Hírvilág

Magyar Epigenetikai Napok - Konferenciaajánló

2012. JÚLIUS 16.

Szöveg nagyítása:

-
+

Tisztelettel meghívjuk 2012. szeptember 20-21. között a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti tömbjében megrendezésre kerülő első hazai epigenetikai konferenciára.

A konferencia célja az epigenetika és génexpresszió szabályozás iránt érdeklődő kutatók és klinikusok közötti kapcsolatok kiépítése, illetve az információáramlás elősegítése. Célunk hazai és nemzetközi vezető kutatókat megszólítani, bemutatni a tudományterület mai állását és az elérhető módszertant. Nem titkolt szándékunk, hogy az alapkutatások és klinikai kutatások közötti kapcsolatokat erősítve az eredmények minél gyorsabb alkalmazását elősegítsük.



A konferencián a szerteágazó kérdések közül azokat szeretnénk előtérbe helyezni, amelyek elsősorban a kromatin szintjén bekövetkező kovalens módosításokat (DNS- és hiszton módosítások), illetve ezek hatásait vizsgálják.

Meghívásunkat eddig a következő előadók fogadták el:

Boros Imre Szegedi Tudományegyetem, Magyarország
Peter Holland University of Oxford, Nagy Britannia
Takuya Imamura Kyoto University, Japan
Nagy László Debreceni Egyetem, Magyarország
Páldi András Généthon, Franciaország
Jannis Talianidis BSRC, Vari, Görögország
Tora László IGBMC, Strasbourg, Franciaország

A további előadók kiválasztása a tudományos szervezőbizottság által a beküldött absztraktok alapján történik.

A konferencia nyelve az angol. A 20-i poszter szekciót követően gálavacsorára várjuk a konferencia résztvevőit.

Absztraktok beküldésének határideje: szeptember 6.

Absztrakt beküldése a következő linken lehetséges: https://goo.gl/aFKcY

Részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezés itt: https://epigenetics-hungary.eventbrite.com/

A Magyar Biokémiai Egyesület és a Semmelweis Genomikai Hálózat támogatásával

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Danube Conference on Epigenetics

Following the success of the previous Epigenetic Conferences in Budapest (2012 and 2014) we are delighted to announce that the next Danube Conference on Epigenetics will be held on 5-8 October, 2016 again in Budapest.

Hírvilág

Hogyan is érzel a mamád iránt? A korai élmények epigenetikája

Összefüggést találtak a gyermekkori súlyos bántalmazás vagy elhanyagolás és egy glükokortikoid-receptor megváltozott expressziója, génjének inaktiválódása között öngyilkosok hippocampusát vizsgálva. Ez a receptor felelős a tartós stressz miatti fokozott kortizoltermelődés korlátozásáért.

Hírvilág

Az életvégi döntések szabályozásáról - konferenciaajánló

Az ELTE ÁJK 2019. január 30.-án (szerda) 09.00-tól az ELTE ÁJK Kari Tanácsterem (Budapest V., Egyetem tér 1-3., fszt.) Autonómia, életvédelem, jogbiztonság - Az életvégi döntések szabályozásáról címmel konferenciát rendez.

Ökológia

Az elhízás és a mikrobiótánk kapcsolata rávilágít, milyen komplex hatásokkal járnak a globális változások

Egy, a Global Health, Epidemiology and Genomics szaklapban megjelent cikk az elhízás problémáján keresztül abba nyújt betekintést, hogy a különböző tényezők (epigenetika, mikrobióta, a környezetünk biodiverzitása és hasonlók) hogyan függnek össze és eredményeznek végül változást a szervezetünkben.

Hírvilág

Konferenciaajánló: Nagy Magánpraxis Nap

Egy közös nap az orvosszakma méltóságát megtartva, ám nem elhallgatva a magánpraxis piaci kényszerét, a működés és növekedés zálogát az üzletileg sikeres megoldásokért, hogy a magánegészségügy egyet jelentsen az orvosokhoz és szakmához méltó feltételekkel és a páciensbarát megoldásokkal.