Klinikum

Ugyanolyan jó szívelégtelenségben a losartan, mint a candesartan?

2012. JÚNIUS 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az angiotenzinreceptor-blokkolók (ARB) javasoltak szívelégtelenségben bal kamrai szisztolés diszfunkció esetén, ha a beteg nem tolerálja az ACE-gátlókat. Bár az ajánlások az ARB-k csoporthatását feltételezik, egyes megfigyeléses vizsgálati adatok szerint más ARB-kkel összehasonlítva losartan alkalmazásakor nagyobb lehet a szívelégtelenségben szenvedő betegek halálozása. A dán országos betegnyilvántartásban 6479, 45 éves vagy idősebb (átlagéletkor 72 év, 55% férfi, a bal kamrai ejekciós frakció nem ismert) azonosítottak, akik 1998–2008 között szívelégtelenség miatt kerültek kórházba, és akik az azt megelőző három évben nem kaptak ARB-t. Összehasonlították a losartannal és a candesartannal kezelt betegek kimenetelét. Nagyobbnak találták a losartancsoportban a korrigálatlan összhalálozást (10,7/100 betegév), mint a candesartancsoportban (9,0/100 betegév). Többváltozós korrekció után azonban már sem az össz-, sem pedig a cardiovascularis halálozás nem különbözött szignifikánsan a két csoportban. A candesartan nagy dózisahoz képest szignifikánsan nagyobb volt a halálozás kockázata a losartan kis vagy közepes dózisa mellett (a kockázati hányados 2,79, illetve 1,39), illetve a candesartan kisebb dózisa mellett is (kockázati hányados 2,12). Ebben a megfigyeléses vizsgálatban a szívelégtelenség miatt kórházban kezelt betegek esetében nem különböztek egymástól szignifikánsan a losartannal és a candesartannal elért eredmények. Sajnos nem azonosíthatók az adatokból azok a betegek, akik esetében már jelentős bal kamrai funkciózavar van jelen, pedig ez számukra lenne nagyon fontos kérdés. Az eredményeket emellett torzíthatták olyan, nem ellenőrzött faktorok, amelyek befolyásolhatták a nagyobb dózisok iránti toleranciát. A hiányosságok ellenére a vizsgálat valamelyest alátámasztja az ARB-k csoporthatását szívelégtelenségben. Ez azért fontos, mert a losartan ma már generikumként is forgalomban van, és ezek a készítmények jelentősen olcsóbbak, mint a candesartan. Journal Watch Cardiology April 11, 2012Svanström H et al. Association of treatment with losartan vs candesartan and mortality among patients with heart failure. JAMA 2012 Apr 11; 307:1506. Szemlézte:dr. Lipták Judit eLitMed.hu 2012. június 19.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Klinikum

Problémák a Pfizer Covid-19 elleni vakcina vizsgálataiban

Mint az akkor a kutatásszervező Ventavia Research Group alkalmazásában álló regionális igazgató a The BMJ-nek elmondta, a Ventavia adatokat hamisított, nem maszkolt/nem vak módon kezelte a betegeket, nem megfelelően képzett vakcinátorokat alkalmazott, és a III. fázisú vizsgálatok során nem követte megfelelően a betegek által jelentett adverz eseményeket. A cég minőség-ellenőrzéssel foglalkozó munkatársai olyan sok problémát találtak, aminek megoldására képtelenek voltak. Miután a Ventavia vezetését a regionális igazgató, Brook Jackson többször is tájékoztatta a problémákról, az FDA-nak is panaszos e-mailt írt – a Ventavia még aznap kirúgta.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A Koenzim Q10 klinikai jelentősége

Q10 Szimpózium Anna Grand Hotel 2011. október 1. Balatonfüred

Hírvilág

Aldoszteron-antagonisták a szívelégtelenség kezelésében

A szívelégtelenségben bizonyítottan kedvező hatású gyógyszercsoport gyakorlati alkalmazása messze van az irányelvek javaslataitól.

Hírvilág

SZÍVELÉGTELENSÉG – ÚJ IRÁNYELVEK

A korábbi ajánlásokhoz képest a legfontosabb változások a kórházból való hazabocsátás előtt elkezdendő kezelések, a natriureticus peptid mérése és az eszközös kezelés javallatai terén mutatkoznak.

Hírvilág

Friss AHA- és ACCF-irányelvek a szívelégtelenség kezelésére

A két nagy amerikai kardiológiai szakmai testület 4 év után új irányelveket közölt, amelyekből kiderül, hogy kinek kell rehabilitáció, kinek pedig kardioverter defibrillátor, illetve mire jó a pitvari natriuretikus peptid…

Klinikum

Acetazolamid használata akut dekompenzált pangásos szívelégtelenségben

A New England Journal of Medicine-ben megjelent, Wilfried Mullens és társai által folytatott ADVOR vizsgálat egy multicentrikus, randomizált, placebokontrollált, kettős vak klinikai vizsgálat arra a kérdésre kereste a választ, hogy az acetazolamid javítja-e a kacsdiuretikumok hatékonyságát akut dekompenzált szívelégtelenségben.