A szenzualista felfogás szerint a művészet története nem más, mint a látható valóság egyre tökéletesebb visszaadásának története. Ez a könnyen befogadható és képviselhető gondolkodásmód szinte fátumként telepedett rá a modern kor nagy vívmányára, a fotográfiára, mondván a technikai kép objektíven és tökéletesen adja vissza valóságot. Ez viszont nem egyszerűen gyarló leegyszerűsítés, hanem beláthatóan hamis, ám az illúzió hatalma óriási. S hogy az ügy tovább bonyolódjon, az illúzió – a kép tökéletességének illúziója – is elindult a tökéletesedés útján, napjaink uralkodó fotográfiai szemléletét már ez a valóságot túlmagasztaló vizuális mámor hatja át. Szép a természet? Most még sokkal szebb! Szebb mint valaha, sőt, szebb, mint valójában! És mára egész könnyen, olcsón hozzáférhető a mámor bárki számára: erről gyors bizonyságot szerezhetünk a webszerte burjánzó fotográfus fórumok, amatőr képgalériák láttán. A nagy magazinok címlapjai láttán. A fotós világmárkák pályázati seregszemléinek láttán. A World Press Photo évenkénti vándorcirkusza láttán. Ebben az eufemizáló, a hibát, a kis eltérést elviselni képtelen korban a kozmetikázásnak, plasztikázásnak, a színek, az ízek feljavításának minden eszköze rendelkezésre áll, ki képes hát ellenállni a kísértésnek! Ha így folytatódik, a valódi természet szégyent vall, alkalmatlan lesz megfelelni a róla alkotott képnek, ahogy az embereknek is mind nehezebben esik majd a tükörbe nézni. Jung szerint mindig van hiba a kristályban. A tökéletességet soha nem érjük el. A kristály megkerülhetetlen szépsége a természettől való szerkesztettségében rejtőzik, örök csoda rendnek és aránynak eme harmóniája, amely azonban megvalósulni nem volna képes egy mégoly kicsi szabálytalanság nélkül. A hiba természetes. A tökéletesség ugyan nem fáj, viszont hideg, akár a halál. - írja Darvasi László. A tökéletesség az emberi világban: hazugság. Csalás, önáltatás. Bálványimádás és önimádat. (fotó: Tikos Dóra) A tökéletes kép kultusza persze választ provokált. E válasz jegyében kezdetleges technikák (például a lyukkamera, a lomo, a polaroid) születtek újjá, életrekeltőik által felfedezve a bennük rejlő művészi hatásokat. A felszín túlsminkelése ellen harcbaindulók nagy ívben kerülik a fotogén témákat, élvezettel hagyják képeikben a fölösleges részleteket, fittyet hánynak a konvencionális kompozíciós szabályokra, hagyják, hogy az ösztön, a lélek, a megérzés vezessen. (fotó: Fodor Tímea) A lázadás módszertanáról pedig mindent elmond a lomográfia komolyan ironikus - és egyben önironikus - 10 aranyszabálya: 1. Vidd magaddal mindig a lomódat, bárhova is mész! 2. Használd mindig - nappal és éjszaka! 3. A lomográfia nem bolygatja meg az életedet, de részét képezi! 4. Próbálj meg csípőből fotózni! 5. Menj a lehető legközelebb a lefényképezendő tárgyakhoz! 6. Ne gondolkodj! 7. Légy gyors! 8. Ne akard előre tudni, milyen lesz a kép! 9. Később se! 10. Fütyülj a szabályokra! (fotó: S. Zs.) Néhány webhely a fentiek illusztrálására: „Lázadók”. Lomo. Polaroid 1. Polaroid 2. Polaroid 3. Polaroid 4. A hiba kultusza:.