Hírvilág

Öröklődő elhízást okozhat az omega-egyensúly felborulása

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A túlevés és a rossz kombinációban történő étrendi zsírsavbevitel olyan elhízást okozhat, amely a következő generációra is továbböröklődhet. A többszörösen telítetlen omega-6 és omega-3 zsírsavak egyaránt fontosak az egészség megőrzéséhez, azonban a túl sok omega-6 és a túl kevés omega-3 hatására az utódok elhíznak – derült ki egérkísérletekből, amelyekkel az emberi táplálkozásban mostanában bekövetkezett változásokat modellezték. Az elmúlt négy évtizedben a nyugati típusú étrendben az omega-6 és omega-3 aránya az egészséges 1:5 arányról 15:1-re tolódott el Európában és 40:1-re az Egyesült Államokban. Amerikai nők anyatejében ez az arány 6:1-ről 18:1-re változott. Korábbi vizsgálatok már összefüggésbe hozták az egyensúly felborulását és a szívbetegségeket. Azonban „ez az első alkalom, hogy öröklődő elhízást sikerült kimutatni” az omega-zsírsavak bevitelével kapcsolatban, nyilatkozta az AFP-nek Gerard Alihaud, a Nizzai Egyetem biokémikusa, a vizsgálat vezetője egy telefoninterjúban. „Az omega-6 nem más, mint egy zsírtermelő bomba.” A szakértők nem értenek egyet abban, hogy az elhízás okát az étrend zsírtartalma vagy az elfogyasztott kalóriák összmennyisége adja-e. A Journal of Lipid Research folyóiratban megjelent tanulmány még egy nézőpontot ad hozzá a vitához és új megvilágításba helyezi a gazdagabb országokon végigsöprő elhízásjárványt. Azt is felvetik, hogy a nem genetikai eredetű, egész családokat érintő, az egészséget fenyegető elhízásért nem csak a környezeti tényezők lehetnek felelősek. Az omega-egyensúly felborulása és az elhízás közötti kapcsolat „valószínűleg epigenetikus”, mondta Alihaud arra utalva, hogy a gének vegyületekre történő „lefordítása” igen összetett folyamat. „A rágcsálók genomja és DNS-e nem módosult, de ezek a tényezők képesek befolyásolni, hogy adott gének hogyan fejeződnek ki.” A kísérletek során négy egérgenerációt etettek 35 százalékos zsírtartalmú étrenddel, melyben az omega-zsírsavak aránya a mai nyugati étrendével egyezett meg. Ennek eredményeképpen minden generációban egyre nagyobb súlyú utódok születtek. Ezen kívül az állatoknál inzulinrezisztencia is kialakult, amely a II-es típusú cukorbetegség árulkodó jele. Ez emberekben az elhízás egyik leggyakoribb és legsúlyosabb következménye. Az omega-6 arányának növekedése és az omega-3 arányának csökkenése részben annak tudható be, hogy a hasznonállatok fű és széna helyett manapság már inkább gabonaalapú tápot kapnak, magyarázta Alihaud. Míg a fű omega-3-ban gazdag, „a termelékenység javítása érdekében ennek helyét átvették a gabonából, főként kukoricából készült tápok, amelyek omega-6-ban gazdagok”. Az állatok takarmányához adott lenmagolajjal helyreállítható lenne a húsok és tejtermékek egészséges omega-egyensúlya. A zsírsavaknak három típusa létezik: telített zsírok, illetve egyszeresen telítetlen és többszörösen telítetlen zsírok. Franciaországban az egészségügyi hatóságok a kalóriabevitel 30-40 százalékát javasolják zsírsavakból fedezni, míg az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrzési Hivatala (FDA) 20-30 százalékot javasol. Mindkét szervezet egyetért azonban abban, hogy a bevitel nagy részét a telítetlen zsírsavak révén kell biztosítani halak, diófélék és növényi olajok révén, miközben kerülni kell a vörös húsokban és tejtermékekben található telített zsírsavakat.
Forrás: Medipress


Kapcsolódó link: Journal of Lipid Research

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Hírvilág

A H1N1 elleni védőoltás halálos, az idegeket érintő betegséghez vezethet - egy vezető neurológus szerint

Az információ Nagy-Britanniában egy bizalmas levélben jutott el a vezető neurológusokhoz, akik értetlenkedve fogadták a hírt, hiszen már emberek millióinak, köztük gyermekeknek is megkezdődött az oltása.