TARTALOM

 VISSZA

 


Magyar Sajtófotó Kiállítás




 


A jelentős érdeklődésre való tekintettel az eredeti időponthoz képest két héttel tovább, május 20-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban a XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás és a Harminc év képekben című kísérő tárlat.

A rendezvény iránt - főként a hétvégeken - óriási az érdeklődés. Azoknak, akik eddig nem látták, még két hét áll a rendelkezésükre, hogy megnézhessék az elmúlt év legmegrázóbb pillanatait, természeti csodáit, drámai, örömteli, mulatságos élethelyzeteit, kivételes művészeti és sportteljesítményeit - közölte László Ágnes, a kiállítás kommunikációs igazgatója.

A tárlatot hagyományosan a MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztálya által kiírt fotópályázat előzte meg, amelyre ezúttal 307 szerző jelentkezett összesen 8838 felvétellel. A XXX. Magyar Sajtófotó Kiállításon bemutatott felvételek között a pályázat összes díjazott képe megtekinthető. A kiállítás eredetileg május 6-án, vasárnap zárt volna be.

A közlés szerint május 18-án, a múzeumok világnapján, valamint május 19-én és 20-án, a múzeumok majálisán a harminc éves évfordulóra tekintettel a belépőjegyek 30 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók meg. További információk a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján - www.hnm.hu - olvashatók.


NZS


Kapcsolódó anyagok

Kedves Kollégák!

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Hol a szakma?

Zacher Gábor méregtelenítésről, varázslatokról és kuruzslókról

Tovább


Hazaszeretet Gárdonyival

Gárdonyi-emlékév - 120 millió forint olvasásnépszerűsítésre

Tovább


India pünkösdkor

India lesz a Szentendrei Skanzen kétnapos pünkösdi fesztiváljának díszvendége

Tovább


Kilencezer, szociálisan rászoruló gyermek nyaralhat

Az Erzsébet-program keretében kilencezer gyerek nyaralhat az idén a zánkai centrumban

Tovább


Magyar Sajtófotó Kiállítás