hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Az Alzheimer-kór mint szisztémás megbetegedés – amyloid-β metabolizmus a szervezetben


Az Alzheimer-kór mint szisztémás megbetegedés – amyloid-β metabolizmus a szervezetben

| |
 

Az Alzheimer-kórral (AD) kapcsolatos kutatás tradicionálisan az agyra fókuszál, holott számos perifériás és szisztémás rendellenesség köthető a betegséghez, és napjainkban egyre nyilvánvalóbb, hogy ezek a rendellenességek hozzájárulnak a betegség progressziójához. Wang és munkatársainak áttekintő közleménye az AD egy fő jellegzetességére, az amyloid-β-ra (Aβ) fókuszál, számba veszi a szisztémás rendellenességek és az Aβ-metabolizmus összefüggéseit, és arra a következtetésre jut, hogy a szisztémás rendellenességek nem másodlagosan alakulnak ki, hanem alapvető szerepük van az AD progressziójában. Az AD szisztémás megközelítése lehetőséget adhat a jelenleg gyógyíthatatlan betegség megelőzésére, korai diagnózisára és terápiájára.


Aβ-metabolizmus

Az Aβ fiziológiás metabolizmusa nem csak az agyban, hanem a periférián is zajlik, az amyloid prekurzor protein (APP) nemcsak az agysejtekben fejeződik ki, de a perifériás szövetekben, így a mellékvesében, a vesében, szívben, májban, lépben, hasnyálmirigyben, vér- és endothelsejtekben is. A periférián létrejött Aβ az összmennyiség jelentős hányadát képezi, azonban az Aβ-koncentráció magasabb a központi idegrendszerben, mint a plazmában. Ez utóbbi magyarázhatja, hogy bár ritkán a perifériás szervekben (bőrben, bélben, szívben) is találhatók Aβ-aggregátumok, azok mégis leginkább az agyban rakódnak le.
Az AD-esetek 99%-át adó sporadikus esetek kialakulásában fontos tényező az Aβ lebontásának és eltávolításának rendellenessége. Normális esetben az agyi Aβ 60%-a a perifériára kerül, ezért az Aβ perifériás eltávolításának hatékonysága nagyban befolyásolja az agy tisztulását. Mindazonáltal, kimutatták, hogy AD-ben az Aβ a perifériáról az agyba áramlik.


Alzheimer-kór a periférián

Pozitív visszacsatolás működik a periféria és az agy között: számos szisztémás rendellenesség felerősíti az AD progresszióját, majd az AD progressziója tovább rontja ezeket a szisztémás megbetegedéseket.
Mivel az Aβ eltávolításában központi szerepet játszanak a perifériás mononukleáris fagociták, első helyen említendő az immunrendszer működészavara. Ebből a szempontból is különösen fontos, hogy a sporadikus AD kockázatát növelő gének a veleszületett immunitás fehérjéit kódolják.
A vérben is kimutathatók különböző rendellenességek AD esetén: megnő a vérlemezkék APP-expressziója, csökken az Aβ-szállításban közreműködő albumin szintje, csökken a vörösvértestek Aβ-kötő képessége.
A metabolikus betegségek közül a cukorbetegség esetén 1,4-2-szeresre nő az AD kockázata, az inzulinrezisztencia rontja a cirkuláló Aβ máj általi kiválasztását, a 2-es típusú diabéteszben szenvedők hasnyálmirigyében lerakódó, hibás térszerkezetű fehérje, az amylin az agyba bejutva felerősíti az Aβ-aggregációt. A cukorbetegség mellett a kóros lipidmetabolizmus is növeli az AD-rizikót; érdemes megjegyezni, hogy a többszörösen telítetlen zsírsav-fogyasztás pozitív hatással van az Alzheimer-kórosak kognitív funkciójára.
A kardiovaszkuláris betegség a sporadikus AD gyakori kísérőbetegsége; AD-betegekben gyakori az intramiokardiális Aβ-lerakódás, ami hozzájárulhat a funkcióromláshoz.
A cirkuláló Aβ-t elsődlegesen a máj távolítja el: egyrészt a májsejtek lebontják a molekulát, másrészt kiválasztják az epébe. Májbetegség esetén csökken a májsejtek Aβ-felvétele, továbbá az albumin- és lipidszintet befolyásoló indirekt hatások is fontosak az Aβ eltávolítása szempontjából. A máj Aβ-eltávolító képességének növelése az AD kezelésének egyik szisztémás megközelítése lehet.
A vesefunkció csökkenése növeli a vérben keringő Aβ szintjét, így a vesefunkció javítása is hozzájárulhat az AD megelőzéséhez és kezeléséhez.
Az obstruktív alvási apnoé és a krónikus obstruktív tüdőbetegség a hipoxia és a gyulladás miatt fokozhatja az AD progresszióját.
A krónikus szisztémás gyulladással járó betegségek – pl. reumatoid arthritis, periodontitis - az AD megnövekedett kockázatával járnak együtt, a NSAID-használat csökkent AD-kockázattal jár együtt. Ezzel ellentétben az akut szisztémás gyulladásos reakció a makrofágok révén véd az AD ellen (legalábbis állatmodellben).
A bél-mikrobiom zavarai (Gram-negatívok) közreműködnek az AD progressziójában, a probiotikumok javítják az AD-betegek kognícióját. Napjainkban egyre több pathogén baktériumot is kapcsolatba hoznak az AD-vel, azonban egyelőre nem ismert, hogy a pathogének működnek-e közre az AD progressziójában, vagy az AD miatt nő a szervezet pathogének iránti fogékonysága.


Szisztémás és komplex terápiás megközelítések

Mindezek amellett szólnak, hogy az AD nemcsak agyi, de perifériás, szisztémás megbetegedés is, ezért a szisztémás terápiás megközelítések nagyobb sikerrel járhatnának, mint azok, amelyek csak a központi idegrendszert veszik célba. A tradicionális megközelítés – „egy célpont – egy gyógyszermolekula” – ráadásul figyelmen kívül hagyja az AD komplex pathomechanizmusát; ez magyarázhatja, hogy eddig több mint száz féle, Aβ-t célzó monoterápiás kísérlet vallott kudarcot. Ehelyett olyan terápiákra van szükség, amelyek a betegség különböző stádiumaiban jelentkező különböző rendellenességeket veszik célba, a központi idegrendszerben és a periférián egyaránt. A specifikus terápiák kifejlesztéséig is alkalmazható viszont az ismert komorbiditások és rizikótényezők szisztémás kezelése, a homeosztázis fenntartása, ami segíthet az Alzheimer-kór megelőzésében, progressziójának lassításában.




dr. Kovács Bence


Eredeti közlemény:

Nat Rev Neurol. 2017 Sep 29;13(10):612-623. A systemic view of Alzheimer disease - insights from amyloid-β metabolism beyond the brain. Wang J, Gu BJ, Masters CL, Wang YJ.


Kulcsszavak

Alzheimer-kór, amyloid-β metabolizmus, amyloid prekurzor protein

Kapcsolódó anyagok

Az Alzheimer-kór mint szisztémás megbetegedés – amyloid-β metabolizmus a szervezetben

A β-amiloid és a mitochondrialis diszfunkció szerepe az Alzheimer-kór patogenezisében

Alzheimer-kór és arrhythmia: ok, okozat, szövődmény

Alzheimer-kór és arrhythmia: ok, okozat, szövődmény

Az angiotenzinreceptor-blokkolók hatása agyi érbetegségekben és dementiában: Bónusz a vérnyomáscsökkentésen túl

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A nem szteroid gyulladáscsökkentők növelhetik az akut miokardiális infarktus kockázatát - szemlézés

A British Medical Journal 2017 áprilisába közölte Michèle Bally kanadai epidemiológus nagyszabású kutatását, amely alátámasztotta, hogy az összes vizsgált NSAID —celecoxib, rofecoxib, valamint a tradicionális NSAID-ek közé sorolható ibuprofen, diclofenac és naproxen — a gyógyszerszedés kezdeti időtartama alatt megnövelheti a szívinfarktus kockázatát.

Tovább


A cilostazol hatékony és biztonságos lehetőség a claudicatio intermittens kezelésére - A NOCLAUD vizsgálat eredményei

A perifériás verőérbetegség gyakori megjelenési formája a claudicatio intermittens, mely jelentősen rontja a betegek életminőségét. A cilostazol 2014-ben került Magyarországon forgalomba. A vizsgálat célkitűzése a cilostazol hatékonyságának és biztonságosságának értékelése volt claudicatio intermittensben szenvedő betegekben. A multicentrikus, beavatkozással nem járó vizsgálatba 1405 beteg került beválasztásra, akik hat hónapig cilostazolkezelést kaptak. A vizsgálatot befejező 1331 betegből 674 beteg adatai kerültek a hatékonysági elemzésre. A fájdalommentes és abszolút járástávolság, valamint a hatperces sétateszt szignifikánsan nőtt a harmadik hónapra (78,65%, 65,23%, 56,09%; p<0,001), és további növekedés volt megfigyelhető a hat hónapos kezelést követően (129,74%, 107,2, 80,38%; p<0,001). Mellékhatás a betegek 7,26%-ában fordult elő. A leggyakoribb mellékhatások a fejfájás, hasmenés, szédülés, tachycardia és palpitatio voltak. A cilostazolkezelés leállítására 24 beteg (1,7%) esetében került sor mellékhatás miatt. A 6 hónapos cilostazolkezelés szignifikánsan növelte a claudicatio intermittensben szenvedő betegek járástávolságát, jelentős biztonságossági probléma nélkül.

Tovább


A rilmenidin vérnyomáscsökkentő hatása A hazai multicentrikus VERITAS vizsgálat eredményeinek értékelése

A VERITAS vizsgálat igazolta, hogy az imidazolin I1-receptor agonista rilmenidin szignifikánsan csökkentette a higanyos mérővel és ambuláns vérnyomás-monitorozással (ABPM) mért vérnyomást hypertoniás betegekben. A szer a „fehérköpeny-reakciót”, a balkamra-hypertrophiát (LVH) is csökkentette. Egy másik vizsgálatban igazolódott, hogy a hypertoniás betegekben a rilmenidin fokozta a baroreflex érzékenységét. Ez a hatás - főleg nappal - hozzájárulhat a vérnyomáscsökkentő effektushoz.

Tovább


ACE-gátló kezelés infarktus előtt és után Hypertonia és nephrologia - 2017;21(1. klsz)

Összefoglaló az ACE-gátlók és ARB-k coronaria atherosclerosisára való hatásáról. Amíg az ACE-gátlók és az ARB-k balkamra-diszfunkcióra való hatása régóta ismert, a kedvező reverz remodelláció sokat vizsgált effekt, addig ezen szereknek a coronaria atheroscleroticus folyamataira való hatása kevésbé volt a figyelem fókuszában. Valójában az ACE-gátlók kedvező hatása az atherosclerosisra igen korán kimutatható, ezért fontos már az infarktus előtt is az ACE-gátló kezelés. Külön figyelmet érdemel a veseelégtelenség és a betegek hosszú távú adherenciája ezen betegcsoportban.

Tovább