PharmaPraxis

Ez került a tavaszi salátába

2016. ÁPRILIS 25.

Szöveg nagyítása:

-
+

A gyógyszertárak működési feltételeit és az engedélyezés előtti gyógyszeralkalmazás szabályait módosították egy törvénysalátával, amely március 30-án jelent meg a Magyar Közlönyben, egyes rendelkezései másnap, mások április elsejével léptek hatályba. Mint emlékezetes, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) tavaly júliusban tette közzé a hivatal vezetőjének, Székely Lászlónak a kötelező gyógyszertári ügyeletről szóló jelentését. Ebben az ombudsman felhívta az emberi erőforrások miniszterét, hogy törvényben határozza meg a nyitvatartási, a készenléti és az ügyeleti idő definícióját, és rendezze az ügyeleti és készenléti szolgálat teljesítésének garanciális szabályait. Ez történt meg többek között az egyes egészségügyi, gyógyszerészeti tárgyú és gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos miniszteri rendelt gyógyszertári ügyeletre vonatkozó tételeinek módosításával. A gyógyszertárak szolgálati rendje az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) folyamatosan frissülő Gyógyszertárkereső oldalán érhető el, ide kattintva. A gyógyszer-gazdaságossági törvény módosítása érinti a fiókgyógyszertárakat is, amelyeket nem lehet ügyeletre kijelölni, így a jövőben nem kell feltüntetni a bejáratnál a szolgálati rendet és elérhetőséget. Azonban továbbra is ki kell függeszteni az ellátó-, valamint a legközelebbi közforgalmú gyógyszertár elérhetőségét és nyitva tartását, és annak a patikának az adatait is, ahol készenléti vagy ügyeleti szolgálatot biztosítanak a közelben. Emellett a leghamarabb elérhető orvosi ügyelet címét és telefonszámát is közölni kell a páciensekkel. Közforgalmú patikák és fiókgyógyszertárak A gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök aktuális készlet és forgalmi adatairól ezután a közforgalmú gyógyszertáraknak is nyilvántartást kell vezetniük, bár ez korábban csak a kórházi patikákban volt előírás. A minősített számítógépes rendszerek, amelyek használatát a gyógyszer-gazdaságossági törvény rendeli el a patikákban, képesek ezen nyilvántartás vezetésére, a naprakész szakmai információk mellett a gyógyszer alkalmazási- és OGYI előíratok, a különböző készítmények interakciói az expediálás pillanatában lehívhatóak a rendszerből. A szoftverek nem csak a készlet és forgalmi adatok nyilvántartását teszik lehetővé, hanem áttekinthetővé válik a patika teljes gyógyszer-gazdálkodása, követhető az árak és támogatások változása, az árréstömeg, nyomon követhetőek a negatív árréssel expediált gyógyszerek, kezelik a házi pénztárat, követik a bank- és egészségkártyás fizetéseket, így monitorozható a teljes gyógyszertári forgalom. A rendszerek képesek lennének valamennyi elavult adminisztrációs módszer kiváltására is. A szükséges nyilvántartások vezetése ezután a magisztrális készítményeket előállító fiókgyógyszertárakban is kötelező. Az intézményekben is változik a működés A jogszabály módosítás a kórházi gyógyszertárak működésében is változást hoz, ezentúl telephelyenként legfeljebb csak egy vényforgalmas részleget lehet nyitni, ám ez csak a hatálybalépést követően megnyitott vényforgalmas részlegekre vonatkozik. Az intézményi patikákban ezután folyamatos gyógyszerészi jelenlétet ír elő a rendelkezés a nyitvatartási és ügyeleti időtől függetlenül az alapfeladatot ellátó és vényforgalmas részleget működtető szolgáltatóknál. Ugyanez a kötelezettség a fiók- és közforgalmú gyógyszertárak esetében csak a nyitvatartási és az ügyeleti időre vonatkozik. A gyógyszer-gazdaságossági törvény módosításával rendelkeztek például a speciális tárolás különböző fajtáiról, de a hűvös, hideg és mélyhűtött hőmérsékleti tartományát nem határozták meg. Korábban tartalmazta ezeket az adatokat az azóta hatályát vesztett VII. Gyógyszerkönyv, a következőben viszont csak javaslatot tesznek a tárolási hőmérsékletekre, viszont elmulasztották definiálni a fogalmakat, holott a magisztrális készítmények minőségbiztosítása miatt szükséges lenne a tartományok pontos meghatározása. A magisztrális gyógyszerkészítéshez szükséges eszközök listája egyetlen tétellel lett rövidebb, ezután nem kell kobaltüveget tartani. A patikák működését szabályozó 41/2007. (IX. 19.) EüM rendelet módosítása iránti igény egyébként a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének (MOSZ) konferenciáján is megfogalmazódott, amelyet március 18–19-én, 21. alkalommal rendeztek meg Siófokon. A rendeletben meghatározott feladatok között ugyanis még most is számos olyan előírás található, amelyek fölöslegesen terhelik a patikusokat, nem feltételei a gyógyszerbiztonságnak, és indokolatlanul növelik az adminisztrációs terheket – fogalmazták meg a személyi jogos gyógyszerészek. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2016-04-25

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

PharmaPraxis

Elavult a gyógyszertári asszisztensek oktatása

A szakmai szervezet több ízben jelezte a mindenkori kormányzat és szaktárca felé, hogy a képzést meghaladta a kor gyógyszergyártási és gyógyszertári gyakorlata, és javasolták, hogy ehhez igazítva szervezzék át az oktatást, ám a döntéshozóknál egyelőre nem sikerült eredményt elérniük.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

SEVCIC Krisztina

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.

Idegtudományok

A cannabidiol hatása a Lennox–Gastaut szindrómával járó epilepsziás rohamokra

A CBD-kezelésben részesülők szignifikánsan nagyobb száma érte el az astatikus rohamfrekvencia 25, 50 és 75%-os csökkenését, továbbá a CBD-kezelés szignifikánsan csökkentette az összrohamszámot és a nem astatikus rohamfrekvenciát is, ami arra utal, hogy a szernek széles spektrumú rohamcsökkentő hatása van.