Hírvilág

Kutatók éjszakája

2013. SZEPTEMBER 24.

Szöveg nagyítása:

-
+

Több mint hetven intézmény mintegy kétezer programmal, egyebek mellett kísérletekkel, interaktív bemutatókkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a kutatók éjszakáján pénteken országszerte. A központi budapesti eseménynek a Dürer Rendezvényház ad otthont, míg Pécsett új regionális helyszínként a Zsolnay-negyed várja a látogatókat - hangzott el a programokat beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón. A rendezvénysorozat legfőbb célja olyan kedvező benyomást nyújtani a fiataloknak a magyarországi kutatásfejlesztési folyamatról és a különböző intézményekről, hogy minél többen válasszák a kutatói hivatást - mondta Tímár József, a Semmelweis Egyetem (SE) rektorhelyettese. Az SE csaknem félszáz helyszínen várja a látogatókat többek között interaktív csoportos újraélesztéssel, sebészeti és bonctermi bemutatókkal, 3D-s anatómiai programmal, helyes fogmosási technikákkal, gyerekeknek szóló videoendoszkópos sebészeti gyakorlattal. Ezen az estén megnyílik az érdeklődők előtt a Semmelweis Szimulációs Központ is, ahol a látogatók betekinthetnek a szimulációs orvosi képzés titkaiba. A nagyobb helyszínek között ingyenes Semmelweis buszjárat közlekedik. Az idén húszéves Bay Zoltán Nonprofit Kft. budapesti lézercsarnokában a lézer "ízébe" kóstolhatnak bele a látogatók gravírozott sajt és toast formájában, és tükrös fonofóniát játszhatnak. A szegedi telephelyen az állati érzékszervekkel, a miskolcin pedig a tapintható tudománnyal ismerkedhetnek meg, a Planetárium közönsége az Uránuszra vezető utat találhatja meg GPS segítségével. Az A38 hajón zenei workshopok, a Klebelsberg Kultúrkúriában szárazjeges kísérletek színesítik a programokat. A központi budapesti helyszínen rendezik meg a Kutatói és Szakmai Gyakorlati Helyek Börzéjét, emellett a látogatók megismerhetik többek között a világító élőlények rejtelmeit és hallhatnak a parlagi sasokról, a pécsi Zsolnay Negyedben lesz óriás DNS építés, 3D nyomtatás és túravezetés az emberi test belsejében. Ezen az éjszakán megnyílnak a az Ericsson kutató-fejlesztő laboratóriumai is, a központban rendhagyó fizikaórát tartanak közéleti személyiségek részvételével, bejelentkezik a MASAT-1 műhold, bemutatják a pókerező robotokat és kipróbálható egy tank vezérlése android rendszerrel. Az eseménysorozatot partnereivel együtt immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Tempus Közalapítvány, idén negyedszer a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány társszervezője az eseménynek. MTI 2013. szeptember 24., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Klinikum

A poszt-akut Covid-19-beteg ellátása a háziorvosi praxisban

A Covid-19-betegek 10%-a tapasztal elhúzódó gyógyulást. Holisztikus támogatással, pihenéssel, tüneti kezeléssel és az aktivitás fokozatos növelésével legtöbbjük spontán, bár lassan gyógyul. Az új, perzisztens vagy progresszív respiratorikus, cardialis vagy neurológiai tünetek specialista bevonását igényelhetik.