Sírt az idős asszony, tehetetlennek és elveszettnek érezte magát. Nem tudta, mit csináljon, hol aludjon? A jég levitte a háza tetejét és betörte ablakait. A krízis tüneteit mutatta, beszűkült a tudata, csak a saját problémájával foglalkozott és nem talált megoldást, ugyanazokat a köröket járta be. Ventilláltattuk, azaz sokat beszéltettük és mobilizáltuk saját erőforrásait. Emellett informáltuk, hogy hová fordulhat segítségért. Az önkormányzat tájékoztatott bennünket, hogy az egyik Tüzép felajánlotta, hitelbe adja az építőanyagot, kifizetni a felhasználás után kell. Elmondtuk, hogyan kell igényelni az építőanyagot, mire kell figyelni. S hogy újra erőre kapjon, elbeszéltettük vele, milyen hasonló tragédiák történtek vele életében. Elsorolta, hogy elveszítette a fiát és még mennyi rosszat átélt. Ekkor önmaga előtt is bebizonyosodott, hogy sokkal kegyetlenebb dolgokon is túljutott érzelmileg és ezt is ki fogja bírni. Mivel sok fotót láttunk a falakon, megkérdeztük, kiket ábrázolnak a képek. Ekkor kiderült, hogy két élő gyermeke van s azok családjai, akik már felajánlották segítségüket, csak szólnia kell nekik. Megbeszéltük vele, hogy nem szégyen megkérni a menyét, segítsen neki. És felhívtuk a figyelmét, hogy nincs egyedül, az egész család ott áll mellette. Erre megnyugodott. Az asszony címét a jegyzőtől tudtuk meg. Ugyanis az egyedül élő idősek a legveszélyeztetettebbek, ők telefonálnak a legtöbbet az önkormányzathoz, tájékoztatást, segítséget kérnek. Így jutottunk el hozzá is. Ezzel megelőztük a hirtelen bekövetkező tragédiák áldozatainak, túlélőinek, szemtanúinak, segítőinek leggyakoribb pszichés betegségét, a poszttraumás stressz szindrómát (PTSD) – mondta Béres Rita pszichológus, a hazai Krízis Intervenciós Team (KIT) tagja, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szociológia és Szociálpolitika Tanszék egyetemi tanársegéde. A pszichológus ekkor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét érintő 2009-es jégkár után nyújtott lelki támogatást az áldozatoknak.

Béres Rita

Krízis Intervenciós Teamek minden, tőlünk nyugatra lévő országban működnek – tudtuk meg Babák Lászótól, a hazai teameket működtető Segítő Képzés Tudás Közhasznú Egyesület elnökétől. Osztrák példa nyomán alakult a csoportunk, az első három csoport képzését az osztrákok szervezték, s az ott kiképzettek oktatták a további hazai csoportokat. Jelenleg 6 csoportban működik a 94 tag, az ország minden részéből. Foglalkozásukat tekintve szociális munkások, pszichológusok, óvónők, tűzoltók, ápolónők – folytatta Béres Rita. – Én friss diplomásként jelentkeztem a képzésre, mert szakmai kihívást jelentett a munka s új területet a krízisintervenció. A non-profit egyesület szervezi a képzéseket, a vonulásokat, a bevetéseket. A káreset helyszínén a kárhelyparancsnok – aki általában tűzoltó-, eldönti, hogy szükség van - e KIT-esekre és felveszi a kapcsolatot az egyesület vezetőjével. Elmondja, hogy mi történt, hol történt és mit kell tenni. Az egyesület vezetője riaszt bennünket. A képzés ingyenes, munkánk önkéntes, ezért riasztáskor mindenki eldöntheti, vállalja-e a feladatot. A gyorsaság a legfontosabb. A kárhelyhez közel tartózkodó önkénteseket riasztják, elvileg mindig párban vonulunk. Gondoskodnak szállításunkról, több napos munka esetén szállásunkról, étkeztetésünkről. A 2010-es árvízkor, melynek a felsőzsolcai lakosok voltak a legnagyobb elszenvedői, 15-20 KIT-es volt a helyszínen, váltva. A helyszínen fogadott bennünket a kárhelyparancsnok és tájékoztatott a helyzetről, a tennivalókról. Az eligazítás során megbeszéltük, hová megyünk, mit csinálunk. A tavalyi árvízkor engem Miskolc egyik iskolájának tornateremébe osztottak be. Oda telepítették ki azokat az embereket, akiknek nem öntötte el a házukat a víz, de a fertőzés- és a patkányveszély miatt ki kellett költözniük. Arra kellett figyelnünk, hogy ne alakuljanak ki konfliktusok az emberek között. Ugyanis ahol kis térben sokan vannak összezárva, könnyen előfordulnak. Ezért az önkormányzat közmunkát szervezett a férfiaknak, elvitte őket szemetet szedni. Csak a gyerekek és az asszonyok maradtak a tornateremben, de két család asszonyai így is összeszólalkoztak. Hamar közbe avatkoztunk, lenyugtattuk a kedélyeket. Emellett segítettünk az étkeztetésben, s irányítottuk az embereket, hogy tegyenek valamit a saját dolgukért, pl. takarítsanak. A helyi önkéntesek is segítettek, foglalkozásokat szerveztek a gyerekeknek.

A felsözsolcai lakosok közül nem költözött ki mindenki a vízben álló házából. Velük személyesen fel velük a kapcsolatot, gumiból készült kezeslábasban jártuk a települést a térdig érő vízben. Az utcán maradtunk, nem mehettünk közel a házakhoz, mert nem tudtuk, hol kezdődnek az árkok. Mindenkit megszólítottunk, akivel találkoztunk, illetve akik házaik ablakában könyököltek. Megkérdeztük, hogy érzik magukat, szükségük van-e segítségre? Beszéltettük őket, mert ez fontos eleme a lelki betegségek megelőzésének. Továbbá információkat adtunk arról pl., hogy hová mehetnek gyógyszerekért.

Ahogy teltek a napok, egyre kevesebb ember jött vissza a tornaterembe éjszakára. Ők feltehetően visszaköltöztek házaikba, pedig az a víz fertőzésének veszélye miatt tiltott volt. Próbáltuk rábeszélni őket, hogy ne menjenek vissza, vagy ha már mindenképpen akarnak, csak a férfiak menjenek, de nem sok sikerrel. Ezért, mielőtt visszaköltöztek, tájékoztatást tartottunk arról, hogy mire figyeljenek otthon, milyen, betegségekre utaló tünetek esetén forduljanak azonnal orvoshoz. Más helyről is érkezett segítség, a Vöröskereszttől kaptak használt ruhát, ágyneműt, ágyneműhuzatot is. Van, amikor a beavatkozó állománynak kell segítséget nyújtanunk, mint például a tavaly augusztus 23-án a Biharkeresztesnél történt közlekedései balesetnél dolgozó tűzoltóknak. Akkor egy román kamion frontálisan ütközött egy 9 főt szállító moldáv kisbusszal. A balesetnek nyolc halálos áldozata volt. A berettyóújfalui tűzoltók szedték össze a szétszóródott emberi maradványokat. Mint mondták, ilyen brutális, megsemmisítő erejű balesetnél még nem dolgoztak. A parancsnokuk kérte, hogy foglalkozzunk a beosztottakkal. A műszakbeosztás miatt két nap múlva alakítottuk meg a traumafeldolgozó csoportot. Ők már az egységen belül is elkezdték a feldolgozást, de nem irányítottan. Célunk a ventilláltatás volt. Részletesen elmeséltettük, mi történt, mit gondoltak, hogyan érezték magukat? Elmondtuk, attól, hogy egy baleset halálos áldozattal jár, a tűzoltók még maradéktalanul és jól végzik munkájukat. A foglalkozás zárásaként tájékoztattuk őket a PTSD tüneteiről: a traumás eseményre való kényszerű, ismétlődő, szenvedést okozó visszaemlékezés, arról való álmodás; a traumával összefüggő ingerek tartós kerülése; alvási zavarok, koncentrációs zavarok stb., s arról, betegség esetén hová fordulhatnak. Majd kértük, figyeljék egymást és ha észre veszik a tüneteket, forduljanak szakemberhez. Ha sikerül megelőzni a PTSD-t, a kiégés megelőzhető. 2011. 05. 12. eLitMed; Császi Erzsébet Kapcsolódó anyagok: A stressz előhozza az emlékeket

Jobban megviseli a nőket a stressz

A félelmetes emlékek megszelidítése