Hírvilág

Új eszköz a szívroham előrejelzésére

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Ha valakit szívroham ér, megkezdődik a versenyfutás az idővel, hiszen onnantól kezdve az áldozat minden egyes perccel közelebb kerül a halálhoz. A túlélési esélye annál nagyobb, minél rövidebb idő telik el a szívroham és az orvosi ellátás kezdete között.

A Northwestern Memorial Kórház Kardiovaszkuláris Intézetének kutatói épp a fenti okok miatt kezdtek bele egy olyan eszköz kifejlesztésébe, amely – a beteg szívébe ültetve - azonnal jelzi, ha ott bármi változás történik. Reményeik szerint így akár két órával a konkrét roham előtt is jelezhető a veszély, ezáltal a páciensnek jelentősen nő az esélye a túlélésre.

„Az elmúlt évek során nagymértékben javult a szívroham túlélési esélye, de még így is túl sokan halnak meg feleslegesen minden évben” – számolt be róla Liviu Klein, a fenti intézmény kardiológusa. Ezért is döntött úgy a Northwestern Memorial, hogy egyike lesz annak az ötven intézménynek, amely részt vesz az AngelMed Guardian nevű beültethető eszköz tesztelésében. Az apró pénzérme méretű szerkezet a nap huszonnégy órájában ellenőrzi a szívizom működését, és ha bármi eltérést észlel, azonnal jelet küld egy csipogóra, amelyet a beteg magánál hord.

„A szívroham jelei sokszor nehezen felismerhetőek, emiatt előfordul, hogy mire a beteg orvoshoz fordul, már késő” – magyarázta Klein. „Ez az eszköz azonban bőven időben jelzi, hogy orvosi ellátás szükséges, így rengeteg időt nyer a beteg.”

Az AngelMed Guardian olyanok számára készül, akik már átestek szívrohamon, és igen nagy esélyük van egy következőre. A pacemakerhez hasonlóan, egyszerű invazív műtéti eljárással ültetik be a betegbe. Ha sikeres lesz az új eszköz, nagyon sokak számára hozhatja el a nyugodtabb élet reményé.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: A vérnyomás cirkadián ritmusa nem okoz reggeli szívrohamot



Káros a beültethető kardiológiai implantátumok egyötöde



A retina árulkodik a szívbetegség esélyéről





HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Egészségpolitika

Vége a TVK 16 éves uralmának – újraszabták a kórházi finanszírozást

A teljesítmény-volumenkorlát elve szerinti számolás tizenhét év után megszűnik a szakellátásban.Bevezetik az éves keretet a finanszírozásban, illetve szakmákra lesz kiosztva ez a pénz. Az idén életbe lépett változás megkérdezett szakértőink szerint leginkább átnevezés, de nem jelent átütő változást. Igaz, várhatóan megszűnik a kórházak mozgástere abban, hogy a jól és kevésbé jól fizetett területek között „játszanak”.

Ökológia

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.

Idegtudományok

Két munkacsatornás endoszkópos műtétek a gerincsebészetben

A minimálisan invazív endoszkópos gerincműtéteket gerinccsatorna-szűkület és gerincsérv, csigolyaelcsúszás kezelésére használják. Czigléczki Gábor idegsebésszel a technika továbbfejlesztett változatáról, a két éve Magyarországon is elérhető két munkacsatornás technológiáról beszélgettünk.