Falus András Széchenyi-díjas magyar immunológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az immunológia és a funkcionális genomika határterületének, valamint a komplementrendszer molekuláris genetikájának nemzetközi hírű kutatója. 1994-től a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, majd a Semmelweis Egyetem Genetikai Sejt- és Immunbiológiai Intézete igazgatója. – Mit gondol az újrafelfedezett világ elméletéről? – Azt, hogy a világ nincs befejezve, és hogy végtelen. – Mintha az egységre most kezdenénk ismét ránézni, mintha most állna újra össze a világ, az immunológia már azt mondja, hogy a lelki jelenségek is befolyásolják az immunválaszt. – Hogyne. – De ilyet tíz éve nem lehetett volna mondani... – Nagyon ritkán, gyakorlati megfigyelések, tapasztalatok alapján lehetett volna, de általában leintették ezeket a felvetéseket. Pedig ki nem tudná azt, hogy ha valaki jkiegyensúlyozottabb, miközben tumora van, akkor jobb a gyógyulási esélye? Az idegrendszerben a több milliárd neuron szinaptizálása, mikor valamely élményt követően kisülés történik, egy memórianyomot jelent. A genomika ilyen értelemben a tégláról szól. Ötvenezer téglából egyaránt lehet gyönyörű katedrálist és mocskos istállót is emelni. A téglát lehet így festeni, lehet olyan struktúrába rakni, stb... A tudomány fejlődik, és a kutató, ha tisztességes, azt mondja, hogyvalamit csináltam, amit lehet, hogy holnap megcáfolnak. De azért tudják megcáfolni, mert én megcsináltam, és ez a mozzanat is előreviszi a közös tudást. 1901-ben Amerikában azzal a nevetséges elnöki rendelettel szüntették meg a Találmányi Hivatalt, hogy minden fel van fedezve. A tudomány efolyamat, feszültségekkel teli gyönyörű ajándék. – Kezdünk rájönni arra, hogy a belsőnk működése mintaként szolgálhat a kutatásban. A testünktől való tanulás folyamatáról van szó, ahogy a stresszfehérjék működése esetében is, az ott létrejövő válságválaszok abszolút áthallásokat, sőt már állításokat tartalmaznak a társadalmi hálózatokra vonatkozóan. – A szociológiai hálózatokra is. – Mondja valahol, hogy ’Megtanultunk úgy védekezni a fertőző anyagok, illetve a tumor ellen, hogy megnézzük, hogy a jól működő immunrendszer ezt hogyan csinálja.’ Ha komolyan vennénk, hogy a testünk miként működik, a válaszokat megtalálnánk magunkban. Mit gondol erről? – Igen, ez az experiment naturae, a természet kísérlete, ki lesz a túlélő. Ha megtaláljuk az evolúció által kialakított mechanizmust, közelebb kerülhetünk a gyógyítás optimalizálásához is. Ennek immunológiai, genetikai, nyilván szociálpszichológiai vonatkozásai is vannak. – Megyek a következő kutatóhoz, s ott is ki fog derülni, hogy ő is belőlem vesz mintát. – Az emberi kommunikációnak is van ilyen mintavételi funkciója. Mi ketten Önnel eddig még nem találkoztunk, de mégis, valamilyen hatással vagyunk egymásra. – Fölismerünk bizonyos viszonyokat és jelzéseket, amit azonnal elhelyezünk valahová? – A valamilyen mintázatára kognitív értelemben ráismerni olyan komplex pszichológiai folyamat, amit a genomikai eredményekkel nagy valószínűséggel soha nem lehet majd leírni. Na, ez a határ. A határ, hogy nem képzelem azt, hogy ezt valaha is érteni fogom, nukleinsav vagy gén- expresszióból vagy mikro RNS-ből, ezt semmiből. Vannak magasabb rendű formák. A zseniális Szentgyörgyi Albert ( Woods Hole-ban 80 éves volt amikor elkezdett és megtanult szörfözni, megnyugodhatunk: előttünk az élet) talán legnagyobb tévedése az volt, hogy azt mondta, hogy a genetikai kód az elektronok mozgásában megérthető – nem volt igaza. Van néhány ilyen gyönyörű tévedés! A jelenben értékelve a tényeket nem minden igazság tudományos igazság! Intézetünk együttműködik egy kitünő pszichológussal, Bányai Évával, aki hipnózissal, emlőrákos nők hipnózisával foglalkozik. Hipnózis alatt szignifikánsan jobban gyógyulnak a betegek, például a natural killer sejtek (NK) fokozottabb aktivitása révén, melyek olyan immunsejtek, melyek a tumorok ellen dolgoznak. Adatok utalnak arra, hogy valóban jóval hatékonyabban működnek. Ha valaki kérné, hogy adjak rá magyarázatot, e pillanatban nem is tudnék,. Legfeljebb találgatnék.. Tudománytalan lenne mindenáron válaszokat adni. Képesnek kell lenni azt válaszolnunk: „nem tudom, mi miért történik ebben az esetben”, vagy „a tudomány mai állása szerint nincs rá magyarázat.” Ami persze nem zárja ki, hogy holnap már találunk tudományos igényű értelmezést is. – Ön mondja a molekuláris genetikával kapcsolatban, hogy soha semmiről sem fogjuk tudni száz százalékos biztonsággal azt mondani, hogy veszélytelen. Az egyetlen megoldás a veszélyek minimalizálása, és a kockázat nyilvános ellenőrzése. Nem lehet, hogy a jövő a veszélytelen beavatkozás és gyógyászat jövője a perszonalizált, azaz egyénre szabott orvostudomány, a lelki jelenség, azaz a lelki tényezők figyelembe vétele és a komplementer medicinák egységében keresendő? - Igen, de nem egyforma súllyal. Messze vagyunk még ettől. Akkor is, ha bevallom, hogy bizonyos dolgokra nem tudok a saját tudományomon belül tudományos magyarázatot találni. Vannak jelenségek, például a gondolatátvitel, amire jelenleg nem tudok magnetizmussal, vagy bármivel tudományos magyarázatot adni. Kinek nem volt olyan élménye, hogy a másik mond egy szót és abban a pillanatban, nekem is eszembe jut, és egyszerre kimondtuk, de ez a gondolatokkal is így van. A legnagyobb szűklátókörűségre vall, ha letagadom a létezését, csak azért, mert nem tudom megmagyarázni. Ez olyan irritáló ignorancia, mint amikor a fogorvos ráüt egy fogamra, majd megőrülök úgy fáj, de ő azt mondja, hogy az nem lehet. – Ön hogy közelíti meg az időt, mi az időképlete? – Thomas Mann József és testvérei című regényében az egyik első gondolat, nem az idő múlik, hanem mi múlunk az időben. Hogy élem meg? Ha történik valami, akkor sok az idő, ha nem történik, akkor kevés. Amikor élmény dús a nap, akkor rengeteg minden belefér, ha unatkozom, akkor nem. – Azt érzi, hogy bizonyos időszakokban kitágul, aztán bezárul? – Amikor verset írok és kinlódok, hogy megtaláljak egy sort, akkor nincs idő. Végzek, s hajnali fél három van, iszonyú fáradtan kezdtem bele, de közben megszűnik az idő. Sok éve volt egy autóbalesetem, megcsúsztam egy padkán és felfordultam e. Ott megéltem a világ lelassulását, végiggondoltam az életemet, egy-két méteren múlott, hogy nem maradtam ott. Kétféle idő van, a Biblia is erről beszél. Van a tőlem független történés és a bennem zajló idő. – Azt tudjuk, hogy a gének csak hajlamosítanak és a környezet, család, táplálkozás, mozgás, azaz életmód sok mindent befolyásol, azt is, hogy a hajlamosító tényező előbukik-e vagy életünk végéig szunnyad. Számomra a sors az az együttrezgés önmagunkkal, saját történeteinkkel. Tehát mindig tudjuk, hogy nekünk mi a jó, mi a rossz, egyszerűen tudjuk, hogy mikor vagyunk benne a sorsunkban. Aki nem tudja, hogy mi ő, azzal komoly problémák vannak. – Nem mindenki tudja és ismeri föl, nem mindenki gondolkodik erről. – Igen, és még mindig fogalmunk sincs arról, hogy mi van a másik fejében. – Még annak a fejében sem időnként, akik a legközelebbi hozzátartozóink. – Érezhető, hogy mire gondolhat, de ha nem mondja el, soha nem tudom meg. – A metakommunikáció azért sokat elárul. A feleségem reagált úgy egy-két versemre, hogy egész új embert látott bennük, és hogy ő nem tudta, hogy nekem ilyen gondolataim vannak. – Itt azért még nem tart a tudomány, hogy ezt leolvassa. – Tudja mit, ne is tartson! A tudomány pszichológiai értelemben nem invazív tevékenység.