Hírvilág

Nyolcmillió forint adomány

2015. JANUÁR 22.

Szöveg nagyítása:

-
+


Sikeresnek nevezte a debreceni sürgősségi gyermekmentést támogató jótékonysági összefogást a város polgármestere szerdán, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatnak gyűjtött adományok átadásán.

Papp László (Fidesz-KDNP) bejelentette: a Farsangnyitó Debreceni Dalidón és Debrecen Város Bálján, illetve a város, az egyetem és a kamara felhívására összesen nyolcmillió forint adomány gyűlt össze erre a célra.

Ebből az összegből a közhasznú alapítvány egy új gyermek-mentőorvosi kocsit vásárol, amely elengedhetetlen technikai feltétele annak, hogy éjszaka is el tudja látni ezt a közösségi szolgálatot Debrecenben - ismertette.
Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora arra az együttműködésre mutatott rá, amely a város, az egyetem és a kamara között a város bálján
eredményesen megvalósult annak érdekében, hogy a gyermek-mentőorvosi kocsi (gyermek-MOK) a jelenlegi 12 óra helyett 24 órában működhessen.

Miklóssy Ferenc, az idén 165 éves Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hozzátette: külön öröm számára, hogy a felhívásra széleskörű
adománygyűjtés kezdődött a Debrecenben működő vállalkozások között.

Szima Sándor, a debreceni gyermek-MOK orvos-vezetője elmondta: 2010 óta látják el az Észak-alföldi régióban az Országos Mentőszolgálat kötelékében a debreceni sürgősségi gyermekmentést reggel 7 és este 7 óra között. A jelenlegi autó segítségével már több mint 3500 beteg gyermek életét tudták megmenti öt év alatt.
Ahhoz, hogy a mentést a későbbiekben is folytatni tudják, a 24 órás szolgálat alapszükséglete a gyermek-mentőorvosi kocsi cseréje: az adományt erre fordítják, így még az idén az Észak-alföldi régióban új autó áll szolgálatba - közölte. Hozzátette: a 24 órás működtetés következő lépéseként az alapítvány biztosítja a gyermek-MOK speciális csapatának megszervezését, képzését, hiszen a dupla műszakhoz újabb speciálisan képzett szakemberek munkájára lesz szükség.

A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány egyúttal újratárgyalja az Országos Mentőszolgálattal jelenlegi megállapodásait, hogy ez a program hosszú távon is megvalósulhasson - fűzte hozzá.




MTI 2015. január 21., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Alapvetően alakulhat át a gyógyszerhozzáférés

„A beteg egyre gyakrabban találkozik majd azzal, hogy amikor a támogatott, és eddig viszonylag olcsó készítményéért bemegy a patikába, a korábbi óriási választékból csak egy-kettő maradt, aztán már egy sem. Az utóbbi egy évben jelentősen megnőtt az ellátási problémák száma és súlyossága, és az is érezhető, hogy a háttérben meghúzódó okok tendenciózusak” – nyilatkozta az ElitMednek Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci szakértő, aki beszélt a gyógyszerellátás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.

Egészségpolitika

Béremelés, úgy érdemes, ha az érezhető

Orvoshiány – talán az egészségügy egyre égetőbb és az egyik legnagyobb problémája. Külföld, illetve a magánszféra mind többeket csábít a megélhetés és persze a munkakörülmények miatt. Bérrendezésük folyamatosan napirenden van, érdemi változás azonban eleddig nem történt. A napokban nagyjából egy időben a Magyar Orvosi Kamara lépett fel határozottan a bérrendezés ügyében, illetve Lázár János beszélt arról, másfél és három millió forint lenne a reális bérezése a magyar orvosoknak.

COVID-19

Tudományos segítség időseknek Covid-19-járvány idején és azon túl is

Tanácsadás, folyamatos kontroll, amelynek tudományos eredményei is lesznek. Ezzel a célkitűzéssel jött létre egyedüli kezdeményezésként a PTE Transzlációs Medicina Központ, a Transzlációs Medicina Alapítvány és a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet összefogásával, a Richter Gedeon támogatásával egy együttműködés.

Gondolat

Buddhizmus a hazai gyakorló szempontjából

BRYS Zoltán

Gánti Bence a buddhizmus rendkívül szerteágazó, sokszor ellentmondásos bölcseletének és gyakorlatainak bemutatására vállalkozik új kötetében. Aktuális téma, hiszen hazánkban is több buddhista iskola működik, és a reneszánszát élő New Age mozgalom is részben a hinajána, a tibeti és a zen buddhista hagyományokból táplálkozik.

Hírvilág

H1N1 vakcina: elgondolkodtató részletek egy markáns megfogalmazásairól ismert mikrobiológus álláspontja

Orvosi körökben hisztériakeltésnek tartják a H1N1-influenza és az ellene készített védőoltás mögötti kampányt, amelynek eredményeként azt még azelőtt forgalomba hozták, hogy biztosan tudnánk...