Hírvilág

Lesz adómentes a praxis?

2014. OKTÓBER 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

Míg Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár egy hete arról beszélt, hogy várhatóan sikerül elérni, hogy a háziorvosoknak ne kelljen helyi iparűzési adót (HIPA) fizetniük, a jövő évi adótörvények tervezetében nem található ilyen módosítás, és a Parlament Népjóléti Bizottsága sem kíván foglalkozni a kérdéssel jövő heti ülésén – legalábbis így döntött a grémium hétfőn. A háziorvosok HIPA fizetési kötelezettségének eltörlése már az előző ciklusban is több ízben szóba került az – akkor még – Egészségügyi Bizottság ülésein. A grémium egykori, jobbikos alelnöke, Gyenes Géza több ízben nyújtott be indítványt arról, hogy a praxisokat, mint közszolgáltatókat mentesítsék a helyi adó alól. A képviselő akkor úgy fogalmazott, ez átlagosan legfeljebb háromszázezer forint kiesést jelent az önkormányzatoknak. Az elutasítást 2010-ben a kormány képviselői az adó törvények koherenciájának megbontásával, a Fidesz képviselői – köztük a jelenlegi államtitkár – pedig az alapellátás várható, komplex átalakításával indokolták a bizottsági ülésen. Két évvel később Gyenes ismét abbéli reményének adott hangot, hogy „a kormányzat az egészségügy közfinanszírozott közszolgáltatásai esetében olyan adókönnyítésekre is hajlandó lesz, mint például az iparűzési adó elhagyására”. A háziorvosok a mai napig fizetik a HIPÁ-t, viszont Zombor Gábor egy héttel ezelőtt, a közszolgálati televízió reggeli műsorában azzal bíztatott, hogy a háziorvosokkal történt egyeztetésein megfogalmazott igények és kérések most kormánytámogatásra leltek, így többek között „várhatóan sikerül majd elérni azt is, hogy a háziorvosnak ne kelljen iparűzési adót fizetnie”. Egyelőre nem szerepel a háziorvosok HIPA alóli mentesítése a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által az Országgyűlésnek szintén a múlt héten benyújtott adómódosítási csomagban, és a Népjóléti Bizottság sem tűzi napirendre a helyi adók kérdését jövő héten, amikor részletesen megvitatják a nemzetgazdasági miniszter irományát. Mint arról hétfői ülésükön döntöttek, az adócsomagból többek között a családi adókedvezmények, vagy a népegészségügyi termékadó kiterjesztésének kérdéseivel foglalkoznának. Ha általános mentesség egyelőre nincs is, de olyan önkormányzat viszont van, amely nem kér a háziorvosaitól, illetve azok vállalkozásaitól HIPÁ-t, azaz helyi szinten kiveszi őket az adóalanyok köréből. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2014-10-28

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Korai pszichózis – mit tegyen a nem-pszichiáter orvos?

Sami és munkatársainak a British Medical Journalben megjelent két áttekintő közleménye a 2007 és 2017 közötti tíz év során megjelent tanulmányokat összegezve arról számol be, hogy a háziorvosok, illetve az egészségügyi ellátórendszer egyéb területein dolgozó nem pszichiáter szakorvosok (így a sürgősségi osztályokon dolgozók és a társbetegségek kezelői, továbbá a gyermekorvosok) hogyan ismerhetik fel a korai pszichózis jeleit, és hogyan segíthetik a beteget

Hírvilág

Koncepció készül: mi történik az alapellátásban?

Szuperbruttó a 130 ezer forintos fix díj

Hírvilág

A praxisközösségeké a jövő

Nőtt a betöltetlen háziorvosi és védőnői körzetek száma

Egészségpolitika

Lehetetlen elvárások előtt a háziorvosok?

Alapjaiban kell átrendezni a háziorvosi ellátást, hogy a praxisok eleget tudjanak tenni előírt feladataiknak. Tűzoltás helyett a feladatuk: a tájékoztatás, a figyelmeztetés, a beutalás lenne, csakhogy a feltételeket nem kapják meg hozzá. Szakemberek sora dolgozott, dolgozik a helyzet rendezésén, érintettek egy csoportja most több megoldási javaslatról kezdett egyeztetéseket a tárcával.

Egészségpolitika

Háziorvosok az oltások kereszttüzében

Felhívást intézett a lakossághoz az oltásokról Dr. Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Sopron Megyei elnöke, aki szerint a lakosság félrevezetése komoly nehézséget okoz a mindennapi munkájukban. Rajtuk kérik számon, miközben nincs ráhatásuk sem arra, hogy legyen elegendő oltóanyag, sem annak elosztására. Dr. Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének (HaOSZ) elnöke viszont azt mondja: igaz, hogy az oltóanyag mennyisége egyelőre korlátozott, viszont egyértelműek a szakmai ajánlások és az már a háziorvosra van bízva, hogyan állítja föl az oltási sorrendet az adott listán belül.