hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Szent-Györgyi Albert-emlékévet rendez a Szegedi Tudományegyetem



| |
 

Jubileumi programokkal, köztük rangos természettudományi verseny megrendezésével emlékezik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) arra, hogy egykori rektora, Szent-Györgyi Albert 80 éve vette át az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat.

Az egyetemen a megemlékezések mellett kiállításokkal, tudományos, kulturális és sporteseményekkel, tanulmányi versennyel idézik meg a tudós alakját, aki a rangos elismerést a biológiai égés folyamatával kapcsolatos felfedezéseiért kapta, különös tekintettel a C-vitamin és a fumársav katalízisszerepére. A díjat 1937. december 10-én vette át.

Az emlékévben a Szegedi Tudományegyetem megrendezi az ország egyik legrangosabb természettudományos versenyét, a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, amelyen évről évre mintegy kétszáz hazai és határon túli középiskolás diák ad számot tudásáról.

A verseny idei témája: "Szent-Györgyi és munkássága, valamint a fizikai, kémiai és fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjasok 2012 és 2016 között", de kiemelten szerepelnek a kémiai Nobel-díjat érintő kérdések. A rendezvényhez kapcsolódó Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozójának vendége ugyanis idén Stefan Hell, aki 2014-ben Eric Betziggel és William Moernerrel megosztva vehette át az elismerést a szuperfelbontású fluoreszcens mikroszkópia kifejlesztéséért. A találkozón, amelyet a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány szervez, részt vesz Bert Sakkmann, aki 1991-ben nyerte el az orvostudományi Nobel-díjat Erwin Neherrel együtt a sejtek ioncsatornáinak működését feltáró felfedezéseiért.

A hagyományoknak megfelelően a Szent-Györgyi Tanulmányi versenyen részt vevő csapatok versenyezhetnek kreatív kategóriában is, idén kisfilmeket és képregényeket várnak a szervezők. A pályamunkáknak a 2012 és 2016 között fizikai, kémiai vagy fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjjal kitüntetett tudósok közül egy kutató munkásságát, eredményeit kell bemutatniuk. A pályamunkákat szakmai zsűri értékeli a tanulmányi verseny eredményétől függetlenül.

A jubileumi évben a Szegedi Tudományegyetem rendezvények sorával tiszteleg egykori rektora előtt: az egyetem kulturális irodája fotópályázatot hirdet, szimfonikus zenekari koncertet szervez.

Az érdeklődők Szent-Györgyi emléksétán vehetnek részt, amelyen megismerhetik a nemzetközi hírű tudós szegedi életének, munkásságának jelentősebb helyszíneit. Megtudható, hogy hogyan készül a C-vitamin, az SZTE egészségügyi karai pedig a Szent-Györgyi Napok programsorozattal kapcsolódnak az emlékévhez. A Szegedi Egyetem Magazin nyomtatott kiadása külön számmal emlékezik egykori rektorára.

Közismert, hogy a Nobel-díjas tudós kiváló sportember is volt, ezért a programok között számos sportverseny is szerepel több sportágban.


Forrás: MTI
MTI 2017. május 17., szerda 11:59


Kulcsszavak

MTI, SZTE, Szent-Györgyi Albert

Kapcsolódó anyagok

A perzisztenciaérték empirikus vizsgálata a hallgatói professzionalizáció kezdetén egészségügyi tanulmányokat folytató hallgatók körében

Hány cardiovascularis eseményt előzhetünk meg a prevenciós elvek szerint vezetett lipidcsökkentő kezeléssel?

A Jó, a Rossz és a Csúf

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Egészségügyi egyetemi szóvivői és kommunikációs képzés indul szeptembertől

A Soproni Egyetem egészségügyi szóvivő és kommunikációs tanácsadó szakot hirdet 2019. szeptemberétől. A szóvivőképzés két féléves, Budapesti helyszínű, teljes értékű egyetemi diplomát ad a sikeres elvégzést és államvizsgát követően. 

Tovább


53 százalékkal csökkentek az erdőben élő gerincesek populációi 50 év alatt

Több mint felére csökkenetek az erdőben élő gerinces állatok populációi az elmúlt 50 év alatt az erdők biodiverzitásáról a Természetvédelmi Világalap (WWF)vezetésével készült első globális állapotfelmérés szerint.

Tovább


Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tiszát a PET kupán

Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszát a PET kupa idei résztvevői

Tovább


Súlyos hatásai lesznek a klímaváltozásnak Izraelben

Baruch Rinkovics professzor szerint az emberek nem értik, hogy nem csak a jegesmedvékről és a gleccserekről van szó, hanem az életükről is: a belélegzett levegőről, az ételről, a vízről, a tengerről, az évszakokról, az életminőségről.

Tovább