Hírvilág

Ma van a víz világnapja

2014. MÁRCIUS 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

Ma van a víz világnapja: A világnap alkalmából közzétett jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) felhívta a figyelmet arra: minden nap mintegy 1400 öt év alatti gyermek hal meg a világon a tiszta víz, az illemhelyek és a higiénia hiánya miatt kialakuló hasmenéses megbetegedésekben. Elsősorban a csecsemők és a kisgyermekek betegszenek meg ezen problémák miatt, az ő immunrendszerük ugyanis még túl gyenge. A világ vízfogyasztásának mértéke 2030-ig negyven százalékkal növekedhet az ENSZ becslése szerint. Ezzel egy időben a világ energiaigénye a jelenlegi 50 százalékával, táplálékszükséglete pedig egyharmadával növekszik majd az előrejelzések szerint. Magyarországon a világnap alkalmából a Szegedi Vadasparkban vízismereti játékokat és előadásokat, a gyógyfürdőkben komoly és könnyűzenei koncerteket rendeznek, a Duna fővárosi szakaszán pedig nyomozós közösségi játékkal várják a közönséget. A www.vizvilagnap.hu oldalon számos program közül válogathatnak az érdeklődők. Budapesten a Rex Kutyaotthon Alapítvány családi napot rendez a Rex Állatszigeten, amelyen egyebek mellett szó lesz a föld alatti tengerekről, a víz és a természet megóvásának fontosságáról. Programokkal várják emellett az érdeklődőket az esztergomi Duna Múzeumban, a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Soproni Vízmű Zrt. épületében, a gyöngyösi Mátra Múzeumban, 25 balatoni strandon, valamint Vásárosnaményban, Csongrádon, Mosonmagyaróváron, Jósvafőn, Szegeden, Szombathelyen, Miskolcon, a Fertő-Hansági Nemzeti Parkban, Keszthelyen, Zalabéren, Iklódbördöcén, Zalaszántón és Székesfehérváron is. MTI 2014. március 22., szombat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma