Hírvilág

Úttörő műsziv-beavatkozások

2013. FEBRUÁR 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Újabb három sikeres szívműtétet hajtottak végre a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben - jelentette be Ofner Péter főigazgató főorvos a budapesti intézményben tartott keddi sajtótájékoztatón. Az egyik műtét jelentősége az volt, hogy Magyarországon először ültettek be hordozható műszívet gyerekbe - ismertette Ofner Péter főigazgató. A másik két beavatkozást egy hét hónapos csecsemőn, illetve egy 23 éves fiatalemberen végezték el, mind a ketten szívtranszplantáción estek át. Ofner Péter az eseteket ismertetve elmondta: a beavatkozások különlegesek voltak, a legbonyolultabb szívsebészeti eljárásokat alkalmazták a műtétek során. A műszíves beavatkozásról elhangzott, hogy a 16 éves Róbert évek óta súlyos szívizombetegségben szenvedett, szívizom-elernyedő képessége károsodott. A betegségéből fakadóan károsodott a tüdeje is, a beteg állapota folyamatosan romlott. Ebben az állapotban a mind a szív-, mind a szív-tüdőtranszplantáció ellenjavallott volt. A fiú végül a legkorszerűbb, kisméretű, a szívburokba ültethető keringéstámogató eszközt kapott. A beavatkozást február 8-án végezték el, azóta állapota stabilizálódott. Prodán Zsolt főorvos elmondta, az eszközt teljesen beültették a szervezetbe, mindössze egy vékony kábel hagyja csak el a testet, és a műtéttel a korábbi rossz tüdőműködés is helyre fog állni. Róbert valószínűleg egy-két héten belül elhagyhatja a kórházat, és miután - az eszköznek köszönhetően - normalizálódott a tüdőverőér-nyomás a szervezetében, alkalmas lesz a transzplantációra. A másik beavatkozásról elmondták, hogy a most hét hónapos Nimród súlyos, veleszületett szívfejlődési rendellenességgel jött világra, szíve bal kamrája hiányzott, testében csak úgynevezett egykamrás keringés kialakítására volt esély. Újszülött korban megműtötték, azonban állapota folyamatosan romlott, felkerült mind a magyar, mind az európai transzplantációs listára. Végül - 56 napos várakozás után - külföldről kapott új szívet, és január 10-én a kisfiút megoperálták, állapota jó, hamarosan ő is hazamehet. A harmadik beavatkozást egy fiatalemberen, a 23 éves Mátén végezték el, aki szintén veleszületett szívrendellenességgel született. Őt egyéves korában már megoperálták, de tavaly keringési elégtelenséget állapítottak meg nála. Végstádiumú szívelégtelensége miatt került fel a magyar, majd az európai transzplantációs listára, műtétje január 28-án volt. Ofner Péter hangsúlyozta: azzal, hogy Magyarország részlegesen csatlakozott az Eurotransplanthoz, csökkent a donorszervre való várakozási idő. A főigazgató beszámolt arról is, hogy - egy januári minisztériumi rendeletben - a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetet jelölték ki a fejlődési rendellenességgel születettek felnőttkori transzplantációjára. A budapesti intézet 2007 óta végez gyermekszív-transzplantációt. Azóta tizenkilenc gyermek és egy felnőtt betegen végeztek szívátültetést. A műszív-beavatkozások száma tíz volt, az érintettek közül nyolcan gyermekek. MTI 2013. február 19., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Éhezés, stresszrezisztencia, tumoros megbetegedések

Az éhezés különbözőképpen hat az egészséges és a rákos sejtekre: míg az előbbiek túlélése, az utóbbiak pusztulása fokozódik. Az éhezés és a hatását utánzó diéták a kemo- és radioterápia hatásfokát is növelik, ezért a folyamatban lévő klinikai vizsgálatok lezárulta után alkalmazásuk gyorsan el fog terjedni a rákbetegség megelőzésében és gyógyításában.

Hírvilág

Az infectiv endocarditis megelőzése szívbillentyű-betegségben szenvedők esetében

Az American College of Cardiology és az American Heart Association utoljára 2006-ban közölt irányelveket a szívbillentyű-betegség kezelésére. Azóta az infectiv endocarditis (IE) megelőzésével kapcsolatban számos új eredmény született, amelyek szükségessé tették az irányelvek jelen frissítését. Egyes szakembereket meglephetnek majd az irányelvek, amelyek jelentősen eltérnek a korábbiaktól…

Klinikum

A TIPS korai használata cirrhosisos és varixvérző betegeknél.

A korai TIPS-beültetés eredményességét vizsgálták varixvérzéssel kórházba került betegekben spanyol kutatók.

Klinikum

A korunk népbetegsége: az elhízás

A túlsúly problémája mára népbetegséggé nőtt ki magát: akár orvosként, akár betegként (vagy esetleg mindkét oldalról) szembesülünk az elhízás egészségromboló hatásaival, a kérdéskör nem hagyhat közömbösen bennünket.

Klinikum

Rheumatoid arthritis – hol tartunk ma - A Figyelő 2016;1

LÁNYI Éva

A rheumatoid arthritis (RA) kezelésével kapcsolatos új ACR-ajánlást 2015. év végén tették közzé. Az ajánlás igen széles körű, magába foglalja a hagyományos betegségmódosító szerek, a biológiai terápiás szerek, a tofacitinib és a szteroid alkalmazását, megkülönböztetve a korai és a nem korai rheumatoid arthritis kezelését.