Nincs olyan ember, akinek életében egyszer nem fordult volna meg a fejében az öngyilkosság gondolata, de ehhez képest csak kevesen teszik meg, mivel a lelki stabilitás, a megbízható kapcsolatok, illetve a pszichiátriai betegségek hiánya átsegítik őket a nehézségeken. Magyarországon globálisan nézve az idősök körében a legtöbb az öngyilkosság, de egyre több fiatal kísérli meg. Az időskori öngyilkosság 30 éven át a legmagasabb volt Magyarországon az európai országok között. Okai, hogy csökkennek az idősek lehetőségei, megbecsültségük, sokan tehernek érzik magukat, magányosak, egyre több betegséggel kell szembe nézniük, a hozzá társuló szenvedéssel, fájdalommal együtt. Depressziósok lehetnek, mely újabb nehézségek forrása. A 20-44 évesek második halálozási oka az öngyilkosság a közlekedési baleseteket követően az Európai Unióban. A fiatalok öngyilkossági kísérletei modellkövető hajlamukkal, hovatartozásuk keresésével, hirtelen megváltozó testük elfogadásának nehézségeivel, agresszív viselkedésükkel, kábítószer használatukkal, stresszkezelési problémáikkal magyarázhatók. A magyarországi helyzetet tekintve mindkét nem esetében a 45-54 éves életkor számít különösen veszélyeztetőnek, illetve folyamatos emelkedés tapasztalható 70 éves kortól kezdve. Több öngyilkosságot (55 százalék) követnek el az emberek 5-44 éves koruk közt, mint 45 év felett. Mindkét nembe tartozók esetén a 35-44 év közötti korosztály az világszinten, akik a legtöbb öngyilkosságot elkövetik. A középkorosztályban a legmagasabb az öngyilkosság aránya. Az életút közepén járó emberek szembesülnek fiatalkori vágyaik, terveik és eddigi életük közötti különbséggel; valamint döntéseik következményével. Ez a számadás megkövetelheti az életstílus megváltoztatását. Amennyiben ez nem sikerül, hosszú távú negatív következményeket kell elviselniük mind testi, mind pszichés területeken. Emellett szembe kell nézniük a minden idősödő embert fenyegető fizikai betegségek lehetőségével, a csökkenő anyagi forrásokkal, a képességek folyamatos romlásával. Ezeket a negatív folyamatokat a legtöbb ember esetében az elért eredmények, a megszerzett tapasztalatok és a kapcsolatok kompenzálják. Ha a veszélyeztetett személyeknek nem sikerül az életstílus váltás pedig igényük lenne rá, akkor bekövetkezhet az öngyilkosság – mondta dr. Pusztai Annamária, a Debreceni Egyetem Orvos –és Egészségtudományi Centrum Pszichiátriai Tanszékének klinikai szakpszichológusa. - Milyen lelki jellemzői vannak az öngyilkosságra hajlamos embernek? A jellemző nehézségek közül kiemelendő a problémamegoldási nehézség és az érzelemszabályozási zavar. – Az öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személyek nem látják át a problémás helyzeteket, nehezen tudják meghatározni a megoldást jelentő alternatívákat, gyakran pesszimisták, nem veszik figyelembe a dolgok jó kimenetelének lehetőségét, illetve sokszor inkább passzívan elmenekülnek a helyzetből. Jellemző lehet az is, hogy magukba fojtják problémáikat s ahelyett, hogy megoldva őket túllépnének ezeken, kényszeresen rágódnak rajtuk, soha nem kapcsolják ki az agyukat. Nem mondják el bajukat a hozzájuk közel állóknak, nem tesznek pontot a helyzet végére. S amikor már valamit mégis lépniük kell, impulzívan cselekszenek. Ez a munkamód sok szenvedéssel és gyakran kudarcélménnyel jár, s amikor nagy nyomás van rajtuk, akkor nagyon erőteljes késztetést érezhetnek, hogy véget vessenek ennek a lelki gyötrődésnek. Itt gyakran már a helyzet megfelelő megoldása nem is számít, hanem csupán a belső szenvedés csillapítása a cél. Ezt jól mutatja azt, hogy az öngyilkosságra hajlamos személyek esetében miért gyakori az érzelemközpontú megküzdési módok használata. A nem kellő hatékonysággal működő problémamegoldási stratégiák rossz helyzetkezelést és nagy belső szenvedést indukálnak, amelynek csillapítása olyan sürgetővé válik a személy számára, hogy a helyzettel akár már nem is foglalkozik. Ezek következménye az is, hogy a személy átgondolatlanul, impulzívan válaszol, nem mérlegelve a következményeket. Például ha kritikát kapunk partnerünktől viselkedésünkre vonatkozóan, akkor elgondolkodunk a hallottakon, igyekszünk mérlegelni a másik álláspontját, valamint saját felelősségünket. Ha szükséges, akkor változtatásra szánjuk rá magunkat. Ezzel a folyamattal párhuzamosan feldolgozzuk a bennünk keletkezett negatív érzéseket is, amit a kapott kritika jelent. Családtagjainktól, barátainktól is kérhetünk lehetőséget problémánk elmondására, akár kaphatunk tanácsot is, ha szeretnénk. Az öngyilkosság szempontjából veszélyeztetett személy ezt az analizáló folyamatot nem végzi el, illetve csak nagyon kaotikusan. Ennek eredménye az, hogy gyakran a kritikát (illetve annak jelentőségét) irreálisan felnagyítva, a valóságtól eltávolodva, saját érzéseibe gabalyodva, azok felett kontrollt nem érezve tehetetlenül szenved különböző érzései (megbántottság, bűntudat, harag, stb.) között. Nem tud egy konstans döntésre (változtatok illetve nem változtatok) jutni a helyzet megoldását illetően, hanem aktuális hangulata alapján- általában inadekvát módon – reagál: például kilép a kapcsolatból, vagy teljesen alárendelődik, hogy elkerülje az általa potenciális lehetőségnek megélt elhagyatást. - Az egészséges személyiségű ember képes érzelmeit befolyás alatt tartani. Mi az oka, hogy a lelki beteg ember nem?

Pusztai Annamária

---

A pszichésen sérült ember gyakran érzelemszabályozási zavarral él. Az egészséges személyiségű ember tudja szabályozni érzelmeit, megéli az örömöt és a bánatot egyaránt, illetve képes csillapítani, módosítani érzelmi állapotain, ha szükséges. Az öngyilkosságra hajlamos embernek intenzív(nek) és kontrollálhatatlan(nak megélt) érzelmei vannak. Ha például egyszer bánata lesz, úgy érzi, hogy soha nem lesz vége. Ezek az intenzív érzések erős, tűrhetetlennek megélt érzelmi fájdalmat generálnak a személyben, amelyet akár mély, kábult letargiában, akár intenzív dühben vagy nagyon erős kétségbeesésben él meg; de mindenképpen azt érzi, hogy „fáj a lelke”. Ilyen állapotban nem tud problémát megoldani, előfordulhat, hogy a személy hangulata annyira méllyé válik, hogy csak fekszik az ágyon és nézi a plafont. Ilyen állapotban gyakori az érzelmek inadekvát módon való kezelése: például alkohol-, illetve drogfogyasztással. Ilyen állapotban bármilyen apróság is lehet az utolsó csepp a pohárban, amikor az illető úgy érzi, nem bírja tovább, és inkább kilép az életből. Az általános szakirodalombeli felfogás szerint azonban az öngyilkos ember nem meghalni akar, sokkal inkább megoldhatatlannak látott helyzetéből szeretne kilépni. Az utolsó pillanatig ambivalencia van a személyben az öngyilkosságra vonatkozóan: megtegye vagy ne tegye? Így már jobban érthető a viszonylag lényegtelen frusztráló események szuicídiumot beindító hatása: a folyamatos ambivalens mérlegelést az aktuális esemény utolsó cseppként az elkövetés irányába lendíti. A szakirodalom szerint az esetek igen nagy százalékában megtörténik a szándék környezet felé való kommunikálása, ami segélykérésként értelmezendő. Magyarországon eléggé elterjedt az a hiedelem, hogy erős, aki beteljesíti öndestruktív szándékát, szinte heroizálják az emberek az öngyilkosokat. - Miért alakult ki ez a gondolkodás? Összetett okok miatt. Több államférfink lett öngyilkos, mint például Teleki, Széchenyi. Nálunk kevésbé kérdőjelezik meg az emberek, vajon tényleg jó döntést hoztak-e ezek az emberek? Inkább az a gondolat van előtérben, hogy mennyit szenvedhettek, ha ehhez a megoldáshoz nyúltak. Vesztes nemzetet alakíthattak ki a vesztes háborúk is. Világviszonylatban gyakori jelenség a híres emberek öngyilkosságát követő öngyilkossági járvány. A hírességek akarva-akaratlanul példát mutatnak. Öngyilkosságuk hírét hallva jónéhányan gondolnak arra, ha annak nem volt elég motivációja az életben maradáshoz, akinek elég pénze és ismertsége volt, akinek minden megadatott, akkor neki miért legyen? - Mitől függ, hogy milyen módszereket választanak? A férfiakra jellemző az erőszakos formák választása. Külföldi adatok szerint az öngyilkos férfiak 60-62 százaléka felakasztja magát, a nőknek pedig mintegy 32 százaléka. Ez az arány megfelel a hazai adatoknak. A nők kevésbé erőszakos módszerválasztásának hátterében a szocializációs folyamatok hatását valószínűsíthetjük. A nőkkel szemben a folyamatos attraktivitásra irányulnak társadalmi elvárások; valamint inkább gondolnak arra a személyre is, aki megtalálja őket. A gyógyszerrel elkövetett öngyilkosság esetében a megtalálónak lehet olyan illúziója, mintha az elkövető csak aludna. A fiatalok gyakran választják halálokként a magas helyről való leugrást, illetve a lőfegyvert. Az idősök a gyógyszert illetve a vízi halált. - Ünnepekkor, úgy, mint pl. karácsonykor megnövekszik az életüknek önkezükkel véget vetők száma. Ez téves elképzelés, amit a statisztikák nem támasztanak alá. Ünnepek előtt mindenki – a veszélyeztetett személy is - várakozik, bízik benne, hogy az ünnep érzelmileg feltöltődést jelent, találkozhat hozzátartozóival, ilyenkor megjelennek az élet rendeződésével járó (esetlegesen irreális) remények. Gyakori viszont az ünnep után a csalódás, a remények be nem váltódása, annak tudatosulása, hogy semmi sem változott. Így sokkal inkább a hétköznapokba visszatérve következnek be az öngyilkosságok. A statisztikák szerint tavasszal emelkedik még meg az önkezű halálok száma. Tavasszal minden újjászületik, reménnyel teli, de az öngyilkosságra hajlamos ember továbbra is problémáival, nehéz életvitelével van elfoglalva. Nem éli meg az újjászületést, így csak még inkább elkülönülőnek és vesztes sorsúnak éli meg magát másokkal szemben; ami még jobban az öndestrukció felé vezérli. - A világon hogyan alakul az öngyilkosságok száma? A WHO adataira alapozva kimondható, hogy 1998-ban az öngyilkosság a betegségek globális mennyiségéből 1,8 százalékot jelentett. Várhatóan 2,4 százalékra fog ez az arány emelkedni 2020-ra. A World Health Organization adatai szerint a Földön 873000, Európában 163000 ember hal önkezű halált minden évben. A szám egyre csak emelkedik, az öngyilkosság a 10 vezető halálok között található minden korosztályban, a legtöbb országban. A legnagyobb öngyilkossági ráta a világon mindkét nem esetében Európában, ezen belül Kelet-Európában található. 2003-ban 100000 főre vetítve: Litvánia: 41,1; Szlovénia: 25; Magyarország: 24,8; Észtország: 23,7; Finnország: 19,4. Az európai régióban átlagosan 17,5 volt az öngyilkossági ráta 100000 személyre vetítve 2005-ben. A legalacsonyabb előfordulás a WHO szerint Latin-Amerikában és a muszlim országokban található: 6,5 százalék 100000 főre. Amennyiben a WHO adatokat régiókba rendezték, akkor azt találták, hogy mindenhol (Európa kivételével) a szigetországokban magas az előfordulási arány, mint például Kubában, Japánban, Mauritiuson, Sri Lankán. Japánban máig élnek az ősi öngyilkossági tradíciók, melyből a harakiri a legismertebb. A modern kor és a virtuális valóság sajnos új elkövetési formákat is életre hív. Az öngyilkossági elhatározásukban bizonytalan emberek speciális internetes fórumokon keresnek „társakat” öngyilkosságukhoz, lehet hozzájuk „csatlakozni”. A csoportos elkövetés valószínűleg az ambivalencia feloldásában ad „segítséget”; egymást erősítik a személyek abban, hogy az öndestrukció a helyes lépés – nem pedig az élet választása. Egy ilyen helyzetből már sokkal nehezebb visszakozni. eLitMed: Császi Erzsébet Kapcsolódó anyagok: Megelőzhető az öngyilkosság

Főszerepben az alapellátás

Összefogás az öngyilkosság megelőzéséért

LAM Extre Háziorvosoknak - 2011; 2(1) Ismerjünk magunkra függőségeinkben! - Beszélgetés Zacher Gábor toxikológussal

Tanult öngyilkosság

Serdülők öngyilkossági kísérletei - Néma orvosnak gyermek sem érti...

Eutanázis és öngyilkosság - Beszélgetés dr. Filó Mihállyal

Lukrecia öngyilkossága

LAM (Lege Artis Medicinae) - 2008; 18(11) Negyven tablette Digoxin