Hírvilág

Testen belüli sejtszintű kommunikáció

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Testünk saját sejtjeivel javítható egészségi állapotunkért dolgoznak svéd kutatók. A Göteborgi Egyetem kutatói az élesztő sejtjeit modellnek használva olyan rendszer kidolgozásán fáradoznak, amelyek a testen belüli sejtszintű kommunikációt teszik majd lehetővé az elektronikus áramkörökhöz hasonló módon. A kutatás vezetője, Kentaro Furukava szerint a jövőben az általuk kidolgozott genetikailag módosított sejtekkel bonyolult hálózatokat lesznek képesek kidolgozni. Ezekkel pedig az egészségi állapotunkban beálló változásokat a saját sejtjeink tudják majd érzékelni még olyan korai szakaszban, amikor szervezetünk a leghatékonyabban harcolhat a betegségek ellen. Mindemellett a testünkben dolgozó komplex sejthálózatok egy része akár olyan bioszenzorként is működhet, amely képes a szennyező anyagokat érzékelni és egyúttal aktiválni az azokat lebontani képes mechanizmusokat. Egyelőre ez még a jövő ígérete, de a kísérletek során olyan élesztősejteket sikerült létrehozni, amelyek előre meghatározott kritériumok alapján reagáltak környezetük változásaira és ezek alapján jeleket továbbítottak más élesztősejtek felé meghatározott molekulák kiválasztásával. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Genetikai alapú technológia

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.

Idegtudományok

Neurokannabisz

Főleg a Cannabis/kender hatóanyagainak idegrendszeri működéséről és neurológiai, pszichiátriai kórképekben kifejtett terápiás hatásairól volt szó a második magyarországi Orvosi Kannabisz Konferencián, aminek első napján a szakemberek, második napján a betegek és a laikus érdeklődők nyelvén folyt a kommunikáció.

Egészségpolitika

Vége a TVK 16 éves uralmának – újraszabták a kórházi finanszírozást

A teljesítmény-volumenkorlát elve szerinti számolás tizenhét év után megszűnik a szakellátásban.Bevezetik az éves keretet a finanszírozásban, illetve szakmákra lesz kiosztva ez a pénz. Az idén életbe lépett változás megkérdezett szakértőink szerint leginkább átnevezés, de nem jelent átütő változást. Igaz, várhatóan megszűnik a kórházak mozgástere abban, hogy a jól és kevésbé jól fizetett területek között „játszanak”.

Gondolat

Lehet-e tudatos a micélium?

A Fungal Biology folyóiratban megjelent Hyphal and mycelial consciousness: the concept of the fungal mind című közlemény szerzője rávilágít, tudományos berkekben mennyire égető szükségünk van az intelligencia és a tudatosság fogalmainak felülvizsgálatára. Arthur Reber sejtszintű tudatosság elmélete szerint az intelligencia nem tekinthető emberi privilégiumnak. Az intelligencia inkább egy skálázható kvalitás, amely alacsonyabb vagy magasabb komplexitásban, de számos organizmuson megfigyelhető.