Gondolat

Szöveg nagyítása:

-
+

Az e-cigaretták cigaretta alakú, elemmel működő, nikotinpárásító eszközök, amelyek népszerűsége folyamatosan nő. A dohányzásról leszoktató segédeszközként reklámozzák, de keveset tudunk a kockázatairól és az előnyeiről. A CDC által támogatott és 2013-ban közölt két vizsgálat eredményei az e-cigaretták növekvő népszerűségét mutatták. 2010-ben és 2011-ben kérdeztek meg felnőtteket levélben és interneten. Az e-cigaretták ismerete 39%-ról 58%-ra nőtt, a valah e-cigarettát használóké pedig 2,5%-ról 6,2%-ra. Az aktuálisan dohányzók között a valaha e-cigarettát használók aránya 7,8%-ról 21,2%-ra emelkedett. A 2011-ben és 2012-ben iskolákban végzett vizsgálatban hasonló tendenciákat észleltek a fiatalok körében. A valaha e-cigarettát használók aránya 1,4%-ról 2,7%-ra nőtt a középiskolások és 4,7%-ról 10,0%-ra az egyetemisták körében. Fontos, hogy a valaha e-cigarettát használt középiskolások 20,3%-a azt mondta, hogy soha nem szívott hagyományos cigarettát. Vizsgálták azt is, mennyire alkalmas az e-cigaretta a leszokás segítésére. Az Új-Zélandon végzett vizsgálatban 657 felnőtt, leszokni szándékozó dohányost soroltak be véletlenszerűen három csoportba: e-cigaretta (16 mg nikotin vagy placebo) vagy 21 mg nikotint tartalmazó tapasz 13 hétig. Hat hónap után mindhárom csoportban hasonlónak találták a leszokottak arányát: 7,3% nikotinos e-cigarettával, 5,8% tapasszal és 4,1% placebo e-cigarettával. A nikotinos e-cigarettát használók szignifikánsan tovább megtartóztatták magukat, mint a többi csoport tagjai (medián 35, 14 és 12 napig). Sok kérdés tisztázatlan az e-cigarettákkal kapcsolatban. A függőség mellett milyen veszélyt jelent még a nikotingőz belégzése, különösen a gyerekek fejlődő agyára? Van más ártalmas anyag is az e-cigarettában? Árthat-e a nemdohányzóknak a másodlagos nikotinpára? Valóban kevésbé ártalmas az e-cigaretta, mint a dohányzás és segíti a leszokást? Vagy fordítva, hozzásegít a dohányzás elkezdéséhez, hátráltatja a leszokást és aláássa a dohányzásellenes kampányt? Az e-cigarettát ma dohányterméknek tartják az Amerikai Egyesült Államokban, de az FDA még nem szabályozta hatóságilag a forgalmazását. Hamarosan előzetes szabályozást adnak ki, a véglegeshez további vizsgálatok szükségesek. Bruce Soloway, MD Eredeti megjelenés: https://www.jwatch.org/na33086/2013/12/31/electronic-cigarettes-increasingly-used-still-unregulated 2014. április 7. Szemlézte: dr. Lipták Judit

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A dohányzás szerepe a rheumatoid arthritis patogenezisében - A Figyelő 2016;1

KISS Emese

A rheumatoid arthritis (RA) az ízületek destrukciójához vezető krónikus autoimmun betegség. Kialakulásában genetikai és környezeti faktorok együttesen vesznek részt. A genetikai meghatározottság körülbelül 50%-áért bizonyos HLA-DRB1 szekvenciák, az úgynevezett shared epitópok (SE) felelősek.

Klinikum

A statin használata növeli a diabetes kockázatát

A statint szedők körében különös hangsúlyt kell fordítani a diabetes megelőzésére.

Klinikum

A zöld környezet és a kardiovaszkuláris betegségek

A zöld környezet a légszennyezettségen kívül a zaj- és fényszennyezettséget csökkentve is szignifikánsan csökkenti a CVD-kockázatot, mivel a zaj- és fényszennyezettség jelentősen növeli a CVD kockázati tényezőinek számító diabétesz, elhízás és inzulinrezisztencia, illetve alvászavar előfordulását. A zöld társadalmi környezet nagyobb szabadidős aktivitást tesz lehetővé, alacsonyabb benne a bűnelkövetés, csökkenti a stresszt és a depressziót, és a lakók nagyobb elégedettségét eredményezi, legnagyobb mértékben a krónikus stresszt megélők körében.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.

Klinikum

Szénhidrátfogyasztás és mortalitás

Bár számos randomizált kontrollált vizsgálat tanulmányozta az alacsony szénhidráttartalmú diéták hatását, és ezek azt mutatták, hogy rövid távon a testsúly és a kardiometabolikus kockázat csökkenésével járnak együtt, a hosszabb utánkövetés nehéz kivitelezhetősége miatt ezek a tanulmányok nem szolgáltattak adatot a mortalitási kockázat alakulásával kapcsolatban.