Hírvilág

Következetlenek a D-vitamin bevitellel kapcsolatos kutatások

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Az alacsony D-vitamin szint és a súlyos betegségek megnövekedett kockázata közötti esetleges összefüggéseket vizsgáló - körülbelül ezer tanulmány áttekintését követően a - testület arra a következtetésre jutott, hogy az eredmények következetlenek, amit időnként a rossz kutatási módszerek magyaráztak. A szakértők 1997 óta először új irányelveket is megjelentettek az észak-amerikai lakosságnak, amelyben leírják, hogy a kalcium javasolt napi bevitele 700-1300 mg, a D-vitamin napi mennyisége pedig 600-800 nemzetközi egység. Glenville Jones, a 14 tagú testület kanadai tagja szerint az emberek többségének nincs D-vitamin hiánya. „Úgy véljük, a közvélemény érdeklődése túlzó a D-vitamin hiánnyal kapcsolatban. Az embereknek tudniuk kell, hogy a D-vitamin hiány jelenleg elég ritka az észak-amerikai népességben.” A szakértő szerint télen kiegyensúlyozott étrenddel, ezen kívül esetleg valamilyen vitaminkészítménnyel az észak-amerikaiak többsége gond nélkül tartani tudja a javasolt beviteli mennyiséget. A testület ezúttal konkrétabb napi adagokat jelölt meg, mint az 1997-es kiadvány, amely csupán megfelelő bevitel (AI – adequate intake) adatokat közölt. A korábbi javasolt mennyiség a kalcium esetében napi 210-270 mg volt csecsemők esetében, 500-1300 mg 1-18 éves gyermekek esetében, 1000 mg a 19-50 éves felnőtteknek, és 1200 mg az 50 éven felülieknek. A D-vitamin bevitellel kapcsolatos régi ajánlás 200 nemzetközi egységet írt elő az 50 éven aluliak számára, 400 NE-t az 51-70 éveseknek, és 600 NE-t a 71 éven felülieknek. Jones nem kívánta összehasonlítani a régi és az új irányelveket, mert szerinte ez olyan, mintha az almát és a körtét hasonlítanánk össze. Az embereknek a véralvadáshoz, az izmok és idegek megfelelő működéséhez van szükségük kalciumra, a D-vitamin pedig a kalcium felszívódásához szükséges. A nem megfelelő kalciumszint a kutatások szerint csonttöréshez és csontritkuláshoz vezethet. A szakértők hozzátették, hogy bizonyos populációknak másoknál több D-vitaminra van szükségük; ide tartoznak az anyatejjel táplált csecsemők, a sötét bőrű emberek, valamint az északi országokban élők, ahol korlátozott a napfény behatása. A testület nem zárta ki a D-vitamin összes előnyös hatását, illetve a jótékony hatást mutató valamennyi kutatást. „A D-vitamin felmerül a szívbetegséggel, a rákkal, az autoimmun betegségekkel kapcsolatban, és vannak olyan állítások, amelyeket nem támasztják alá elégséges kutatások” – nyilatkozta Jones. „A fő gond az, hogy vegyesek a beszámolók, és az eredmények nem egybehangzók.” „Némelyik kutatás nem megfelelően kontrollált. Nem szeretnénk közegészségügyi ajánlásokat vegyes eredmények alapján kidolgozni, melyek közül néhány azt állítja, hogy előnyös hatással jár a rák ellen, míg mások azt, hogy nem.” Jones nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a további kutatások esetleg alaposabb bizonyítékkal szolgálnak a rák illetve más betegségek elleni pozitív hatásokról, de egyelőre „az egyetlen következetes információ, amely a kutatásokból kiderült az, hogy jót tesznek a csont egészségének”. A testület a maximális napi bevitelt is meghatározta a kalcium (2000 mg/nap) és a D-vitamin (4000 NE/nap) esetében, amely felett a vese és a szövetkárosodás kockázata emelkedni kezd. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A félreértett D-vitamin

A D-vitamin-hiány jelentősége a gyakorlatban

A problémás D-vitamin Napozás, pótlás, melnoma

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.