hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Sorsok – Ezer lépés naponta az új tüdőért



| | |
 


Kurilla József 60 éves, magas, jó fizikai felépítésű beteg, COPD miatt javasolták tüdőátültetésre. A Korányi kórház rehabilitációs osztályán fekszik. Orrába áttetsző csöveken légzéskönnyítő oxigént pumpál a fali szerkezet.

– 2004-ben derült ki a betegségem. Apám szintén COPD-s volt, én rövid ideig dohányoztam és kijutott a stresszből is. A múlt rendszerben Dunaújvárosban voltam a kiemelt kormányberuházások fő építés-vezetője, a papírgyárban dolgoztam egy évtizedet, ami nem az egészséges levegőjéről híres. 1989-től saját vállalkozást indítottam, 16 családnak biztosítottam munkát. Írja le betegsége történetét Kurilla József. – Fantasztikus orvosnak tartom Csiszér főorvosnőt, kitűnően tájékoztatott, de jómagam is sokat olvastam az interneten, a főorvosnő jóvoltából találkoztam sorstársakkal és könyvekből is szereztem információkat. Már hamarabb szerettem volna az operációt, de csak most vált aktuálissá. Már kevés a levegő, 20 százalék alatti a légzésfunkcióm, csak a légzéskönnyítővel tudok mozogni, éppen ezért kézi palackom is van. Készülök az operációra, október 5-én mehetek Bécsbe a konzultációra, s ha elfogadnak, aznap már felkerülök a várólistára. Minden nap tornázok itt a kórházban és otthon is szobabiciklin biciklizek, számtalanszor leguggolok naponta és sokszor megjárom a szuterént, lépcsőzök. Nem adom fel. Számolom a lépéseket és ezernél alább nem adom. A kardiológiai kivizsgáláson kiderült, hogy beszűkült a koszorúér, haza sem engedtek, beültettek rögtön három stentet. Október 4-e után minden percben várom a riasztást. Sokszor elkeseredek az állapotom miatt, de vigasztal a két lányom és két unokám. Reménykedem a műtétbe, ha elmegyek Bécsbe, haza is jövök.

2011. 09. 13.

Császi Erzsébet


Kapcsolódó anyagok: Egyre nő a tüdőátültetésen átesett gondozottak száma




A mellkassebészetet az európai élvonalban kell tartani – Interjú dr. Lang Györggyel




Meg kell határozni a transzplantáció költségeit





Későn, katasztrofális állapotban kerültek transzplantációra a tüdőbetegek








Kapcsolódó anyagok

Orális antikoagulánsok hatékonysága és biztonságossága

Az apixaban és a rivaroxaban összehasonlítása a rekurráló vénás tromboembolizáció és a vérzéses események vonatkozásában VTE-ben szenvedő betegeknél

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Pályázati felhívás – 40 év alatti orvosok és orvosbiológiai kutatással foglalkozó személyek számára

A Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére Alapítvány pályázatot hirdet Magyarországon dolgozó, magyar állampolgárságú, 40 éven aluli orvosok és orvosbiológiai kutatással foglalkozó személyek számára. A nyertes pályázó(k) között 500 000 Ft alapítványi adomány kerül kiosztásra.

Tovább


Horváth Ildikó államtitkár a Nekem Szól! Egészségértés Díj fővédnöke

Még két hétig, október 20-ig lehet pályázni a www.nekemszol.hu honlapon keresztül az idén negyedik alkalommal meghirdetett Nekem Szól! Egészségértés Díjra, melynek fővédnökségét Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár vállalta el.

Tovább


Láttasd a láthatatlant, hallasd a hallhatatlant!

Lehet-e teljes értékűen befogadhatóvá tenni egy színházi előadást a fogyatékkal élő emberek számára? Mit lehet átadni a színházi látványvilágból egy látássérült nézőnek, és hogyan érzékeltetheti a jeltolmács a darab szövegének stílusát a hallássérült látogatóknak? Akadálymentesítés az előadó-művészet területein II. - a témában október 14-én második konferenciáját tartja a Pesti Magyar Színház a Fehér Bot Nemzetközi Világnapja alkalmából.

Tovább


Elhunyt Kovács László orvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

Életének 80. évében, szeptember 29-én elhunyt Kovács László akadémikus, a sejtfiziológia és elektrofiziológia kiemelkedő kutatója - közölte az MTA.

Tovább


Sorsok – Ezer lépés naponta az új tüdőért