Hírvilág

Felbecsülhetetlen értékű emberi hálózat

2015. JÚNIUS 14.

Szöveg nagyítása:

-
+

A szakmai kollégiumi rendszeren belül önálló védőnői tagozat jön létre, és a vállalkozásban dolgozó védőnők is mentesülhetnek az iparűzési adó megfizetése alól - mondta az egészségügyért felelős államtitkár szombaton a Parlamentben. A védőnői szolgálat százéves fennállása alkalmából tartott rendezvényen Zombor Gábor kijelentette, az elmúlt időszakban olyan kapcsolatrendszer alakult ki a védőnői szervezetekkel, amely komoly reményre ad okot, és az alapellátási törvénytervezet egyik fontos célja, hogy a védőnői szolgálatot megerősítse. Az államtitkár kifejtette, bízik abban, hogy olyan jogszabályrendszer tudnak létrehozni, amelyben a védőnők jobban érzik magukat, növelni tudják szakmai presztízsüket, és minden többletfeladatot plusz juttatásokkal tudnak majd finanszírozni. Jelezte azt is, hogy számítanak a védőnőkre a népegészségügyi szűrőprogramok lebonyolításában, amelyre 15 milliárd forintot tudnak a jövőben elkölteni. Zombor Gábor elmondta: az elkövetkező időszakban csak munkát tud ígérni és kérni. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, a védőnői szolgálat fennállásának száz éve alatt a védőnők bebizonyították, hogy sokkal többek eredeti vállalásuknál, hiszen egy személyben néha orvosok, pszichológusok, tanítók, lelki támaszt nyújtók a gondozott családoknak. Megköszönve munkájukat úgy fogalmazott, mindent meg kell tenni azért, hogy a védőnők a hivatásukért égjenek, de ne égjenek ki, és meg kell becsülni azt a ma már hungarikumnak számító értéket, amelyet a védőnők képviselnek, hiszen ha a szolgálat elveszti értékét, akkor csökken az ellátás színvonala. Balog Zoltán kitért arra is, hogy a védőnőknek fontos szerepük van az élet védelmében, és ez leginkább azokban a hátrányos helyzetű településeken mutatkozik meg, ahol sok minden más is "fenyegeti az életet, a megélhetést". A védőnők egyfajta civilizációs végpontok is - mondta a miniszter -, és ha a szolgálat munkatársai ott vannak a végeken, akkor nagyobb az esély arra, hogy ott vonzóbb élhetőbb lesz az élet. Mint mondta, bízik abban, hogy olyan törvényt alkotnak majd, amely megegyezik a védőnők céljaival, mert bizalom nélkül nem lehet ezt a szakmát végezni. Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, jelképes történelmi adósságot rónak most le a védőnők felé, amikor a százéves védőnői szolgálatot köszöntik. A védőnői szolgálat azon intézmények közé tartozik, amely a zaklatott történelmi korszakok és politikai rendszereken át folyamatosan végezte tevékenységét és fejlődött. A védőnői szolgálat ma alapintézmény, felbecsülhetetlen értékű emberi hálózat - emelte ki Kövér László, hozzátéve, szolgálatuk a személyes bizalmat jelenti azok számára, akik azt igénybe veszik. Az ünnepségen az idén alapított Védőnői szolgálatért-díjat Dobos Lajos Józsefné védőnő vehette át, Batthyány-Strattmann László-díjban heten részesültek, köztük Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke. Pro Sanitate-díjban tizenkét védőnő részesült. MTI 2015. június 13., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.