Hírvilág

Légzéskimaradás kezelése operációval

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A gyerekek éjjeli légzéskimaradását a megnagyobbodott orr- vagy torokmandula okozza, és gyakran jár ágybavizeléssel. A probléma azonban az esetek felében megszűnik, miután az orr-illetve a torokmandulát kioperálták. A kutatásban 417 gyermek és fiatal vett részt, akiknek életkora 5-18 év között volt. Közülük minden második, főleg a lányok számoltak be a mandulaműtétet követően a tünet megszűnéséről. Azok között, akiknél a probléma továbbra is fennállt, sok volt a koraszülött, az elhízott, vagy olyan gyermek, akiknek már előfordult a családjában hasonló eset. „Az éjjeli légzéskimaradás gyakran okoz ágybavizelést, amely a mandula eltávolításával orvosolható” – mondta el Dr. Yegappan Lakshmanan, a Michigani Gyermekkórház gyermekneurológus szakorvosa. Hozzátette, hogy a jelenségnek három fő oka lehet: vesebaj, hólyagproblémák és alvási nehézségek. Kutatásuk csak ez utóbbira terjedt ki. Mivel azonban az okok gyakran igen összetettek, minden gyermek esetében egyéni terápiát kell alkalmazni. „A műtétnek valóban lehetnek másodlagos pozitív hatásai is, de én azért nem rohannék azonnal kivetetni ágyba vizelő gyermekem manduláját. Az ilyesmit először a fül-orr-gégésznek kell látnia” - véli a Cohen Gyermekei Kórház gyermekurológusa, Dr. Lane S. Palmer. A Wake Forest Egyetem urológusa, Dr. Anthony Atala szerint pedig a tanulmány szerzői nem vették figyelembe, hogy bármilyen alvászavar vezethet ilyen tünetekhez. „Ha gyermekünkön ezt tapasztaljuk, figyeljük meg az alvási szokásait, és azt, rendszeresen vesz-e levegőt” – tanácsolja. Dr. Dennis Kitsko, a Pittsburgi Gyermekkórház munkatársa leszögezte: a légzéskimaradással minden esetben ágybavizelés jár, azonban nem csak ez okozhatja a bajt. Dr. Linda Dahl, a Lenox Hill kórház orvosa pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a horkolás abnormális jelenség, és általában a megnagyobbodott mandulák okozzák. A felfedezést az Amerikai Urológus Társaság éves konferenciáján tették közzé Washingtonban. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A gyermekkori alvászavar elhízáshoz, depresszióhoz vezethet

Fontos végigaludni az éjszakát

Konferencia az alvászavarokról

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.