Hírvilág

Magyar big data startup felvásárlás

2014. JÚNIUS 18.

Szöveg nagyítása:

-
+

Felvásárolt egy budapesti startup céget, a szoftverfejlesztő Radoop Kft.-t a RapidMiner, amely a prediktív analitika egyik piacvezető vállalata; a felvásárlás nemzetközi szinten az egyik első big data technológiai akvizíciónak számít - közölte a Radoop az MTI-vel kedden. A Radoop alapjaira építve a felvásárló Magyarországra hozza teljes big data, azaz a nagy mennyiségű adatok fejlesztési üzletágát, a Radoopból a RapidMiner nagy adat megoldásokkal foglalkozó részlegét alakítják majd ki. A fejlesztés mellett tanácsadással is foglalkozó divízió élére a Radoop eddigi vezetője, Prekopcsák Zoltán kerül. A mostani felvásárlás azért is jelentős, mert nemzetközi szinten ez az egyik első big data technológiai akvizíció. A Big Data elemzés az egészségügyben is egyre nagyobb teret kaphat, hiszen eddig nem ismert, vagy csak sejtett összefüggésekre mutathat rá, különösen az epidemiológiai és a molekuláris biológia területén A Radoop három évvel ezelőtt alakult magyar startup vállalkozás, inkubátora a hazai adatbányászati világ innovatív cége, a Dmlab volt. A magyar kutatókból és fejlesztőkből álló csapat olyan technológiai megoldást hozott létre, amely programozói háttértudás nélkül teszi lehetővé nagy mennyiségű adatok elemzését. A fejlesztést nemzetközi szinten is jelentős figyelem övezte, így szoros partnerséget alakítottak ki a felvásárló RapidMinerrel is. A Radoop külső befektető nélkül, belső erőforrásokra és tanácsadási projektekre támaszkodva ért el erre a szintre. A felvásárlással a RapidMiner olyan fontos partnerekre tett szert, mint a két legnépszerűbb Hadoop platform fejlesztője: a Cloudera és a Hortonworks. Az ügyfélköre pedig 20 új vállalattal bővült, amelyek között megtalálható a Schneider Electric, a Prezi, a Ustream és a Fractal Analytics. A RapidMiner közel 70 fős szervezet, három országban - az USA-ban, Angliában, Németországban - van irodája, ehhez csatlakozik most a magyar iroda. A cég fő profilja a fejlett adatelemzési alkalmazások, szoftverek fejlesztése és értékesítése. A 38 ezer vállalati bevezetés és a 250 ezer aktív felhasználó is bizonyítja, hogy a RapidMiner elemzési platformját egyre több szervezet kezdi alkalmazni. A Radoop hozzáadásával a vállalkozások és informatikai szervezetek teljes mértékben kihasználhatják a világ egyik legátfogóbb prediktív elemzési programcsomagját egy olyan platformon, amely lényegesen olcsóbb a klasszikus nagyvállalati technológiáknál, egyszerűen telepíthető és üzemeltethető – mondta a sajtóközlemény szerint Ingo Mierswa, a RapidMiner társalapítója és vezérigazgatója. MTI, DMLAB 2014.06.18

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Klinikum

Problémák a Pfizer Covid-19 elleni vakcina vizsgálataiban

Mint az akkor a kutatásszervező Ventavia Research Group alkalmazásában álló regionális igazgató a The BMJ-nek elmondta, a Ventavia adatokat hamisított, nem maszkolt/nem vak módon kezelte a betegeket, nem megfelelően képzett vakcinátorokat alkalmazott, és a III. fázisú vizsgálatok során nem követte megfelelően a betegek által jelentett adverz eseményeket. A cég minőség-ellenőrzéssel foglalkozó munkatársai olyan sok problémát találtak, aminek megoldására képtelenek voltak. Miután a Ventavia vezetését a regionális igazgató, Brook Jackson többször is tájékoztatta a problémákról, az FDA-nak is panaszos e-mailt írt – a Ventavia még aznap kirúgta.