Hírvilág

Valse triste: értékátadó üzenet

2013. AUGUSZTUS 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Weöres Sándor emléke előtt tiszteleg - egyebek között versmondási rekordkísérlettel - az idei Balatoni Íróhét Keszthelyen. Harminc év szünet után elevenítette fel tavaly újból a Goldmark Károly Művelődési Központ a Balatoni Íróhét programját, amelyen 2012-ben 11 fiatal irodalmár - írók, költők, műfordítók és kritikusok - vett részt. A programokon a negyven évnél fiatalabb magyarországi és határon túli írókkal és költőkkel találkozhattak személyesen is az érdeklődők. Az idei, szeptember 9-én kezdődő második íróhét a Weöres Sándor emlékév jegyében zajlik. Születésének 100. évfordulója apropóján kortárs művészek segítségével kívánják bemutatni, megismertetni, megszerettetni a termékeny költő alkotásait. A programsorozat előadói Weöres Sándor életével, filozófiájával és költészetével ismertetik meg a közönséget a filmvetítéstől a koncerteken és irodalmi esteken át a tudományos előadásig. A résztvevők között lesz mások mellett Jordán Tamás színművész és színigazgató, Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, Péczely Dóra szerkesztő, kritikus, Fehér Renátó költő, Sudár Annamária előadóművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész. Az idei íróhét célja a szervezők szerint az, hogy minél több korosztályhoz eljusson a Weöres Sándor művei által hordozott, értékeket átadó üzenet. Az általános- és középiskolás diákokkal az iskolai keretektől eltérő módon, rendhagyó irodalomórákon szeretnék megismertetni a költő üzenetét a résztvevő szerkesztők, előadóművészek és költők közvetítésével. A rendezvény negyedik napján is a diákokra számítanak azzal a rekordkísérlettel, amelyet Jordán Tamás irányít majd. A nagy versmondás című program keretében keszthelyi és Keszthely környéki diákok Weöres Sándor Valse triste című versét szavalják majd a városközpontban, a legnagyobb létszámú magyarországi versmondás rekordkísérleteként. 2013. augusztus 20., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Átoltottságot növelő stratégiák

Az Egyesült Államok 10 milliárd dollárral támogatta a Covid-19 elleni oltások fejlesztését, az USA állami szervei ezért is fontosnak tartják az átoltottság növelését. Tavaly novemberi adatok szerint az amerikai lakosság 40%-a nem akarta beoltatni magát, és az oltást nem akarók mindössze 46%-a mondta, hogy esetleg megfontolja a vakcinációt, ha majd több információ áll rendelkezésre. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy az oltásfelvételt promotáló kommunikációs szakmai csoportoknak hatalmas munkát kell elvégezniük: ahhoz, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, az átoltottságnak el kell érnie a 80%-ot.

Klinikum

NOAC kezeléssel együtt járó major vérzéses események rizikója: a „real-world” vizsgálatok szisztematikus áttekintése

Jelen tanulmány az első szisztematikus áttekintése a real-world vizsgálatoknak, melyek non-valvuláris pitvarfibrilláló betegeknél alkalmazott új típusú antikoagulánsok és a warfarin által okozott major vérzéses szövődmények gyakoriságát vizsgálta. Több mint 4000 vizsgálatból 26 került kiválasztásra. Az apixaban terápia szignifikánsan alacsonyabb major vérzéses rizikóval járt, mint a warfarin. A dabigatran 9 vizsgálatban szignifikánsan kevesebb, 7 vizsgálatban hasonló vérzéses szövődmény rátát mutatott a warfarinnal összevetve. A rivaroxaban és warfarin vérzéses szövődmény rátája hasonló volt.

Gondolat

Öngyilkossági gondolat és az egészségi állapot összefüggése fiatal nők körében

SUSÁNSZKY Éva, HAJNAL Ágnes, CSOBOTH Csilla

Az orvoshoz fordulás szélsőséges esetei közismertek: bizonyos betegek gyakran és szükségtelenül keresik fel orvosukat a legapróbb panaszokkal is, tüneteiket erősen figyelik és túlértékelik, miközben másokat egészségi állapotuk elhanyagolása, a tünetek észlelésének hiánya, azok elhárítása jellemez. A testi folyamatok, tünetek észlelése és minősítése, és ezen belül az egészségi állapot önmegítélése számos tényezővel mutat kapcsolatot: szorosan kapcsolódik kognitív sémákhoz, kultúrához, személyiségjellemzőkhöz, ismeretekhez, aktuális emocionális állapotokhoz, a reálisan fennálló megbetegedésekhez.

Gondolat

Tolsztoj futása

A hiteles, belülről átélt, a szenvedésekkel szembenézni képes élet parancsa megkerülhetetlen -- hirdette Tolsztoj.

Gondolat

A szimbólumok és szertartások szerepe a modern kori ember életében

CSÖRGŐ Zoltán

Kezdetben úgy tűnt, hogy a tudományos gondolkodás uralkodóvá válása után az élet mindennapjainak mitológiai megközelítésű magyarázata elvesztette jelentőségét az emberi társadalmak életében. A felvilágosodás, majd a pozitivizmus - mert nem értette az értékeit - a tudomány “magasáról” lenézte, a babonás szokások szintjére degradálta, majd száműzte, eltűntette az emberiség évezredes tapasztalatait hagyományokba foglaló mitologikus és vallási formákat és helyükbe új hitet, a tudományba, mint az emberiség minden bajára gyógyírt nyújtó megismerő útba, minden kérdésre választ adó világmagyarázatába vetett hitet kínálta.