Hírvilág

Gyógyító indiánok

2014. AUGUSZTUS 13.

Szöveg nagyítása:

-
+

Fűzfakéregből kivont szalicilsav maradványait fedezték fel a Colorado-államban előkerült 1300 éves edénytöredéken - a 7. századi lelet a legkorábbi bizonyíték arra, hogy Észak-Amerika őslakossága gyógyászati célból alkalmazta a modern kori aszpirin "előfutárának" is tekinthető vegyületet. A régészek három évvel ezelőtt tártak fel négy edénytöredéket, valamint egy kaparópenge vagy kés maradványait 80 centiméter mélységben egy barlang alját borító üledékrétegben, radiokarbon kormeghatározás tanúsága szerint a leletek 586 és 692 közötti periódusból származhatnak. A töredékek azonban olyan aprók, és olyannyira híján vannak bárminemű jellegzetességnek, hogy nehéz őket valamely kultúrához kötni - olvasható a Western Digs hírportálon. A kerámiatöredékeket biomolekuláris elemzésnek vetették alá, hogy kiderítsék, mire használták egykori tulajdonosaik a cserépedényeket. A vizsgálatok során három töredéken semmiféle vegyületet nem fedeztek fel, a negyediken viszont fűzfakéregből származó szalicilsav maradványaira bukkantak. A meglepő eredmény hitelességét négy különböző módszerrel elvégzett vizsgálat igazolta. A fűzfa kérgét, leveleit, gyökereit ősidők óta alkalmazták fájdalomcsillapítóként és gyulladáscsökkentőként. A szalicilsav azonban belsőleg alkalmazva nagy adagban toxikus, a problémát a 19. században sikerült megoldaniuk európai vegyészeknek, akik kidolgozták a sokkal kevesebb mellékhatással járó készítmény, az acetilszalicilsav (aszpirin) előállításának módszerét. A vizsgálatokat végző Denise Regan érdekességként megemlítette, hogy a cseréptöredéken semmiféle más szerves vegyület maradványait nem sikerült kimutatni, így valószínűsíthető, hogy a kerámiaedényt gyógyszeres "tégelyként" használhatta egykori tulajdonosa. NZS Forrás: MTI 2014. augusztus 13.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Bevezetés a szomato-pszichoterápia szerteágazó világába

A szomato-pszichoterápia szemléletében a test és az elme nem különválasztható jelenségek, hanem egyazon dolog, a testelme két aspektusa. Ám ebben a szemléletben mégis a test az elsődleges, a „bölcsebb fél”: a test, a testi élmény biztosíthatja a biztonság, az önbizalom, az önkontroll és a lelki gyógyulás és öngyógyítás lényeges elemeit az egyén számára.

Gondolat

Az önmagunkkal való foglalkozás mint gyógyítás – Interjú Kis Judit képzőművésszel

„Mentális egészséggyakorlatok. A művészet közösségi helyzetekbe terelése.” Saját munkáiról szólva fogalmaz így Kis Judit képzőművész, akinek az önreflexióra építő művei önmagunkkal és másokkal egyaránt interakcióra hívnak. Kis Judit 2020-ban kapta meg az ACAX_Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, akkor, amikor a Covid-járvány globális szinten ébresztett rá mindannyiunk kiszolgáltatottságára, gyengeségeinkre és erősségeinkre. A rangos képzőművészeti díj nemzetközi zsűrije szerint Kis Judit munkái arra a lehetőségre hívják fel a figyelmet, hogy „úgy hagyjuk majd magunk mögött a jelenlegi helyzetet, hogy közben újra felfedezzük képességünket az empátiára és a törődésre”. A fiatal képzőművésszel sebezhetőségről, egyéni és közösségi gyógyulásról beszélgettünk.

Gondolat

Egy halálra ítélt szakma végváraiban – Interjú dr. Prinz Gyulával

Mióta kineveztek tagozatvezetőnek, felhívtam valamennyi hazai fertőző osztályt, hogy megismerjem a valós helyzetet. Kétségbeejtő a fertőző osztályokon dolgozó orvosok létszáma, korösszetétele, és számos helyen aggasztó, hogy milyen nagy távolságra kell küldeni a mikrobiológiai mintákat. Valamennyi kórházban szükség van a klinikai mikrobiológiai és az infektológiai szolgálatra. A fejlett világban a világon mindenütt így van, ez nem tisztán pénz kérdése, hanem szemléleté is – mondta dr. Prinz Gyula a szakmai kollégium infektológia tagozatvezetője.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről