VISSZA

Hypertonia és nephrologia - 2018;22(5)


A gyógyszeres kezelés aktuális szempontjai alsó végtagi obliteratív verőérbetegségben endovascularis intervenció után


A gyógyszeres kezelés aktuális szempontjai alsó végtagi obliteratív verőérbetegségben endovascularis intervenció után
Jassó István
| |
 
Az alsó végtagi perifériás érbetegek endovascularis intervenciója után a megfelelő gyógyszeres kezelés nélkülözhetetlen az érpálya nyitva maradása, az életminőség javítása és a cardiovascularis rizikó csökkentése szempontjából. A cikkben az aktuális ajánlások alapján áttekintjük a rutingyakorlatban szükséges gyógyszeres kezelés lehetőségeit és a hosszabb távú cilosztazolterápia lehetséges előnyeit.

Kulcsszavak

perifériás érbetegség, endovascularis intervenció, gyógyszeres kezelés, cilosztazol

Kapcsolódó anyagok

Nyolc kérdés és válasz az időskori szorongásról a háziorvosi gyakorlatban

A legújabb (2018) európai ESH/ESC irányelvekről - III. rész. A nagy cardiovascularis kockázatú betegek gyógyszerelésének szempontjai

A gyógyszeres kezelés aktuális szempontjai alsó végtagi obliteratív verőérbetegségben endovascularis intervenció után

A CONADPER-HU program eredményei: vérnyomáscsökkentés, célvérnyomás-elérés, a célvérnyomást befolyásoló tényezők, a gyógyszeres kezelés jellemzői

A nagy cardiovascularis kockázatú betegek gyógyszerelésének szempontjai a 2018. évi ESH/ESC Hypertonia Irányelvek alapján

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

Extra tartalom:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

A mediterrán étrend alapelvei

A mediterrán étrend tartalmazza az egészséges táplálkozás alapjait - valamint az ízletes olívaolaj és talán egy pohár vörösbor ízét - a Földközi-tengeren fekvő országok hagyományos főzési stílusát jellemző egyéb elemek között.

Tovább


A Magyarországi Vasculitis Regiszter első öt évének eredményei

A Magyarországi Vasculitis Regiszter online adatgyűjtésének célja az ANCA-asszociált vasculitis alaposabb megismerése, a betegség hazai előfordulásának, kezelésének és kimenetelének meghatározása volt. A regiszteres adatgyűjtés az indulástól eltelt öt év óta dinamikusan fejlődik, jelenleg 278 beteg eredménye áll rendelkezésre. Betegeink 62%-a nő, átlagéletkoruk 58,2±14,5 év, 51%-uk c-ANCA-, 49%-uk p-ANCA pozitív vasculitis miatt került ellátásra. A diagnóziskor becsült vesefunkció 24,6±21,6 ml/min/1,73 m2, ekkor 29%-uk, a követési idő alatt összesen 39%-uk szorult dialízis - kezelésre, a művesekezelés 23%-uknál elhagyható volt. Fokális szövettani elváltozás, valamint felső légúti és bőrtünetek jelenléte esetén statisztikailag is jelentősen ritkábban volt szükség vesepótló kezelésre, amely a kórképek korai felismerésének fon tosságát jelzi. Az indukciós kezelés során a betegek 94%-a kapott szteroidot és 85%-a cyclophosphamidot, 59%-a részesült plazmaferézis-, 11%-uk rituximabterápiában. A fenn tartó kezelés a betegek 80%-ában szteroidot, 23%-ban per os és 22%-ban parenteralis cyclophosphamidot tartalmazott, illetve ennek részeként a betegek 40%-a kapott azathioprint, nyolc beteg mycofenolátot, hat beteg methotrexatot. A medián követési idő 30 hónap (IQR 6-78) volt, ez idő alatt a betegek 20%-a halt meg, 5%-uk részesült vesetranszplantációban, 5%-uk maradt el a gondozásból. A medián túlélési idő 14,8 év, az ötéves túlélés 85%, a tízéves 70% volt. C-ANCA-vasculitis esetén a hosszú távú túlélés valamivel jobbnak tűnt, mint a p-ANCA-pozitív esetekben, de az életkorra való korrekció után ez a különbség nem volt igazolható. A halálozás fő prediktora az életkor és a dialízist igénylő vesekárosodás volt. Relapsus a betegek 27%-ában jelentkezett, ezek 28%-a egy éven belül, 21%-uk öt év után következett be. A Magyarországi Vasculitis Regiszter adatbázisa nefrológiai közösségünk eredményes szakmai tevékenységét igazolja. Bár eredményeink nemzetközi összehasonlításban is sikeresnek mondhatók, ugyanakkor betegeink ellátása kapcsán számos olyan terület található, amelyek javítása előnyösen befolyásolhatja életminőségüket és túlélésüket.

Tovább


Az extracelluláris mátrix, a kollagének és biomarkereik jelentősége a hypertonia kifejlődésében és előrejelzésében, a legújabb irodalmi adatok tükrében

Ebben a rövid irodalmi összefoglalóban az extracelluláris szövet és azon belül elsősorban a kollagének lehetséges szerepét vázoljuk fel a hypertonia kialakulásában és a hozzá kapcsolódó biomarkerek esetleges jövőbeni klinikai fontosságára hívjuk fel a figyelmet. A hypertonia kialakulásában számos hemodinamikai, genetikai, epigenetikai és molekuláris tényező játszik szerepet, amelyek egymásra térben és időben hatva alakítják ki a klinikai képet, a kórélettani és patológiai jellegzetességeket. A legújabb irodalmi adatok alapján a hypertonia kialakulásának megmagyarázására egy új elmélet alakult ki. Nagyszámú, több etnikai csoportban, középkorú, normotenzív, cardiovascularis betegségektől mentes egyénekből nyert szérumminták azt mutatták, hogy a III-as típusú prokollagén amino(N)-terminális propeptid (PIIINP) és az I-es típusú kollagén karboxi(C)-terminális telopeptid (ICTP) kollagén-biomarkerek előre jelzik a mintegy 10 éves időintervallumon belül kialakuló artériás hypertonia betegséget. Három éven keresztül rendszeresen mért vérnyomásértékek szintén korrelációt mutattak a két kollagén-biomarker szérumszintjének változásával, amely megerősíti az összefüggést a kollagén-biomarkerek és a magasvérnyomás-betegség kialakulása között. A kollagén-biomarkerek és a kialakuló magas vérnyomás közötti kapcsolat vizsgálata és összefüggéseinek feltárása segítheti a hypertonia kialakulásában szerepet játszó mechanizmusok jobb megértését, a preventív stratégiák kidolgozását és új terápiás lehetőségek kifejlesztését.

Tovább


Hypertonia és pitvarfibrilláció - I. rész - Epidemiológiai adatok. A pitvarfibrilláció kialakulási patomechanizmusa hypertoniában

A pitvarfibrilláció (PF) a leggyakoribb ritmuszavar a világ különböző régióiban végzett elemzések alapján. Ennek fő oka a lakosság öregedése. A magasvérnyomás-betegség pedig a mortalitás egyik legfőbb tényezője a gazdaságilag fejlett és szegény országokban egyaránt. A két kórkép együttes jelenléte számos veszélyt jelent szervezetünkre. Ezek közül a legjelentősebb a thromboemboliás stroke kialakulása, amelynek rizikója a kor előrehaladásával folyamatosan növekedik. A hypertoniás betegeknél a pitvari fibrilláció előfordulása 60-80%-ra becsülhető. A szerző részletesen elemzi a pitvari cardiomyopathiának nevezett kórképet, amely mögött komplex strukturális, architekturális, kontraktilis és elektrofiziológiai elváltozások állnak, melyek a PF klinikai manifesztációjához vezetnek.

Tovább