az egyes fejezetekhez korreferátumok hangzottak el Gyulai Iván rövid ismertetőit követően, majd a hallgatóság oszthatta meg észrevételeit...

Gondolat

Spiritualitás és a pszichiátria

A pszichiátria mentális betegekkel foglalkozik, akiknek életéből az értelemmel telítettség és a cél elveszett. E betegek felépülése úgy is értelmezhető, hogy új célokat és értelmet kell, hogy találjanak, leginkább a barátok és a család támogatásával, akik osztoznak ezen értékekben. Az érték- és hiedelemrendszerbeli osztozás biztosítja az egyén számára az élet egyensúlyát, és azt a hajlandóságot, hogy ezen támogatásokkal adaptív módon küzdjön az élet során. Alapvető jelentőségű tehát, hogy az egyén megszerezze és használja azokat a készségeket, melyekkel saját jólétüket elősegítő spiritualitásukat felszínre tudják hozni.