hirdetés

 VISSZA

Hypertonia és nephrologia - 2017;21(6)


Referátum


Vályi Péter
| |
 

Kapcsolódó anyagok

Akkreditált továbbképzés

A nebivolol különleges molekulaszerkezete és hatása az életminőségre

Trendek a hypertonia kezelésében

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

Extra tartalom:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

Köszvény, hyperuricaemia és a cardiovascularis kockázat - Az allopurinol hatásai

A hyperuricaemia egyre nagyobb klinikai jelentőséggel rendelkezik a keletkezésének patomechanizmusából eredően és ma már számos cardiovascularis, metabolikus és renalis betegség esetében számolni kell jelenlétével és káros hatásaival. Jelenléte világjelenség és hazánkban a szűrővizsgálatok során az utóbbi években egyre nagyobb előfordulási arányokat észlelünk. Meggyőző bizonyítékok utalnak arra, hogy a magas húgysavérték cardiovascularis és vesebetegségekben önálló független kockázati tényező a CV halálozás és a klinikai események megjelenése vonatkozásában. Kísérletes és klinikai bizonyítékok jelzik, hogy a köszvényen túl minden magas húgysavszint esetében át kell gondolni a xantinoxidáz- bénító allopurinolkezelés elindítását. Újabban egyes kórformákban az alapbetegség (elsősorban időskori hypertonia, ischaemiás szívbetegség, krónikus szívelégtelenség, krónikus veseelégtelenség) terápiájában kiegészítő kezelésként is szóba kerül alkalmazása.

Tovább


A rilmenidin-terápia helye a fokozott szimpatikus tónus csökkentésében

A szimpatikus idegrendszer fontos és széles körben tanulmányozott szerepet játszik a hypertoniában és a társuló kórfolyamatokban. A különböző típusú antihipertenzív szerek között, amelyekkel lehetséges a túlzott szimpatikus aktivitás mérséklése, a centrális hatású szerek kiemelt szerepet játszanak. Az imidazolin I1-receptor-agonista rilmenidin néhány speciális tulajdonságát tekintjük át az összefoglalóban.

Tovább


Az egészségügytől az „egészség-ügy”-ön át a „teljesség-ügy”-ig

A mai egészségügyi ellátórendszer elsősorban betegségközpontú. Egyre inkább egy olyan egészségügyi modellt kell kialakítani, amelyik figyelembe veszi az embert, az egészségét, az egészségi állapotát, annak a mindennapi élet teendőire, a társadalmi feladatok ellátására gyakorolt hatását, a fizikai, a társadalmi és a gazdasági környezeti tényezők és a személyes tulajdonságok befolyásoló hatását, azaz az ember egészét, az „egész”-ségét, és amelyik egyidejűleg része egy, a fizikai, a társadalmi, gazdasági és politikai tényezőkre is tekintettel levő, de az embert a középpontba helyező „teljesség-ügyi” rendszernek.

Tovább