Hírvilág

Vallásosság és eutanázia

2013. AUGUSZTUS 22.

Szöveg nagyítása:

-
+


A magyar lakosság 55 százaléka támogatja az eutanáziát - derül ki abból a csütörtöki HVG-ben közzétett közvélemény-kutatásból, amelyet a Medián készített a hetilapnak.

A támogatókon belül többségben vannak azok, akik az aktív eutanáziát is engedélyeznék, vagyis a népesség 30 százaléka azzal is egyetértene, ha az orvos adná be a menthetetlen betegnek a halálos injekciót.

A Medián egy 2003-as felmérés kérdéseit ismételte meg a HVG felkérésére júliusban, a teljes szavazókorú népesség, azaz a 18 éven felüliek mintájára készített, 1200 ember megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatás keretében.

A mostani eredmények szerint 10 év alatt 34-ről 38 százalékra nőtt azok aránya, akik elutasítják az eutanáziát. Ezzel párhuzamosan a támogatók aránya 62 százalékról 55 százalékra csökkent. Ugyancsak csökkent az aktív eutanáziát is elfogadók aránya, 40-ről 30 százalékra.

A legerősebb összefüggést a vallásossággal mutatja az eutanázia megítélése. Amíg azoknak akik az "egyház tanítása szerint" vallják magukat vallásosnak csupán 39 százaléka támogatja az eutanáziát, addig a nem vallásosaknak 57 százaléka.

Életkor szerint leginkább a 60 évnél idősebbek utasítják el, és a 30-39, illetve az 50-59 évesek között a legnagyobb a támogatottsága az eutanáziának. Ez a Medián szerint összefüggésben áll azzal, hogy a legidősebbek között találjuk a legtöbb vallásos embert.

Ugyanakkor az is kiderül a kutatásból, hogy minél képzettebb valaki, annál inkább támogatja az eutanáziát. Amíg a legfeljebb szakmunkásképzőt végzettek körében 52 százalékos, a diplomások esetében 66 százalékos a támogatása.

A felmérés aktualitását adja, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) július elején hitelesítette azt a magánszemélyek által jegyzett népi kezdeményezést, amely lényegében az aktív eutanázia lehetőségét teremtené meg orvosi részvétellel. Az aláírásgyűjtésre jóváhagyott kérdés így szól: Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő felnőtt korúak orvosi segítséggel vethessenek véget az életüknek?

Ugyanakkor a passzív eutanázia - az ügy kapcsán megkérdezett Dósa Ágnes szakjogász szerint - lényegében engedélyezett Magyarországon. Ugyanis az egészségügyről szóló 1997. évi törvény biztosítja a beteg számára az ellátás visszautasításának jogát.

A jogszabály kimondja, hogy az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására - szigorú eljárási szabályok betartása mellett - abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint gyógyíthatatlan, és rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet.

A népi kezdeményezés kapcsán állást foglalt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is, visszautasítva az aktív eutanáziát és tiltakozva a kezdeményezés ellen.

Éger István, a MOK elnöke júliusban sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az orvos az élet védelmére esküszik fel, és minden ezzel ellentétes cselekedete súlyos etikai vétség.
Mint mondta, Magyarország erre sem társadalmi, sem szociális és egészségügyi vonatkozásban nincs felkészülve. Az egészségügyi rendszerben nincs meg a megfelelő szakszemélyzet, finanszírozás és körülmény, amely a rászoruló betegek, haldoklók számára a méltó befejezést biztosítani tudná. Éppen ezért azt fontolgatják, hogy fellebbeznek az OVB határozata ellen.

A kezdeményezés kapcsán a parlamenti pártok közül egyedül a KDNP szólalt meg júliusban. Nagy Kálmán a párt országgyűlési képviselője múlt havi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a KDNP az eutanázia aktív és passzív formáját egyaránt elutasítja, törvényellenesnek tartja, és a parlamentben soha nem fog ilyen jogszabályt megszavazni.

Egyben felidézte a néhai II. János Pál pápa szavait, miszerint "az eutanázia Isten törvényének súlyos megsértése, mert egy ember szándékos megölése, ami erkölcsileg elfogadhatatlan".
A népi kezdeményezésekhez 50 ezer érvényes aláírás kell, ha ez összegyűlik, a parlamentnek napirendjére kell vennie a kérdést.




MTI 2013. augusztus 22., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Spinoza és Einstein

A filozófia és a tudományok termékenyítő kapcsolatáról

Gondolat

Amikor az orvos egyben filozófus is volt

Habár a filozófusok, a bölcsesség szeretői minden korban kevesen vannak, a filozófiának léteznek sűrűsödési időszakai. Ilyen koncentrált periódus volt az ókori görög (athéni) civilizáció aranykora. A medicina értékrendjét, metafizikáját (az aktív eutanázia és a magzatelhajtás tilalmát, „a beteg java a legfőbb törvény” -t) az aszklépioszi hagyomány alapján kinyilatkoztató, s az empirikusan vizsgálható fizikai hatóokról szóló kórtani elméletét (humorálpatológia) úgyszintén megteremtő Hippokratész kilenc évvel volt fiatalabb Szókratésznél, s amikor meghalt, Platón már az ötvenedik életévébe lépett.

Klinikum

A hosszú távú életkilátások egyeztetése

A terápiás irányelvek egyre nagyobb százaléka ajánlja a hosszú távú életkilátások figyelembe vételét az idősebbek preventív ellátásával kapcsolatos döntések meghozatalakor. Így pl. azokban az esetekben, amikor az életkilátás tíz évnél rövidebb, az irányelvek ellenzik a rutin rákszűrést és a cukorbetegek számára kevésbé intenzív glikémiás célt tűznek ki.

Gondolat

Buddhizmus a hazai gyakorló szempontjából

BRYS Zoltán

Gánti Bence a buddhizmus rendkívül szerteágazó, sokszor ellentmondásos bölcseletének és gyakorlatainak bemutatására vállalkozik új kötetében. Aktuális téma, hiszen hazánkban is több buddhista iskola működik, és a reneszánszát élő New Age mozgalom is részben a hinajána, a tibeti és a zen buddhista hagyományokból táplálkozik.

Gondolat

Haldokló beteget ápolni embert próbáló feladat

Gyógyíthatatlan vagy rossz kórjóslatú betegek felvilágosítása, ellátása címmel oktatja az egészségügyi szakdolgozókat dr. Domján Andrea jogász, vezető ápoló az Interakció az Egészségügyben című modul keretében a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum egészségügyi szakdolgozóknak szervezett OKJ-s képzésein.