hirdetés

 VISSZA

Hypertonia és nephrologia - 2018;22(4)


Fizikai edzés dializált betegeknél


Schneider Károly
| |
 
A krónikus vesebetegség minden stádiumára jellemző a csökkent fizikai aktivitás és az ezzel összefüggő fokozott szív- és érrendszeri megbetegedés kockázata. A rendszeres testmozgás jótékonyan képes befolyásolni az idült vesebetegséggel, dializált állapottal, illetve mozgásszegény életmóddal összefüggésbe hozható metabolikus rizikót, gyulladásos állapotot, alacsony fizikai teljesítőképességet, izomsorvadást, javítva az életkilátásokat és életminőséget. Ennek megfelelően a nemzetközi és hazai szakmai ajánlások minimum heti 150 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást - minimum öt nap, 30 perc időtartamban - javasolnak. Dializált betegek részére konkrét ajánlások nem állnak rendelkezésre. A cikkben a teljesség igénye nélkül, részben saját tapasztalatainkat felhasználva, javaslatokat fogalmazunk meg a dializáltak testmozgás-lehetőségeiről.

Kulcsszavak

krónikus vesebetegség, dialíziskezelés, rendszeres testmozgás, életkilátások, életminőség

Kapcsolódó anyagok

Fókuszban az életminőség a rekonstrukciós érsebészetben

Célvérnyomás-tartomány és kettős renin-angiotenzinaldoszteron rendszer gátlása krónikus vesebetegségben

Gondolatok a krónikus vesebetegek hypertoniájának kezeléséről

A rivaroxaban és a warfarin biztonságossága és hatékonysága középsúlyos és súlyos krónikus vesebetegségben: való életbeli adatok

Carvedilol krónikus vesebetegségben

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

Magas vérnyomás kezelése vesetranszplantált betegeknél

A vesetranszplantált betegek döntő többsége magasvérnyomásbetegségben is szenved. Ez jelentősen hozzájárul e betegcsoport kifejezett cardiovascularis halálozásához. A Magyar Hipertónia Társaság és a nemzetközi ajánlások 130/80 Hgmm alatti célvérnyomást határoztak meg ebben a populációban. A vesetranszplantált betegekben kialakuló hypertonia hátterében számos tényező állhat, amelyeket recipiens-, donoroldali és a transzplantáció következtében kialakuló okok ként lehet csoportosítani. A vesetranszplantáció után megemelkedő vérnyomás hátterében az esetek jelentős részében az immunszuppresszív szerek (elsősorban a glükokortikoidok, illetve kalcineurininhibitorok) kezdetben kifejezetten magas dózisa állhat. A hypertoniás betegek kivizsgálásához, az ajánlásokban leírtakon túl, néhány speciális vizsgálatra is szükség van (például az immunszuppresszív gyógyszerek szintjének, a csont és ásványianyagcsere-zavarnak, a vérszegénység mértékének, a transzplantált vese keringési zavarának mérése). A nem gyógyszeres vérnyomáscsökkentő módszerek alkalmazása mellett a vesetranszplantált hypertoniás betegek általában több mint két különböző antihipertenzív gyógyszer szedésére is szorulnak. A korai poszttranszplantációs időszakban a vérnyomáscsökkentők közül előtérben vannak a kalciumcsatorna-blokkolók, mivel jól ellensúlyozzák a kalcineurininhibitorok vasoconstrictiv hatását. A reninangiotenzin-aldoszteron gátlók alkalmazása inkább a transzplantált vese működésének stabilizálódása után (a transzplantációt követő egy-három hónaptól) javasolt. A gyógyszeres kezelésnél célszerű figyelembe venni a betegnélfenn álló társbetegségeket és egyéb befolyásoló tényezőket is, különös tekintettel a folyadéktúlterhelésre, proteinuriára, allograftműködésre (GFR), diabetesre, egyéb cardiovascularis rizikótényezőkre, korábbi cardiovascularis eseményekre. Ezek ismeretében individuális kezelés beállítása javasolt, amely különböző stratégiát igényel a perioperatív, korai posztoperatív, illetve egy-három hónappal a transzplantációt követő időszakban.

Tovább