Életmód-és szemléletváltásra van szükség a lakosság részéről a népbetegségek és a korai halálozás megelőzésére. Az egészséget valós tőkeként kell értelmeznünk az egyén és a társadalom szintjén, vagyonként, erőforrásként, olyan értékként, melyre vigyáznunk és fejlesztenünk kell – mondta dr. Vokó Zoltán a szakmai kollégium megelőző orvostan és népegészségügy tagozat vezetője. Hogyan látja szakmája helyzetét? Bizakodó vagyok. A kormány terveiben prioritást kapott a népegészségügy. A Semmelweis újabb változatában kellő hangsúllyal szerepel fejlesztése. A kormányzat nevesítette, hogy intézkedik a népegészségügy hosszú távú átalakításáról az intézmények átalakítása és a forrásteremtés által. Elkötelezett a kormány a cselekvések szintjén, amint jelzi a nemdohányzók védelméről szóló rendelet elfogadása. S további komoly előre lépéseket tervez, melyekhez rendelkezésre állnak az uniós források a TÁMOP keretében. A hosszú távú finanszírozás megteremtésére a népegészségügyi termékdíj bevezetése jelentheti a megoldást. Az így befolyt összeg visszaforgatása tartós finanszírozást jelenthetne egyes területeknek – ismertette dr. Vokó Zoltán az ELTE Társadalomtudományi Kar Közgazdaságtudományi Intézet igazgatóhelyettese, a Syreon Kutatóintézet orvos-igazgatója. Melyek a legfontosabb megoldandó problémák? Fontos, hogy hosszú távú, konzisztens, folyamatos népegészségügyi tevékenység folyjon az országban, egymást erősítő, integrált programok, célcsoportokhoz igazítottan. Szét kell választani az egyes társadalmi csoportokat, mint például a leghátrányosabb helyzetűeket, akik számára az egészség előfeltételei sincsenek biztosítva. Esetükben az intézkedések fő iránya, hogy a humán szolgáltatások (szociális, egészségügyi, foglalkoztatáspolitikai) rendszere integráltabban működjön. Népegészségügyi szempontból hangsúlyos a gyerekek korai esélyegyenlőségének megteremtése a korai felzárkóztatás programján keresztül, mint például a Biztos kezdet program, vagy a TÁMOP 0-7 évesek fejlesztésére kidolgozott tervezett programja, amelyek a már a fogantatáskor elkezdődő méltánytalan egyenlőtlenséget hivatottak csökkenteni. Magyarországon, mint általában a fejlett államokban a betegségek és a halálozások 90 százalékét a keringési, daganatos betegségek, a krónikus májzsugor, a légzőszervi betegségek és a balesetek jelentik. Ezért nagyon fontos lenne ezeknek a betegségeknek a megelőzése és a kockázati tényezők csökkentése. Életmód- és szemléletváltás szükséges, amelyek komplex programokkal valósíthatók meg. A szemléletváltás lényege, hogy az egészséget valós tőkeként kell értelmeznünk az egyén és a társadalom szintjén, vagyonként, erőforrásként, olyan értékként, melyre vigyáznunk kell és fejlesztenünk. A legtöbb ember óriási erőfeszítéseket tesz, hogy növelje vagyonát, de az egészségével nem törődik. A társadalom egészsége, produktivitása révén erőforrás, de a maradványelv szerint finanszírozták. Pedig a lakosság egészsége az ország termelőképességét is meghatározza. Az egészségfejlesztés fő iránya a gyermekek óvodai és iskolai egészségfejlesztése. A gyermek oktatási-nevelési intézményekben hatékonyan lehet szemléletformálást végezni, ha nem csak ismeret átadás történik, hanem az egész fizikai és szociális környezet is az egészségfejlesztés szolgálatába áll. Ezért megfelelő közétkeztetést és testmozgás kultúrát kell megvalósítani, s az egészséggel kapcsolatos ismereteknek és készségeknek pedig kellő hangsúlyt kell kapniuk az oktatási programban. A szemléletformálásban az egészségkommunikációnak fontos szerepe van, különösen pl. a serdülőknél. Hitelesen, a célcsoporthoz, és a konkrét beavatkozási programokhoz kell kapcsolni a kommunikációt. Így például a szűrőprogramok kommunikációját sokkal hatékonyabban kell végezni.

Vokó Zoltán

Önmagában az ismeretátadás nem elegendő az életmódváltás eléréséhez, illetve egy-egy életmódbeli tényezőre irányuló beavatkozás nem kezelhető önmagában. Így például, ha dohányos leteszi a cigarettát, akkor segítséget kell neki nyújtani abban is, hogy a táplálkozási és testmozgási szokásain is változtatni tudjon. A felnőtteknél is lehet közösségi programokkal sikereket elérni az egészségfejlesztés terén. A felnőttek közvetlen környeztük nyomására képesek változtatni viselkedésükön. Működnek programok iskolákban, településeken, munkahelyeken, s így egész közösségek életmódot válthatnak. Ezért biztosítani kell, hogy ezek a programok eljussanak az egész társadalomhoz. Ehhez a TÁMOP pályázatok adnak alapot. A programoknak fenntarthatóknak kell lenniük, és támogató infrastruktúra kell hozzá. Ebben az egészségügy szereplői is szerepet vállalhatnak, pl. kórházak, szakrendelők felvállalhatják a szervezési, koordinációs feladatokat. Vannak erre hazánkban is jó példák, de ahhoz hogy ezek elterjedjenek megfelelő szervezeti keretekre, érdekeltségi rendszerre és forrásra van szükség. A megelőzés szempontjából az egészségügyön belül kiemelt fontosságú az alapellátás szerepe. Az alapellátásban a háziorvosoknak, a védőnőknek, a foglalkozás-egészségügyi, az iskola- és a háziorvosoknak kell az alapellátási szemléletmódján, működésén változtatni. Kockázatmenedzsmentet kell folytatni, melybe beletartozik az emberek egészségi állapotának felmérése is. Szükséges a humánerőforrás biztosítása ezekre a feladatokra, mint például gyógytornász, dietetikus, pszichológus, egészségfejlesztési szakember. Milyen javaslatai voltak a Semmelweis Tervre? A szervezeti keretek átalakítása, a fenntartható finanszírozás biztosítása, a szűrőprogramok átszervezése és az egészségfejlesztési programok eljuttatása a társadalom széles köreihez, a közeljövőben pályázati formában, majd a jó gyakorlatok fenntartása. Gondolok itt a munkahelyi, települési és kistérségi pályázatokra. A pályázati rendszerben fontos a megfelelő minőség biztosítása. Ennek érdekében célszerű, hogy a pályázati formában megvalósuló programoknak legyen egy közös, minden térségben zajló, az egészségpolitikai prioritásokkal összhangban lévő eleme (pl. a dohányzás visszaszorítása), de adjon lehetőséget emellett az egyes közösségeknek, hogy az általuk tervezett beavatkozások reagálni tudjanak az adott közösség problémáira. A pályázati kiírás ily módon tudástranszfert is biztosít. A pályázatok a pályázók segítése mellett támogatják, hogy a pályázott tevékenységek elérjék a kritikus tömeget. A Semmelweis Terv keretében fontos a szereplők partnerségi hálózatának kiépítése minisztériumi háttérintézményekkel, önkormányzatokkal, munkahelyekkel, iskolákkal, településekkel, munkahelyekkel, civil szervezetekkel. Olyan hálózat kialakítása, mely biztosítja a koordinált szakmai program végrehajtását. Ebbe a munkába be kell vonni a kormányhivatalok megyei népegészségügyi szakigazgatási szerveit is. Milyen munkát tervez a tagozattal és a tanáccsal? Még kiforratlan a működésmód, de szeretném, ha a tagozat és a tanács között szoros együttműködés alakulna ki. A népegészségügy interdiszciplináris terület, sok szakmának kell együtt dolgozni magas szinten, hogy a közös cél érdekében hasznosuljon a meglévő szakismeret. Szinte az összes egészségpolitikai és nem egészségpolitikai intézkedésnek van népegészségügyi vonzata és szeretném, ha a tagozat és a tanács szorosan együttműködne az egészségügyi tárcával. De nem kizárólagosan a minisztérium kérésére dolgozunk, hanem a népegészségügy fontos kérdéseire vonatkozóan dolgozzuk ki javaslatainkat. A kollégium új struktúrája nem elkülönült szakmailag, arra is lehetőség van, hogy más orvosszakmai programokra közvetlenebb befolyással bírjon a népegészségügyi tagozat – ha van rá igény. Kérem, ismertesse szakmai életútja fontosabb állomásait! 1994-ben végeztem általános orvosként a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd 1996-ban epidemiológiából Master of Science diplomát kaptam a Rotterdami Erasmus Egyetemen, ugyanitt 2000-ben védtem meg egyetemi doktori (PhD) értekezemet. 2003-ban megelőző orvostan és népegészségtan szakorvosi képesítést szereztem, 2004-ben a klinikai orvostudományok területén habilitáltam a Debreceni Egyetemen. 1994-től 1998-ig neurológus gyakornokként dolgoztam az Agyérbetegségek Országos Központjában.1998-tól 2001-ig az Országos Egészségmonitorozási Programban vettem részt a MEDINFO-ban, az Egészségügyi Minisztériumban, illetve az Egészségfejlesztési Kutatóintézetben. Irányításommal került megvalósításra az Országos Lakossági Egészségfelmérés (OLEF2000). 2003-ban az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Ágazati Információs Politikai Főosztályát vezettem, irányítottam az Ágazati Információs Politika kidolgozását, majd 2004-ben a Népegészségügyi Főosztály vezetőjeként a Nemzeti Népegészségügyi Program egyik irányítója voltam. 1996-tól tanítottam epidemiológiát és biostatisztikát a Debreceni Egyetemen, 2005-2009 között a Biostatisztikai és Epidemiológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi docenseként. 2009 februárja óta egyetemi docensként dolgozom az ELTE Közgazdaságtudományi Intézet Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszékén, illetve a Syreon Kutató Intézet orvosigazgatója vagyok. 2010 májusa óta a Közgazdaságtudományi Intézet igazgatóhelyettese vagyok. Emellett klinikai döntéselméletet tanítok Rotterdamban, az Erasmus Nyári Egyetemen, valamint epidemiológiát és egészségügyi statisztikát a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjában. Tagja vagyok az MTA Megelőző Orvostudományi Tudományos Bizottságának és a Megelőző Orvostani és Népegészségtani Szakmai Kollégiumnak. Beszéljen családjáról, hobbijáról! Nős vagyok, három gyermekem van, hobbim a zenélés. Emellett szívesen járom a természetet feleségemmel, legtöbbször gyalogtúrák formájában. 2011. 05. 20. eLitMed; Császi Erzsébet Kapcsolódó anyagok: Egészségügyi célkitűzések Európában

Életmód-váltással a népegészségügyi katasztrófahelyzet visszafordításáért

Pillantás az egészségünkre Az OECD országok és Magyarország egészsége, 2010-ben

Európai Uniós egészségügyi folyamatok