Hírvilág

Egyenlőtlenségek a korai halálozásban

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

„Az egyenlőtlenségek folyamatosan nőttek a XXI. század első évtizedében és ez tovább roszabbodhat” – figyelmeztet a British Medical Journal online kiadásában megjelent cikk. „A különbségek már évek óta fennállnak, a kormány intézkedései eddig semmilyen hatással nem bírtak. Sőt, az egészségügyi egyenlőtlenségek az elmúlt 10 évben tovább nőttek, tükrözve ezzel az életszínvonal és a bevételek közötti különbségeket.”

A Sheffieldi és a Bristoli Egyetem kutatói tanulmányokat korábbi vizsgálatokból származó adatokra, népességbecslésekre és egy új, a szegénységet pontosabban mérő módszerre alapozták. Anglia, Wales és Skócia halálozási adatait elemezték 1990 és 2007 között a teljes 75 év alatti népességre nézve, továbbá a 65 év alattiak mortalitását 1921-39, 1950-53, 1959-63, 1969-73 és 1981-2007 között.

Kiderült, hogy „a nemre és életkorra standardizált halálozási mutatók terén a 75 évnél fiatalabbak esetében tapasztalt földrajzi egyenlőtlenségek 1990-1991 és 2006-2007 között minden évben folyamatosan emelkedtek”. 1990-1991-ben a legszegényebbeknél 1,6-szoros volt az idő előtti halálozás kockázata a legtehetősebbekhez képest, ez a különbség 2006-2007-re kétszeresre emelkedett.

Bár 2001-ben kissé csökkent az egyenlőtlenség, a csökkenés nem folytatódott és manapság a 75 éven aluliak esetében az egyenlőtlenség 1990 óta a legnagyobb.

„Bár az emberek várható élettartama egyre hosszabbodik, a legjobb és a legrosszabb környékek között tovább nő az egyenlőtlenség” – vonták le a következtetést a kutatók. „A 2008-as gazdasági összeomlás után a különbségek még inkább elmélyülhetnek Nagy-Britanniában.”


Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok:

Egészség, egyenlőtlenség, politika

Tolsztoj bölcsessége - videointerjú Józan Péterrel

Egyenlőtlenségekről a LAM-Klubban

Itt halnod kell?

Jelentés egy egészségben elmaradott országból…

A Marmot-jelentés vezetői összefolgalójának kivonata

A Marmot-jelentés bemutató előadásai

Black Report Wikipedia

Black Report

WHO Report

The Biology of Disadvantage: Socioeconomic Status and Health

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.