VISSZA

Hypertonia és nephrologia - 2018;22(6)


A cannabinoidok lehetséges szerepe az obstruktív alvási apnoe kezelésében


Kiss Zoltán, Alföldi Sándor
| |
 
Az egyik leggyakoribb alvásfüggő légzészavar az obstruktív alvási apnoe, amely számos megbetegedés kockázati tényezője és ezáltal nemcsak az életminőséget és életkilátást rontja jelentősen, hanem komoly mértékben hozzájárul az egészségügyi terhekhez is. Ezért is bír nagy jelentőséggel a betegség megfelelő kezelése. A terápiás lehetőségek között, a kutatások ellenére, a gyógyszeres megközelítés jelenleg még nem hozott áttörő sikert. Azonban nemrégiben reményt keltő vizsgálati eredmények születtek az egyik cannabinoidanalóg hatóanyaggal, a dronabinollal az OSA kezelésében. Közleményünk célja ezeknek a kutatásoknak és eredményeiknek a bemutatása, valamint az ezekből levonható és az OSA-betegség esetleges kezelésére vonatkozó következtetések részletezése.

Kulcsszavak

cannabinoid, dronabinol, OSA, obstruktív alvási apnoe

Kapcsolódó anyagok

A szupraglottikus légútbiztosítás elméleti és gyakorlati ismereteinek vizsgálata ápolók körében

A cannabinoidok lehetséges szerepe az obstruktív alvási apnoe kezelésében

Génmódosított T-sejtekkel a daganatok ellen - a 67-es betegtől a kiméra antigénreceptorokig

A belgyógyász-pszichiáter liaison életmentő lehet a súlyos anorexia nervosa kezelésében

28 év a hazai klinikai idegtudományok együttműködésének szolgálatában

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

A Magyar Gyermeknefrológiai Egyesület 2018. évi kongresszusa

A Magyar Gyermeknefrológiai Egyesület (MGYNE) 2018. október 12-13. között Pécsett rendezte meg 2018. évi kongresszusát a patinás Hotel Palatinusban.

Tovább


Hypertonia és pitvarfibrilláció - II. rész A pitvarfibrilláció szűrési módszereinek alapelvei és értéke

A pitvarfibrilláció korai felismerése, különösen a rövid ideig tartó „megszaladások” észlelése, nagyon fontos, elsősorban az idősebb (65 év feletti) egyéneknél, kiemelten azoknál, akik szívbetegségben, hypertoniában vagy diabetesben szenvednek. A pitvarfibrilláció korai felismerésére két módszer ismert: Az egyik (rendszeres szűrés): a 65 év feletti egyéneknél megszabott időszakokban 12 elvezetéses EKG-vizsgálatot készítünk. A másik (opportunista szűrés) esetben minden 65 év feletti beteg, amikor - bármely panasszal - megjelenik a rendelőben, megtapintják a pulzusát és ha aritmiát észleltek, akkor EKG-vizsgálat történik. Mindkettő bizonyítottan hasznosabb a rutinellátási módszernél, amikor a beteg jelentkezik a panaszával.

Tovább


Az artériás érfalmerevség szerepe az IgA-nephropathia progressziójában

Bevezetés: Az artériás érfalmerevség prognosztikai szerepe ismert krónikus szív- és érrendszeri betegségekben. A carotis-femoralis pulzus mérésével meghatározott pulzushullám-terjedési sebesség (PWV) az elfogadott aranystandard módszer. További diagnosztikai eljárásokat is alkalmaznak az artériás érfalmerevség mérésére, beleértve az ujj-fotopletizmográfiát is. E módszer prognosztikai szerepéről azonban kevés adat áll rendelkezésre krónikus vesebetegségekben. Vizsgálatunk célja IgA-nephropathiában a fotopletizmográfiás mód szerrel mért stiffnessindex (SIDVP) prognosztikai szerepének vizsgálata volt. Betegek és módszerek: 103, szövettanilag igazolt IgA-nephropathiás (CKD 1-4. stádiumában lévő) beteget vizsgáltunk (67 férfi, 36 nő, 45 ± 11 év) és átlagosan 65 (6-107) hónapig követtük őket. A stiffnessindexet egy szívciklus során a digitális artéria volumenváltozása határozta meg (Pulse Trace rendszer, Micro Medical, Gilingham, Kent, Egyesült Királyság). A prognosztikai vizsgálatban a primer, kombinált végpont a teljes mortalitás, a legfontosabb cardiovascularis események (stroke, myocardialis infarctus vagy cardiovascularis beavatkozások, például revascularisatio) és a végstádiumú vesebetegség elérése volt. A szekunder végpontok a cardiovascularis és a vesevégpontok külön-külön voltak. Eredmények: A fokozott érfalmerevségű (> 10 m/s) betegeknél szignifikánsan több primer, kombinált végpont fordult elő (10/60 vs. 19/43, p = 0,015). A szekunder végpontok esetén csak a vesevégpontok voltak szignifikánsan gyakoribbak a magasabb stiffnessindexű betegeknél, a cardiovascularis végpontok nem. Cox regressziós modellben vizsgálva a stiffnessindexet, igazolódott, hogy más cardiovascularis rizikófaktoroktól (életkor, hypertonia, cukorbetegség, elhízás, hyperlipidaemia és vesefunkció-csökkenés) független paraméter IgA-nephropathiában. A stiffnessindex 1 m/s-os emel - kedése a primer, kombinált végpont 17%-os előfordulásának a növekedésé vel járt. Következtetések: A fotopletizmográfiás módszerrel meghatározott stiffnessindex alkalmasnak tűnik az IgA-nephropathia prognózisának a becslésére. Az emelkedett stiffnessindex IgA-nephropathiában jó prognosztikai eszköz lehet a magasabb renalis és cardiovascularis kockázatú betegek azonosítására.

Tovább