TARTALOM

 VISSZA

 


Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében


 Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

| |
 

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

A környezetszennyezés jelenségére komolyabban az 1960-as években terelődött a figyelem, ugyanis a 2. világháború utáni erőteljes újjáépítés miatt végbemenő iparosítás következményei ekkor kezdték el a hatásukat igazán érzékeltetni. Az 1945-1973 közötti gazdasági növekedés saját antitéziseként létrejött a környezetvédelem fogalma. 1962-ben megjelent egy máig jelentős, korszakalkotó mű, Rachel Carson Néma Tavasz (Silent Spring) című könyve, amelyben a szerző a DDT használatának káros hatásaira hívta fel a figyelmet. A következő években több civil csoport és kezdeményezés is alakult, az első komoly környezetvédelmi tüntetésen az Egyesült Államokban 1970. április 22-én 20 millióan vettek részt.1968-ban létrejött Római Klub. 1972-ben Dennis L. Meadows és társai által készített jelentést (Meadows, Dennis L. et al.: The Limits to Growth 1972) amelyben beszámolt arról, hogy amennyiben a Föld lakossága változatlan mértékben nő, akkor a 21. században egy globális mértékű katasztrófa elkerülhetetlen lesz. A környezetvédelem egy olyan jelentős nemzetközi üggyé vált, hogy 1972-ben Stockholmban megrendezésre került az első ENSZ környezetvédelmi világkonferencia.

A ’60-as évek végén, ’70-es évek elején több amerikai művész kivonulva a galériák közegéből az USA sivatagjaiba, land art művészeti alkotásokat kezdett el létrehozni. Ebben az időszakban több hatalmas, a tájat átalakító alkotás született, miközben az alkotók sokszor helyrehozhatatlan károkat hagytak maguk után a környezetben. Az időszak legjelentősebb land művészei Michael Heizer, Walter de Maria vagy Robert Smithson voltak.

A nemzetközi művészeti szcéna az ökológiai krízisre a land art alkotások születésével párhuzamosan a 1960-as évek végén-1970-es évek elején kezdett el reflektálni. Az első, kimondottan ökológiai szemléletű, alkotások nagy része a környezet helyreállítására törekedett. A New York-i származású Alan Sonfist 1978-ban Manhattanben megvalósult Time Landscape projektjében egy olyan prekoloniális erdőt telepített, amely New York őshonos élővilágát az újkori telepesek érkezése előtti vegetáció rehabilitációján keresztül mutatja be. A német Hans Haacke 1972-es Rajna víztisztító rendszer című alkotásában a németországi Haus Lange Múzeumban a Rajnába engedett szennyeződést és annak káros hatásait vizsgálva egy teljes biotechnológiai rendszer, ún. „valós idejű társadalmi rendszer” kiépítésével tisztította meg a Rajnát.

A magyar származású Agnes Denes 1982-es Búzamező-konfrontáció projektjében, Manhattanben, a Battery Park törmeléklerakóját önkéntesek segítségével állította helyre, majd területet bevetette búzával, amelyet később learatott. A német származású Joseph Beuys az 1982-es VII. kasseli Documenta alkalmából 7000 tölgyfát ültetett (7000 tölgyfa 1982-1987 között). Beuys a művészetében az ökológia fogalmának kiterjesztésére törekedett, úgy vélekedett, hogy „…a természet megőrzésével és a természet erőforrásaival karöltve kell szorgalmazni a társadalom jelenlegi formájának ökológiai formába való átalakítását.” A művész 1978-es Aufruf zur Alternative (Felhívás az falternatívára) című manifesztuma a gazdasági, politikai és ökológiai katasztrófa felé sodródó teljes Európához szólt a német és több zöld mozgalomnak alapdokumentuma lett. Az amerikai művészházaspár Helen és Newton Mayer Harrison az ökologikus művészet egyik legismertebb alkotói különböző tudományterület képviselőivel (ökológusok, biológusok, várostervezők), a közösség fejlesztését és biodiverzivitást elősegítő megoldások létrehozásával foglalkoztak közel 50 évig. Egyik korai együttműködési projektjük a hat részes Survival Places (1971-74) sorozat darabjait a fenntartható élelmiszerrendszer kialakításának érdekében tervezték (pl. sertéstenyésztés, halgazdálkodás, gyümölcsös). A német származású Gustav Metzger az 1972-es ENSZ csúcsra készített Stockholm Projektjében a motorkerékpárok környezetre gyakorolt hatását, az Automata Története (1969) című alkotásában a művészeknek a technikához való viszonyulását vizsgálta. A csehszlovák Rudolf Sikora lefordította, majd szamizdatban kiadta Meadows: A növekedés határai (1972) című tanulmányát. Sikora az általa kezdeményezett ún. Keddi találkozók című sorozattal a környezetvédők és művészek ökológiai eszmecseréjének előremozdítását tűzte ki célul.

Magyarországon az amerikai land art alkotásokhoz leginkább hasonló tevékenységet az 1970-1980 tevékenykedő Pécsi Műhely végzett. A Pécsi Műhely alkotóit művészeti praxisuk során főképpen az érdekelte, hogy minimális emberi beavatkozásra egy-egy tájrészlet hogyan módosul. Mivel akcióik során csak alig avatkoztak be a tájba, annak szerkezetét nem változtatták meg, ezért tevékenységük ebből a szempontból környezetbarátnak tekinthető.

Bár a ’70-es elején már születtek értekezések az ökológia témakörében hazánkban is, azonban az ökológia fogalma nem volt széles körben ismert a magyar kulturális és szellemi közegben.

Az első ökológiai válsággal foglalkozó tanulmányokat Jócsik Lajos közgazdász (Az öngyilkos civilizáció, 1971) valamint Bence György és Kis János filozófusok (Az ökológiai szemléletmód térhódítása a társadalomtudományokban és napjaink ökológiai válsága (1972) ) írták. Az 1983-ban a Népművelési Intézet gondozásában megjelent Ökológiai Kapcsolatok a korszak jelentős nemzetközi kutatói, gondolkodói által írt (pl. Lester Brown, Jim Lovelock, Fritz Schumacher) addig Magyarországon ismeretlen tanulmányokat tartalmazta.

Hazánkban a ’70-es években nem volt olyan művészcsoport, amely kifejezetten az ökológia problémákkal tudatosan foglalkozott volna, ezért a konkrét művészi reflektálás csak később következett be, jóllehet az említett időszakban különféle kezdeményezések már napvilágot láttak.

Az ökológiai gondolkodás megjelenését a korszakban a Népművelési Intézet és a Fiatal Népművészek Stúdiójának vonatkozásában érdemes vizsgálni. Az 1951-ben alapított, haladó gondolkodású értelmiségieket tömörítő Népművelési Intézetben a ’70-es években Vitányi Iván vezetése alatt élénk kulturális élet zajlott Az Intézetben számos kutatás, illetve fontos kiadvány is megjelent az adott időszakban. A Népművelési Intézetben avantgárd kezdeményezésekkel párhuzamosan már a ’70-es években megindult egy újfajta természetfelfogás és nagyfokú érdeklődés az ökológia iránt, amely Zelnik József személyében összpontosult. A Nomád nemzedék névvel utólag illették magukat azok, a javarészt amatőr fiatalok, akik Zelnik József vezetésével a 1972-ben megalapították a Fiatalok Népművészeti Stúdióját (FNS). Céljuk a hagyományőrzés és a paraszti-kézműves kultúra megőrzése volt. Elkötelezett szándékuk volt a természeti értékekhez való visszatérés, a „szelíd technikák”, alkalmazása, a közösségépítés, a világ jobbá tétele. A kézművesség, a természetes anyagok használata, az organikus eljárások alkalmazása ma is fellelhető elemei, és mindenütt megtalálható társterületei az ökológiai mozgalmaknak. A Stúdió tevékenységében tehát számos ökológiai gondolat volt, csak nem az ökológia hagyományos fogalomkészletével definiálták azt. A Nomád nemzedék kezdeményezései ezért kontextus nélküliek voltak, mert nem volt mögöttük olyan társadalmi mozgalom, amely ökológiai kérdéseket vetett volna fel. Az első nagyobb környezetvédelmi-társadalmi mozgalom a Duna Kör, a bős–nagymarosi vízlépcső (Gabčíkovo–nagymarosi Vízlépcsőrendszer) építése megakadályozásának céljából jött létre 1984-ben, és ez a rendszerváltozásban is komoly szerepet játszott.

Magyarországon a rendszerváltás után egyre több művész kezdett el érdeklődni a téma iránt. A hazai művészettörténet-írás csak a kétezres évek közepétől foglalkozik a témával, melynek kutatásában Maja és Reuben Fowkes művészettörténénész házaspárnak úttörő szerepe volt. A Translocal Institute magalapítása mellett számos publikáció, konferencia, szeminárium és kiállítás fűződik hozzájuk.

Vass Júlia
2019.november

Felhasznált irodalom

Demos, T. J.: The Politics of Sustainability: Contemporary Art and Ecology. In: Francesco Manacorda (editor): Radical Nature: Art and Architecture for a Changing Planet 1969–2009, Barbican Art Gallery. London: Barbican Art Gallery, 2009. 16–30

Endreffy Zoltán-Kodolányi Gyula (szerk.): Ökológiai Kapcsolatok. Népművelési Intézet, Budapest, 1983.

Ertsey Attila (szerk.): Joseph Beuys (1921-1986). In: Salamin Ferenc-Hartvig Lajos-Molnár Csaba-Klinyecz Katalin-Klinyecz Margit (szerk.): Bercsényi 28-30 1983-1987. VÁTI, Budapest, 1990.

Maja & Reuben Fowkes: Planetary Forecast: The Roots of Sustainability in the Radical Art of the 1970s. In: Third Text. Volume 23, Issue 5. 2009

Maja Fowkes: The Green Bloc: Neo-avant-garde Art and Ecology under Socialism. Central European University Press, Budapest, 2015.

McNeill, John R.: Valami új a nap alatt. A huszadik század környezettörténete. Ursus Libris Kiadó, Budapest, 2011. 370-391.

Részletek a „Nomád nemzedék. Ifjúsági népművészeti mozgalom a hetvenes években” című videó dokumentumokból. Ökotáj. 9.szám, ősz-tél, 1994.

Sturcz János: Természetesen… Magyarországon. Természeti anyagok, energiák és helyszínek használata a magyar művészetben 1970-től napjainkig. In: Bálványos Anna – Bárd Johanna (szerk.): Naturally – Természet és művészet Közép-Európában. Ernst Múzeum, Budapest, 1994. (kiállítási katalógus). cz 1994 156.

Zelnik József: Negyven év után. Magyar Művészeti Akadémia, Kairosz Kiadó, Budapest, 2012


Kulcsszavak

ökológiai válság, művészet, 1970-es évek, környezetvédelem

Kapcsolódó anyagok

Evolúciós folyamatok a mindennapokban

„ Ilyen hely nincs még egy a világon” - Tárgyak élete az MTA Művészeti Gyűjteményében

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

A leselkedő festő, avagy a kiérdemelt katonai kereszt

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Dr. Magyar László András orvostörténész, író és műfordító munkássága kiválóan illusztrálja, milyen szerteágazó és sokszínű kutatásokat folytathat az, aki az orvostörténet iránt érdeklődik. Könyveinek, ismeretterjesztő és szaktanulmányainak, valamint fordításainak köszönhetően betekintést nyerhettünk – hogy csak néhány példát említsünk – a démonológiába, a kísértettanba, a régmúlt idők gyógymódjaiba, megismerhettük a régi orvosi eszközöket, a görög dietetikát, valamint azt, hogy mit gondolt a 16-17. század embere a házastársi kötelességről.

Tovább


Evolúciós folyamatok a mindennapokban

Egy tágas nappaliban intellektuális vitát folytatunk két remek kutatóval, miközben a háttérben az ablakon keresztül a norvég táj különös színezetet ad a sok-sok órája tartó, hol politikáról, hol környezetvédelemről és a technológiáról szóló beszélgetésünknek. Az egyik gondolatról ugrunk a másikra, egyre izgalmasabb példák és kérdések jönnek elő, tudjuk, hogy hajnalig itt fogunk ülni ebben a hosszú beszélgetésben. Ezt az érzést idézi a “A versengés paradoxonjai” című könyv, ami beszélgetés indítógondolataként azt állítja, hogy minden a verseny valamilyen formájáról szól, így az életet sem értjük meg, ha ezt az elvet nem megfelelően fogjuk fel.

Tovább


A népszerűsített kéz

A könyv egy igényesen összeállított, bevezetésből és öt részből álló mű, amely részenként 2-4 fejezetben színvonalas ismeretterjesztő stílusban foglalkozik az emberi kézhez társuló antropológiai, humánbiológiai és orvostudományi kérdésekkel. Sőt, a szerző nagyvonalúan élve az alcímben jelzett „és még annál is több” megjegyzéssel, egyes fejezetekben a fő témától igen jelentős távolságokba kalandozik gondolatainak alaposabb kifejtése érdekében.

Tovább