Hírvilág

Víznap lesz a Magyar Tudományos Akadémián

2018. MÁJUS 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

A vízhez kapcsolódó számtalan bemutatóval, interaktív kísérlettel, ásványvíz-kóstolással és előadások, filmvetítések sokaságával várják az érdeklődőket a szervezők június 1-jén, pénteken az MTA Széchenyi téri Székházában és az épület előtti parkolóban. Az akadémia honlapján olvasható programajánló szerint pénteken nemzeti parkok, egyetemek, múzeumok és sok más olyan intézmény tart interaktív bemutatókat a Széchenyi téren, melyek munkája valamilyen módon a vízhez kapcsolódik. A programok között lesz vízibolha-etetés, gyógyvízkóstolás, az érdeklődők kipróbálhatják a planktonmikroszkópot, a csatornákból kifogott tárgyakból pedig tárlat nyílik. Emellett a résztvevők választ kaphatnak arra is, hogy kik is valójában a Vízipók-csodapók című rajzfilm sorozat szereplői, milyen apró élőlények népesítik be a Duna és a Balaton vizét, hova tart a vándorkagyló, moszat-e az úszó maszat - olvasható az ajánlóban. A látogatók a Duna-Ipoly Nemzeti Park és az MTA Ökológiai Kutatóközpont programjain számtalan érdekességet tudhatnak meg a vizek élővilágáról, a merészebbek pedig akár ágascsápú rákokat is úsztathatnak, vagy vízibolhákat etethetnek. A Széchenyi téren a mérnöki tudományok rajongói is találhatnak maguknak érdekes programokat, így például megismerkedhetnek az ivóvíz-hálózatdiagnosztika autóba beépített mobil műszerekkel, a Blower-hajó és a folyóvízi mintavételezés eszközeivel, láthatnak önjáró robotkamerás csatornavizsgálatot, megtudhatják, hogyan vizsgálható drónnal a csövek szivárgása. Eközben az akadémia székházában előadásokkal és filmvetítésekkel várják az érdeklődőket, amelyekből az is kiderül, hogy van-e víz a Marson, mihez kezdjünk a föld alatt rejtőző termálvizeinkkel és mennyire kell Magyarországon félnünk a szemétből a vízbe kerülő mikroműanyagoktól - olvasható az MTA keddi beharangozójában. Forrás: MTI MTI 2018. május 26., szombat 8:11

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Az Akadémiai kutatóhálózatnak a kormány tervei szerinti átalakítása hatalmas veszteség lenne

Falus András immunológus akadémikussal, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet emeritus egyetemi tanárával, az MTA folyóirata, az 1840-ben alapított Magyar Tudomány főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mely értékek veszhetnek el, ha a tervezett intézkedéseket a nemzetközi tiltakozás ellenére végig viszi a kormányzat.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Gondolat

Személyes nekrológ Láng István akadémikusnak (1931-2016)

Még nem láttam embert ennyit dolgozni, pedig körülbelül hatvan éves korodtól kezdve emlékszem rád. Olyan szép ritmusban csináltad, hatékonyan, látszólag könnyedén és megállás nélkül. Sokat segített ebben az alaposságod és a taktikai érzéked: gondosan megterveztél mindent, óvatosan, előrelátóan. A napi rutinodnak éppúgy része volt az aktuális ügyek intézése, mint az 5 évvel későbbi események előkészítése.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.