TARTALOM

 VISSZA

 


Richter Témapályázat 2020 – Pályázati felhívás


Richter Témapályázat 2020 – Pályázati felhívás

| |
 

A Richter Gedeon Nyrt. kétfordulós pályázati felhívást tesz közzé, már megkezdett és korai eredményeket is felmutatni képes tudományos kutatási tevékenységek támogatására. A pályázat első körben nyílt jellegű, míg a második fordulóban meghívásos és pénzdíjazott.

A pályázat célja
A Richter Gedeon Nyrt. Közép-Európa gyógyszerkutatásában kimagasló originális kutatási tevékenysége részeként, a Társaságnál folyó kutatási tevékenységekhez kapcsolható, gyógyszeripari tárgyú és nemzetközi színvonalú innovációk felkarolására és kutatási eredményeik gyakorlati megvalósításának elősegítésére írja ki a pályázatot.

A pályázattal kapcsolatos elvárások
A pályázatban a Társaság a saját kutatási irányvonalához kapcsolódó, már megkezdett és kezdeti eredményeket felmutatni képes új, innovatív kutatási javaslatok kidolgozását várja, elsősorban, de nem kizárólagosan a kognitív zavarok, az autizmus és egyéb pszichiátriai betegségek, valamint nőgyógyászati betegségek folyamatainak vizsgálatával és lehetséges terápiájával foglalkozó területekről.
A pályázati javaslattal szembeni döntő elvárás az innovatív tartalom.

Az innováció irányulhat:
- a gyógyszerkutatási folyamat bármely elemére (korai/felfedező kutatás, preklinikai, vagy klinikai kutatás), illetve a biológiai, a kémiai vagy egyéb, a gyógyszerkutatásban alkalmazott tudományterületre;
- a pályázat témája lehet továbbá új utakat nyitó metodikai/biomarker megközelítés kidolgozása – elsősorban a transzlációs kutatások területén. Például: nehezen vizsgálható szubcelluláris targetekhez esszé kidolgozása, az adott indikációk mentén új megközelítéseket nyújtó állatmodell, vagy más, összetett kísérletes rendszer kidolgozása stb.

A pályázatra benyújtott kutatási témának saját, önálló témának kell lennie, amellyel a pályázó korábban még nem nyert támogatást olyan pályázaton, ami a jelen pályázatban elérhető eredménye hasznosítását esetlegesen korlátozná. A témának újszerűnek is kell lennie, azaz a pályázón kívüli más személy korábban ezzel, vagy ehhez nagyon hasonló kutatási témával még nem indult, és nem nyert kutatási pályázaton.

A kiíró olyan pályázatok benyújtását várja, amelyekben a vázolt kutatási javaslat megvalósításához szükséges technikai, személyi és infrastrukturális feltételek már a pályázat benyújtásának időpontjában a pályázó rendelkezésére állnak. Ennek értelmében eszköz vásárlása nem számolható el a pályázati támogatással szemben. A javasolt projekt megvalósításához szükséges infrastruktúrát és eszközöket a pályázónak kell biztosítania, a jelen pályázaton kívüli forrásból.

Elvárás, hogy a pályázat megvalósítására létrejövő, a pályázó által vezetett kutatási csoport létszáma ne haladja meg a 4 főt.

A pályázat szempontjából a kutatás társfinanszírozása megengedett, azzal a feltétellel, hogy ez nem korlátozhatja semmilyen formában a Társaságnak a projekt esetleges eredménye, a létrejövő szellemi tulajdon feletti jogszerzését és a nyertes pályázóval megkötésre kerülő kutatási szerződés szerinti hasznosítási és egyéb jogosultságait.

A pályázatok benyújtásának helye, módja, határideje
Mind az előpályázatot, mind a részletesen kidolgozott pályázatot és annak jelen pályázati kiírásban meghatározott kötelező mellékleteit egy eredeti példányban kell postai úton, ajánlott küldeményként továbbítani a Társaság Innovációs és Pályázati Irodájának Titkársága számára:

Richter Gedeon Nyrt.
Innovációs és Pályázati Iroda
1475 Budapest 10. Pf. 27.

A benyújtandó csomagon kérjük feltüntetni: Richter Témapályázat 2020.

Beérkezési határidők:
Első forduló – Előpályázat: 2020. március 18.
Második forduló – Pályázat: 2020. május 5.

A határidő utolsó napján elsőbbségi, ajánlott küldeményként postára adott pályázatok határidőben beadottnak minősülnek.
A pályázati felhívásról és a pályamunka kidolgozásáról a Társaság Innovációs és Pályázati Irodája ad további tájékoztatást az alábbi elérhetőségeken:
email: innovacio@richter.hu;

A teljes felhívás, valamint a pályázaton való részvétel pontos feltételei elérhetőek a Richter Gedeon Nyrt. weboldalán a következő linken: http://www.richter.hu/hu-HU/kutatas-fejlesztes/Pages/K+F-p%C3%A1ly%C3%A1zataink.aspx


2020. 02. 17.
Forrás: Richter Gedeon Nyrt.


Kulcsszavak

pályázat, innováció, Richter

Kapcsolódó anyagok

Indulnak az idei MESZK-pályázatok!

Elismerés a jövő építéséért

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Kötelező EESZT adatszolgáltatás 2020.június 1-jétől

A nem közfinanszírozott egészségügyi ellátóknak 2020. január 1-jéig kellett csatlakozniuk az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér-hez (EESZT), hogy 2020. június 1-jétől eleget tudjanak tenni az adatszolgáltatási kötelezettségüknek.

Tovább


Alvás éve Magyarországon - a Magyar Tudományos Akadémián

A World Association of Sleep Medicine/World Sleep Society magyarországi szervezete, a Magyar Alvás Szövetség meghirdeti az Alvás évét. Hivatalos bejelentésére 2020. március 12-én kerül sor a Magyar Tudományos Akadémián, a World Sleep Day/Alvás Világnapja konferenciáján.

Tovább


Elhunyt Bartha Jenő dr.

Dr. Bartha Jenő nyugalmazott egyetemi docens (SE Élettani Intézet) 2020.január 6.-án, életének 84. évében elhunyt.

Tovább


Az innovatív gyógyszergyártók üdvözlik az új terápiák társadalombiztosítási befogadását

Több terápiás területen összesen 26 új gyógyszerkészítmény, illetve indikáció támogatásba történő befogadásáról határozott az egészségügyi kormányzat – jelentette be pénteken Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) minisztere. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) üdvözli a Kormány döntését, és bízik benne, hogy a döntések és befogadások üteme a jövőben tovább gyorsul, és a készítmények az eljárások lebonyolítását követően minél hamarabb eljutnak a betegekhez.

Tovább