Hírvilág

XIX. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia

2017. ÁPRILIS 03.

Szöveg nagyítása:

-
+

Sok évtizeden keresztül a mentális problémák orvosi és szociológiai, szociálpszichiátriai felfogása között óriási szakadék és jelentős harc is volt. Ma „oly korban élünk”, amikor a biológia és a szociológia találkozhat: a gén-környezet kölcsönhatás és a stressz idegrendszeri hatásaival foglalkozó kutatások alátámasztják a mentális problémák társadalmi, környezeti kitettségét. A biológiai, genetikai kutatásokat komolyan vevő szakembereknek ma közösségi ellátást és stresszkezelést, érdekvédelmet és szociális munkát is fontos javasolniuk. Mára az ENSZ foglal állást amellett, hogy a pszichoszociális fogyatékossággal élőket nem szabad erőszaknak kitenni a gyógyításuk során. Az erőszakkal is operáló, korlátozó és kontrolláló intézményi környezet ugyanis ártalmas környezeti hatásokat eredményez, amely végső soron a betegségeket rontja. Mégis, a mentális problémákkal élőket gondozó, kezelő szolgáltatások lépten-nyomon élnek a korlátozás, függővé tétel, kontrollálás, stb. eszközeivel (hogy a visszaélésekről ne is beszéljünk). Még nincs elég eszköz és tudatosság az erőszak megelőzése és eszkalációjának kivédése érdekében. Az ENSZ CRPD, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény zavarbaejtő elvárásokat fogalmaz meg, amikor tiltja a fizikai korlátozást a kezelés, gondozás során. A konferencián találkozhatunk egy trieszti pszichiáternővel, Serena Govjelsheck-kel, aki az akut osztályon is nap mint nap gyakorolja, hogyan kell teljesen erőszakmentesen gyógyítani - a legakutabb állapotokban is. Triesztben és környékén ugyanis évtizedek óta megoldották a pszichiátriai problémákkal élők átfogó közösségi ellátását, ahol minden áron elkerülik a fizikai korlátozást. Meg lehet tanulni ezt tőlük? Vagy ezt csak „ott lehet”? Purebl György mutat meg majd új utakat a pszichiátria számára és kerekasztal-beszélgetésen járjuk körül az ombudsman munkatársával, jogvédőkkel és klinikusokkal az erőszakmentes pszichiátria lehetőségeit Magyarországon. A szociális szakma képviselői a bentlakásos intézményekből való szabadulás és a közösségi alapú ellátás útjait keresik. Ez a folyamat az önsegítés révén válhat valóra, amikor a „fehér varázsló” szereptől megszabadult, „sebzett segítők” és a felépült felhasználók együtt dolgoznak. Tapasztalati és kísérő szakértőktől, Hanghallóktól, valamint Petke Zsolt addiktológuspszichiáter kollégánktól tanulhatunk erről. Beszélgetünk majd a Mindenki” c. Oscar díjas kisfilmről a lelki egészséggel és a szabadsággal kapcsolatban, persze miután megtekintettük. Meghallgathatjuk azt a két tapasztalati szakértőt, akik mesebeli módon lettek az Európai Gyógyszerügynökség szakértői - remélhetőleg tanulva abból, hogyan fogják fel az EU-ban az érintettek bevonását. A szabadság persze nem csak körülöttünk, de bennünk is megszülethet. Ebben segíthetnek a felépülés-történetek és a traumáktól való szabadulás útjai, többek közt az „áldozati és bántalmazó köröket” felváltó asszertivitás kultúrája és a függőségtől való szabadulás. Program: https://ebredesek.hu/wp-content/uploads/2017/03/konferencia_2017_tavasz.pdf Időpont: 2017. április 11. 9.00-18.00 óráig. Helyszín: Országos Tisztifőorvosi Hivatal 1096 Budapest, Nagyvárad tér 2. (Heim Pál Kórházzal szemben). Akkreditáció: Pszichiátereknek és klinikai szakpszichológusoknak: 5 pont (utóakkreditáció), szociális szakembereknek: várhatóan 5 pont.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Idegtudományok

A depresszió szerotoninelméletét nem támasztják alá bizonyítékok

A Molecular Psyhiatry folyóiratban megjelent közlemény szerzői ezért átfogó áttekintésben (umbrella review) néztek utána valamennyi fellelhető bizonyítéknak, és értékelték az általuk felhasznált szisztematikus áttekintések és metaanalízisek minőségét is (az átfogó áttekintések a kutatási kérdés szempontjából releváns, meglévő szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket vizsgálják, és a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisének egyik legmagasabb szintjét képviselik). A téma teljes körű lefedése érdekében egy nagy esetszámú genetikai vizsgálatot is bevontak az értékelésbe.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről

Alapellátás sürgősségi szempontú átalakítása