Hírvilág

Sörhöz láncolt alkoholisták

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az alkoholista Janetta van Bruggen kényelmesen elhelyezkedik a klinika karosszékében, rágyújt egy cigarettára, és felügyelet mellett jót hörpint egy magas, gyöngyöző söröskorsóból – reggeli óta a hatodik sörét issza. A korábban zugivásra kárhoztatott hölgy, aki majdnem két liter bort és három liter sört ivott naponta, egyike az innovatív holland klinika klienseinek, ahol a hontalan alkoholisták annyit ihatnak legálisan, hogy „enyhe mámorban” tölthessék napjaikat. „Holnaptól kevesebbet fogok inni” – mondja kacsintva az 51 esztendős páciens, miközben odalép a hevenyészett bárpulthoz, ahol egy szociális munkás 40 euró centért fél liter sört csapol egy magas, behűtött korsóba. A pult mögött álló alkalmazott egy pipát tesz Van Bruggen neve mellé a nyilvántartásban, melyet a sörös rekesz és a korsók mosására használt mosogatószeres vízzel teli dézsa között tart. Az október óta Amersfoort városában működő Centrum Maliebaan naponta öt liter sör elfogyasztását engedélyezi a bentlakóknak, egy óra szünettel minden fél literes korsó között. havonta közel 4 ezer fél literes doboz fogy el, melyeket nagykereskedelmi áron vásárolnak, és nyereség nélkül árusítanak. „A fő célunk az, hogy gátat szabjunk a nagyivásnak. Ez a szóban forgó embereknek és környezetüknek is jobb” – mondja az Európában egyedülálló központ pszichiátere, Eugene Schouten. Ennek elérésére a bentlakókat sörrel kötik le. A kanadai ötleten alapuló központ a város legkeményebb alkoholistáit veszi célba, akiknek se családjuk, se munkahelyük, se otthonuk, se igényük az alkoholizmus abbahagyására. „Amikor az alkoholisták reggel felkelnek, rosszul érzik magukat. Aztán addig isznak, amíg a rosszullét elmúlik. Néha egy egész üveg Martinit vagy portóit ledöntenek néhány másodperc alatt, még reggeli előtt” – számol be a központ csoportvezetője, Pieter Puijk. „Berúgnak, és kellemetlenséget okoznak az egész közösségnek: lopnak, verekednek és ordibálnak. Ráadásul a nagyivás súlyos máj-, agy- és szívkárosodást is okoz.” A Maliebaan bentlakói reggel fél nyolctól rendelhetik az első fél liter sörüket, ami éppen elég ahhoz, hogy rendben legyenek. Aztán egy órát kell várniuk a következő adagra, a legutolsó kört pedig este fél tízkor ihatják meg. „Ez lehetővé teszi, hogy állandó alkoholszintet tarthassunk fenn a vérükben, enyhe mámoros állapotot biztosítva számukra” – mondja Puijk. „Így tisztább a fejük, és dolgozni lehet velük: rávehetjük őket arra, hogy megvizsgáltassák magukat egy orvossal vagy pszichiáterrel, hogy egyenek, fürödjenek és kontroll alatt tartsák a viselkedésüket.” A központban napi három étkezést biztosítanak, vitaminokat adnak, és éjszaka gyógyszerekkel szorítják vissza az elvonási tüneteket. A kliensekre ápolók és orvosok figyelnek, és a dolgozók segítenek nekik a hajléktalan és egészségügyi támogatások igénylésében. Szabadidejükben biliárdozhatnak vagy kártyázhatnak, TV-t nézhetnek, vagy sorstársaikkal beszélgetve elücsöröghetnek egy korsó sör mellett. „A vágy mindig megmarad. Ha azonban elfoglaltságot, orvosságot és ételt ajánlunk nekik, egy kicsit enyhül” – mondja Puijk. „Itt békére lelhetnek. Nem üldözi őket a rendőrség és a többi állampolgár. Senki sem zaklatja őket, és élvezhetik sorstársaik társaságát.” „Biztonságban érzem magam” – állítja a Maliebaan egyik lakója, a 45 éves Marjan Kryger egy korsó sört iszogatva. „Itt reggel is megihatok egy sört anélkül, hogy bárki kinevetne vagy kicsúfolna érte.” „Nem szabad túlságosan otthon éreznünk magunkat itt, különben sosem tudunk elmenni” – teszi hozzá a 28 esztendős alkoholista, Bob van Deuveren, aki nem szeretne teljesen leszokni, de csökkenteni szeretné az alkoholfogyasztását, mert egy házat és gyerekeket szeretne. A központban jelenleg 15 férfi és négy nő lakik, életkoruk huszonévestől közel hatvan évig terjed. Mindegyikük több mint tíz éve alkoholista. Kees de Bruyn, a Maliebaan 24 éves szociális munkása eleinte nehezen fogadta az elképzelést. „Az ember azt képzeli, hogy ezeket az embereket a leszokásban kell segíteni” – mondja két sörrendelés között. „Az embereket azonban nem lehet kényszeríteni. Az eredmények pedig szemmel láthatók: idővel egyre kevesebbet isznak, és sokkal szervezettebben fogyasztanak alkoholt, amitől javul az egészségi állapotuk.” A javarészt az amersfoorti önkormányzat által finanszírozott központ nem tilthatja meg, hogy a bentlakók a falakon kívül is igyanak. Schouten elmondása szerint azonban csak három-négy ember önt fel a garatra rendszeresen. Ez azzal a következménnyel jár, hogy ha részegen érkeznek vissza, nem kapnak sört. A központ a jelenleg egy közös teremben tábori ágyakon alvó klienseknek hamarosan igazi ágyakat fog biztosítani egy- és kétágyas szobákban. A jó magaviseletért pedig bónusz is jár majd, például éjjeli szekrény és íróasztal. „Ők sosem lesznek mintaállampolgárok, vagy keményen dolgozó adófizetők” – mondja pártfogoltjairól Schouten. „Így azonban több örömük telik az életben, kevésbé számítanak nyűgnek a társadalom szemében, ráadásul egészségesebbek is. „Megpróbáljuk megadni nekik a méltóságos életet” – teszi hozzá Puijk. „Végül is, ők is csak emberek.” Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Akaraterő újrafelfedezése

A szerzőpáros meglátása szerint a modern személyiségelméletek főleg strukturális mechanizmusokra épülnek, míg az akaraterő modellje „termodinamikai” szemléletű. Radikális felvetésük szerint az én-tudat is az önszabályozás érdekében jött létre, és az önszabályozás eszközeként érthető meg. Kifejtik, hogy az akaraterő okos és szisztematikus növelése jó beavatkozási pont lehet mind az egyén önfejlesztési kísérleteiben, mind pedig nevelési kérdésekben.

Gondolat

Isten terápiája és a szenvedélybetegségek

A szerzők megismerése sokat elárul arról, hogy mi is a könyv fő témája. Tom S. így mutatkozik be a könyv elején: "nevem Tom, és alkoholista vagyok…1978. október 5 óta nem iszom.” Majd máshol hozzáteszi: „közel 20 éve gyakorlom a 11. lépés gyakorlásánál a középpontba vezető imát (Centering Prayer).” A másik szerző Thomas Keating trappista (ciszterci) szerzetes „a középpontba vezető imát népszerűsítő mozgalom és a Contemplative Outreach nevű szervezet egyik alapítója”, a vallásközi párbeszéd elkötelezettje. Munkájával 12 lépéses csoportokat is segít.

Idegtudományok

A függőségek birodalmában

A kötet a szociális hátrányba kerülő és számos fertőző és kísérőbetegségben (HIV, Hepatitis C) szenvedő betegek életén keresztül mutatja be az addikció jelenségét.

Idegtudományok

LSD alkalmazása alkoholizmusban

Az alkoholizmus kezelésében alkalmazott LSD hatékonysága...

Gondolat

Az emberi test mint „üzenőfelület”

Interjú dr. Túry Ferenc egyetemi tanárral, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének igazgatójával, a Magyar Pszichiátriai Társaság Evészavar Munkacsoportjának elnökével.