Hírvilág

Újabb három magyar kutató nyert az Európai Kutatási Tanács pályázatain

2017. ÁPRILIS 03.

Szöveg nagyítása:

-
+

Újabb három magyar kutató, Acsády László idegtudós, Pyber László matematikus és Csibra Gergely pszichológus nyert támogatást az Európai Kutatási Tanács (ERC) rendkívül rangosnak számító pályázatain. Ezzel rekordszámúra, tizenkettőre emelkedett a tavaly sikeresen pályázó magyar tudósok száma - közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). A közlemény szerint Magyarország számára a 2016-os év kiemelkedően sikeres volt az ERC által nyújtott kutatási támogatások elnyerésében, korábban kilenc tudós nyert pályázatot Magyarországról. A nyertesek közül hét kutató az akadémiai kutatóhálózatban dolgozik, azon belül hat fő az MTA Lendület programjának korábbi nyertese, ketten pedig a Közép-európai Egyetem (CEU) kutatói. A most bejelentett további három, szintén 2016-ban pályázó nyertessel együtt az EU 13 új országának összesen 22 ERC pályázati sikeréből 12 Magyarországhoz kötődik, vagyis Magyarország a régió más országaival összehasonlítva továbbra is kiemelkedően eredményes a tanács pályázatain. Mint a közlemény fogalmaz, az ERC egyenként 1,5-3 millió euró (463-926 millió forint) összegű támogatásai világszerte a kutatói kiválóság mércéjének számítanak. Az Európai Unió régi tagállamaival (EU15) összevetve Magyarország tavaly eredményesebben szerepelt Görögországnál, Norvégiánál, Írországnál és Portugáliánál. Ugyanakkor a sorban Magyarország előtt álló finnek összesen 21 ERC pályázaton nyertek támogatást. Az elmúlt tíz évben jelentős kutatási eredményeket elérő, vezető kutatók számára kiírt ERC Advanced Grantet nyerte el Acsády László, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (MTA KOKI) tudományos tanácsadója. A több évesre tervezett kutatással a homloklebeny és a talamusz kapcsolatának egyelőre kevéssé ismert jellegzetességeit szeretnék feltárni a magyar tudósok. Ugyancsak ERC Advanced Grantet nyert Pyber László, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora. Nyertes kutatásának témája egy, a csoportok (azaz szimmetriastruktúrák) növekedésével kapcsolatos új matematikai módszer megalapozása és általánosítása, amely segíthet egyebek mellett a hálózatok elmélete néhány alapproblémájának megoldásában. Magyar és külföldi matematikusokból álló kutatócsoportjával Pyber László a korábbi, elsősorban Babai László nevéhez köthető eredmények tetszőleges dimenziós változatainak kidolgozására vállalkozik. Az akadémiai kutatóhálózatban dolgozó két kutatón kívül Csibra Gergely, a CEU egyetemi tanára nyert el szintén Advanced Grantet A társas viszonyok és a potenciális társak számontartása és értékelése csecsemőkorban című kutatási témájával - olvasható a közleményben. Forrás: MTI, MTA MTI 2017. április 3.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Hírvilág

Tények és értelmezések az agykutatás terén

A „neurománia” gondját lassan mind többen érzik a humán tudományok terén.

Egészségpolitika

Az Akadémiai kutatóhálózatnak a kormány tervei szerinti átalakítása hatalmas veszteség lenne

Falus András immunológus akadémikussal, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet emeritus egyetemi tanárával, az MTA folyóirata, az 1840-ben alapított Magyar Tudomány főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mely értékek veszhetnek el, ha a tervezett intézkedéseket a nemzetközi tiltakozás ellenére végig viszi a kormányzat.

Gondolat

Az érzelmek szerepe a tudományos kutatásban - videointerjú Mérő Lászlóval

BME-TMIT szemináriumi előadása után Mérő Lászlót az érzelmek tudományos kutatásban betöltött szerepéről kérdeztük. Az emberi hangulatok és érzelmek a tudományos kutatások összetett folyamataira is hatással vannak.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.