Hírvilág

Élelmiszerbiztonság a nyári táborokban

2015. JÚLIUS 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

Június 15-től a nyári szünet végéig kiemelten ellenőrzik az országban a táborokat, erdei iskolákat; az eddigi vizsgálatok alapján a táborok kétharmada megfelelően működött, a fennmaradó esetekben is csak kisebb hiányosságokat találtak - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Zsigó Róbert a Fővárosi Állat- és Növénykertben - ahol szintén működik nyári gyermektábor - elmondta: a tábor-ellenőrzéssorozat idején a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztosági Hivatal (Nébih) koordinációjával a megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági szakemberei vizsgálták és vizsgálják jelenleg is a gyermek és ifjúsági táborokat, hogy eleget tesznek-e az élelmiszerbiztonsági követelményeknek. Az ellenőrzések első időszakában - június 15-30 között - 155, mintegy 7300 táborozó étkezését biztosító létesítményt ellenőriztek. Zsigó Róbert hangsúlyozta, hogy az ételek és az étkezési körülmények biztonságának megteremtése és fenntartása, a megfelelő minőségű alapanyagokat kínáló termelők, beszállítók kiválasztása az étkeztetést végző cég felelőssége. Ezért az FM és Nébih a fogyasztók mellett kiemelt partnerként tekint a vállalkozókra is. Így az ellenőrzések elsődleges célja nem a büntetés, hanem a megelőzés, a hiányosságok feltárása, a pozitív tapasztalatok bemutatása, széleskörű ismertetése. Mindemellett azonban a szakemberek továbbra is kiemelten kezelik az élelmiszerfogyasztással összefüggő megbetegedéseket, illetve azok gyanúját. Ezért a feltárt hiányosságoktól függően a hatóság korlátozhatja a tábor működését és felfüggesztheti az étkeztetést is - jegyezte meg. Az államtitkár jelezte: mivel a nyár nagy része még hátra van, indokolt a fokozott figyelem az élelmiszerbiztonság terén, ezért is rendelte el július 1-jétől a szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés elindítását az FM. Így a Nébih és a megyei élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek augusztus 31-ig az ország teljes területén vizsgálják az előírások betartását az előállítóknál, a forgalmazóknál és a vegdélátó egységeknél. Az akció célterületei között szerepelnek a gyermek és ifjúsági táborokon kívül a stradokon, a fesztiválokon és a kézműves vásárokon árusítók, valamint a fagylaltozók és az utcai büfékocsik is. Pleva György, a Nébih élelmiszer és takarmánybiztonsági igazgatója elmondta, hogy több vizsgálat volt a kiemelt turisztikai helyeken, például a Balaton és a főváros környékén. Az eddigi ellenőrzések alapján a táborok 72,3 százaléka biztonságosan működik. További 20 százalékuknál apróbb, könnyen felszámolható hiányosságok voltak,12 esetben azonban korlátozó intézkedéseket hoztak az ellenőröknek. Utóbbiaknál figyelmeztettek, de büntetést is kiszabtak, csaknem egymillió forintot. Emellett mintegy 500 ezer forint értékű élelmiszert - 43 kilogrammot - el is kellett kobozni - mondta Pleva György MTI 2015. július 7., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Ki itt a Frankenstein?

NAGY Zsuzsanna

Mary Shelley alkotása felvetette a modern bioetika alapkérdéseit.

Egészségpolitika

Európa összefogott a ritka betegségekkel élőkért

A kontinens döntéshozói, egészségpolitikusai, betegszervezetei, szakemberei, a digitális egészség úttörői közös platformra léptek a Biogen vállalat, a Reuters Events és az EU40 együttműködésével megrendezett virtuális konferencián, hogy kollektív tudásukkal még hatékonyabban lépjenek a ritka betegek érdekében, hogy mind a diagnózishoz, mind az ellátáshoz való hozzáférés Európa-szerte egységes legyen. Költséghatékonyságot célzó stratégiát, az ismeretek összegyűjtését és az információhoz való hozzáférés javítását, erősítését hirdették meg. Dr. Molnár Mária Judit, a Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének igazgatója értékelte az összefogás jelentőségét és mutatta be a hazai helyzetet.

Gondolat

Nem tükörkép hasonmások Az ikrek világa

FAZEKAS Erzsébet

Az iker-testvérek számát 125 millióra becsülik a világon. Statisztikák szerint minden 333 szülésre esik egy olyan, amikor egy terhesség után két baba jön világra.

Hírvilág

A H1N1-vírus és a citokinvihar

Az eddigi halálozási adatok szerint főleg a fiatalokra és egészséges felnőttekre jelent komoly veszélyt a H1N1-vírus.

Gondolat

A Lényeg elérése

Herbert Aniko aka Haniko júniusi, a Rugógyár Galériában megrendezett pop up tárlata, a Hirundo arra a súlyos problémára hívta fel a figyelmet, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhely-átalakítások, a klímaváltozás és a fészkek állandó leverése miatt eltűnhetnek a fecskék Magyarországról. Haniko fecskelánnyá szellemülve, öt nagyméretű képben és egy kilenc kisebb alkotásból álló ún. kísérő sorozatban, vegyes technikával dolgozta fel ezt a fontos témát.