|
TARTALOM
Hogyan egyszerűsíthető a terápia követése? A krónikus megbetegedésben szenvedő páciensek életében rendkívül fontos a rendszeresség. A legtöbb betegnek élete végéig gyógyszert kell szedni, akár napi szinten is, hogy elkerülje a betegség tüneteinek megjelenését / erősödését. A mindennapok során azonban a betegek többsége elfelejti bevenni a gyógyszert vagy egyszerűen csak nem az előírásoknak megfelelően szedi. Ez a gyógyulás szempontjából nem célravezető. Az orvosnak erre is oda kell figyelnie a beteg kezelése során, azonban erre a sok beteg mellett nincs mindig ideje. A páciens megfelelő terápiakövetését tehát úgy kell elérni, hogy az az orvos idejéből minél kevesebbet vegyen el. A terápián tartás egyik eszköze, hogy pótolja a páciensek információhiányát, olyan betegedukációs programokkal, ahol a páciens személyreszabottan kap rendszeresen üzeneteket a betegségéről / terápiájáról az Ön nevében. A PraxisPlatform rendszerében a páciens maga választhatja meg, hogy milyen időszakban (délelőtt, délután, este) és milyen formában (sms, email, hangüzenet) szeretné megkapni az üzeneteket. Mindez azonban egyoldalú kommunikáció, ahhoz pedig, hogy páciense betegségét megfelelően tudja kezelni szükség, van a páciens visszajelzésére is. A PraxisPlatform éppen ezért nem csak egy betegedukációs programokat kínáló rendszer. Kiemelten fontos a kétoldalú kommunikáció is. A PraxisPlatform szeretné megkönnyíteni az orvos-beteg kommunikációt, ezért nem csak a pácienseknek nyújt információt, hanem az orvosoknak is a pácienseik betegségéről. A terápiás naplóban a páciensek rögzíthetik a terápia során jelentkező tüneteiket, mellékhatásokat, élettani adatokat, akár minden nap. Ez a napló mind a páciens, mind az orvos számára bármikor elérhető a rendszeren keresztül. Segítségével az orvos bármikor leellenőrizheti, hogy halad a terápia vagy milyen tünetek jelentkeznek a betegnél. A viziteken a pácienssel együtt tudják értékelni az eredményeket, a változások megfigyelése segíthet a diagnosztizálásban is. A páciens elektronikusan vezetett feljegyzéseit bármikor ki tudja nyomtatni és így akár le is fűzheti a beteg kartonjába. Természetesen az online terápiás napló is csak akkor használható megfelelően, ha páciense rendszeresen tölti azt. Ennek érdekében a páciensnek küldött üzenetekben felhívjuk figyelmét a terápiás napló fontosságára. Ha a páciens rendszeresen tölti a naplót, növelhetjük az egészségtudatosságát is, hiszen napi szinten foglalkozik betegségével, jobban odafigyel magára, tüneteire. Tegye hatékonyabbá páciense terápiáját az ingyenesen elérhető PraxisPlatform segítségével! Bővebb információ: https://www.praxisplatform.hu/info (x) Kapcsolódó anyagok |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Vírusvadászok A kötet bevezeti az olvasót a virológia és az immunológia alapismereteibe, majd bemutatja azt a négy vírust, amelyet sikerült megfékezni, közülük a himlőt, amelyet teljesen ki is irtottak, a sárgalázat, amelyet a hordozó szúnyogfajta kipusztításával elimináltak, a kanyarót, amelynek védőoltása lett, vagy a gyermekbénulást, amelyet ugyancsak a vakcináció győzött le.
Tovább
A boldogságkeresés tévútjai Az amerikai lélektanban ma új irányzat jött divatba, a pozitív pszichológia. . Míg korábban, leginkább a lelki folyamatok zavarforrásaira és funkcionális hibáira figyelt a lélektan, most az ember képességei, lelki erőforrásai, kedvező tulajdonságai állnak a kutatások fókuszában. Ez a hullám elérte már hazánkat is és ma minden lélektani kérdést megismerhetünk az új, megoldáskereső látásmód keretében is. Ennek példája Sonja Lubomirsky könyve. Ő a boldogsággal foglalkozik, mondhatjuk, boldogságkutató, de tekinthető boldogságteoretikusnak is...
Tovább
Belső Utak Találkozása - konferenciaajánló Az idei Országos Transzperszonális Találkozó 2013. május 12.-én a Belvárosi Színház épületében lesz. Stanislav Grof megnyitó előadó mellett Frecska Ede, Bagdy Emőke és a transzperszonális szemlélet további képviselőinek részvételével.
Tovább
Az indián grafittije - programajánló Frank olyan nekünk, mint egy öreg és bölcs indián, aki rendre eltűnik a szemünk elől (legyen most a vadon mindaz, ami a mi megszokott pátriánkon kívülre esik), hogy aztán rendre fel is bukkanjon. Órát lehetne igazítani hozzá - no nem olyat, ami másodpercre ketyeg, inkább olyasfélét, ami valamivel tágabb terminusokra jár.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés hirdetés |





